A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
Ahol elkezdődött Miskolc története, fejezetek a posta 225 évéből, beszélni kell a műemlékekről (2013.09.04)
Egy körtemplom és egy bencés apátság feltárt maradványai – itt kezdődött el csaknem ezer éve a város története. Miskolc-Tapolcán Pusztai Tamás régész, a megyei múzeum igazgatója, a feltárás vezetője kalauzol.
Békés megye több postája is a 225. születésnapját ünnepli az idén, hiszen a térségben a 18. század végén szervezték meg a postaszolgálatot. Gyulán az 1-es posta vezetőjével, Németh Máriával beszélgettünk az ügyféltérben rendezett kiállításról.
Egy konferencia-sorozat, amely egyaránt szolgál majd a Nemzeti Kulturális Alap nyertes műemléki pályázatainak megismertetésére, illetve a szakma eszmecseréjére. A részletekről a szervező ICOMOS Magyar Nemzeti bizottságának elnökét, Nagy Gergelyt kérdeztem.

hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: