Megújulásunk támogatója:  

Óvd a lángot!

Hősi emlékmű (részlet), Miskolc
Pályázó: piusz
Kép dátuma: 2010.12.29 11:52
Feltöltés dátuma: 2016.02.10 19:17

A képen az öt alakos emlékmű női alakja látható, kezében kegyeleti mécsessel, amit a másik, szabad kezével eltakar, hogy a láng ki ne aludjék. Az emlékmű alkotója Szanyi Péter (2003).

Óvd a lángot!

 
 

Eddig 2 ember értékelte.

Értékeléshez jelentkezz be!

2016.03.07 22:04 Szőnyi István 

Most sajnálom igazán, hogy csak egy képet lehet a hónap fotójának jelölni. Ez is megérdemelte volna. A szerzője még a korábbiaknál is jobban kitett magáért, mert ebben a hónapban legalább négy fotóját is ebbe a kategóriába tudnám sorolni.

2016.03.07 11:17 kloÉrtékelés: 5 

Nagyon szép szerkesztés, fények, letisztult, remek kompozíció.

2016.02.16 23:34 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 5 

Szemet gyönyörködtető, letisztult kompozíció. A gondosan megválasztott nézőpontnak és napszaknak (és évszaknak) köszönhetően a szobor plasztikusságát és anyagszerűségét szinte szemmel tapinthatóvá teszi az alacsonyan álló Nap surlófénye. A minimalista kompozíció mindössze három, egymással kontrasztba állított színből és anyagból áll: az ég semleges, síkszerű, középtónusú háttere előtt élesen rajzolódik ki a bronz figura plaszticitása, amit igazán izgalmassá tesz a szoborra rakódó vastag hóréteg vakítóan fehér egynemű közegének dekorativitása. Remekül megkomponált, emblematikus kép. Megkockáztatom: sem az emlékműről, sem erről a részletéről nem készítettek még csak hasonló fotót sem. A mellékelt fotók alapján, amelyek többet mutatnak meg az emlékműből, azt állítom, hogy a fotós még az eddig elmondottaknál is nagyobb dicséretet érdemel. Nemcsak jó szemre, hanem kimondottan fotográfiai látásmódra volt ugyanis szükség ahhoz, hogy egy plasztikailag nem igazán érdekes szoborcsoportból ilyen hatásos kép szülessen, amelyen még a nyomát sem lehet felfedezni az emlékműszobrászat legrosszabb hagyományait és plasztikai kliséit felidéző szájbarágó allegorizálásának. Talán sokakat meglep, de esztétikai szempontból többre értékelem ezt a fotót, mint magát az emlékművet. Gratulálok, és ismét megöl a sárga irigység. https://www.hellomiskolc.hu/img2-1-61-cr-990-400-mc-tp/terek-2011-februar-004.jpg http://old.minap.hu/plugins/coppermine_menu/thumbnails.php?album=3160 http://old.minap.hu/images/hirkep02/forradalom56_2010_emlekmu.jpg https://www.hellomiskolc.hu/miskolc-varos-elesett-hoseinek-emlekmuve-p-61.html

a forduló összes képe
fotópályázat