A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Kínai lakkszoba után jöhet az operaház, feltárás a visontai templomban, elkezdődött a topográfiai program (2013.08.14)
Magyarország egyik legfontosabb kastélya, ahol bár a kert is mind nagyobb szerepet kap, rendre újabb történelmi terek nyílnak meg. Már látható a kínai lakkszoba és a szakemberek az egykori operaház visszaépítését is tervezik, ami világszenzáció lenne. A fertődi kastélyban Dobó Ágota, a Forster központ elnökhelyettese kalauzol.
Bár a visontai templom gótikus jegyei jól láthatóak voltak korábban is, egy korábbi templomot is feltételeztek a helyén a szakemberek. A gyanú beigazolódott. Riport a Heves megyei településen Nagy Lászlóval, az egri Dobó István vármúzeum régészével.
Hétfőn hivatalosan kezdetét vette egy műemléki topográfiai projekt. A megnyitó Székesfehérváron tartották, ám a cél ennél nagyobb ívű – hosszú távon az ország teljes épített örökségének tudományos leírása. Beszélgetés Domokos Tamással, az Echo Innovációs Műhely módszertani igazgatójával.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: