A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Aquincum: nyit a klímakiállítás, Kőszeg: várvédők emlékezete, félévezredes iskola Mezőtúron (2016.04.13)
Azt hihetnénk, hogy a Szentendrei útról is jól látható aquincumi rommezőnek minden négyzetméterét ismerik a szakemberek, pedig az rejtély, mi lehet a régi múzeum alatt. Ebben az épületben járunk a műsor első perceiben, s egy új kiállítás kapcsán kiderül az is, miként változott a klíma az elmúlt évezredek során. Beszélgetés Láng Orsolya régésszel, az Aquincumi Múzeum igazgatójával.
Ezután Kőszegre indulunk, ahol az apró vár 1532-ben három hétig állta a török ostromot. Most nem rohamra, hanem a többi közt az Emlékhelyek Napjára készülnek. Riport Pócza Zoltánnal, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatójával.
Egy református kollégium, amely két év kihagyással csaknem félezer esztendeje várja a diákokat. Mezőtúron Vasas István, az intézmény főigazgatója és Mihalina László lelkipásztor, a mezőtúri református egyházközség elnöke kalauzol.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: