Megújulásunk támogatója:  

Nagy kúria


Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 45° 48,504'
Hosszúság (lon):
E 25° 47,819'
Védettség van?
nem
Típus:
Kúria, udvarház
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A falu déli szélén, a központból délnyugatra induló út keleti oldalán
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó település déli peremén, az Olt bal oldali teraszán áll a kúria, amelyet Nagy János építészmérnök építtetett, aki a családi krónika szerint a Brenner-hágó alatti alagút építésében is részt vett.

Az épület 5 helyiségből áll: három szoba és tároló, raktár. 1949-ben államosították, ezt követően évtizedekig az uzoni központú állami gazdaság használta. Később az őszi vendégmunkásokat szállásolták el itt. Az örökösök 1992-ben tudták visszaszerezni, ekkora teljesen kifosztották, ajtók és ablakok nélkül maradt az épület. Jelenlegi tulajdonosának, Nagy Tamásnak sikerült teljesen felújítania az udvarházat, pótolni a nyílászárókat.

A fürdőszobát a tágas étkezőből választották el, nyugatra néző portikuszára egy hangulatos lépcső vezet.

A kúriától nyugatra, 200 méterre fekszik egy tekintélyes méretű gabonás, ez volt a család 1802-ben épült régi lakhelye, amelyben Nagy Károly vendégeként Jókai Mór is megszállt. Az új kúria megépülése után alakították át magtárrá.

A leírás és a fotó forrása: www.kastelyerdelyben.ro
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2020-03-22 16:14:52
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

Bakó-ház (2.373 km)
Hollaky-kúria (4.452 km)