Megújulásunk támogatója:  

BTM: megérkezett a korona is a Szent Margit-kiállításra

A Szent Margitot és a margitszigeti domonkos kolostort bemutató kiállítás sok, eddig még nem látott leletet, tárgyat is a nagyközönség elé tár a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.
A Szent Margitot és a margitszigeti domonkos kolostort bemutató kiállítás sok, eddig még nem látott leletet, tárgyat is a nagyközönség elé tár a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.

A pandémia miatt némi késéssel, de megnyílik az Árpád-házi Szent Margitot, valamint a margitszigeti domonkos kolostort bemutató időszaki kiállítás a BTM Vármúzeumában. S ha az ő halálának már el is múlt a hétszázötvenedik évfordulója, a kiállítás egyik tárlójában annak a Béla macsói hercegnek (Margit közeli rokona, IV. Béla király unokája) a teljes csontváza látható, akik éppen hétszázötven éve, 1272. november közepén gyilkoltak meg a Margit-szigeten. Ha figyelmesen szemrevételezzük az anatómiai rendben kiállított csontokat, felismerhetjük a kardcsapások, tőrszúrások nyomait is.

927_20221116_18164919.jpg

A kiállítás egy másik emblematikus tárgya szintén a halálhoz, a temetkezéshez kapcsolódik. Ez a Margit-szigeten talált korona, amelyet az itt eltemetett V. István király (Margit testvére) halotti koronájaként ismerünk. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található, felbecsülhetetlen értékű koronát a kiállítás berendezésének utolsó ütemében vitték át a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumába.

927_20221116_18165022.jpg

927_20221116_18164717.jpg

Sosem láthatta még a nagyközönség azokat a falkép-töredékeket, amelyeket a domonkos kolostor feltárásai során találtak a szakemberek az elmúlt két évtizedben. Ez a kutatássorozat elsősorban Kovács Eszter régésznek, a Budapesti Történeti Múzeum négy éve elhunyt munkatársának az érdeme, aki több ízben folytatott kisebb felületű feltárásokat az egykori kolostor területén. Láthatjuk a középkori egyházi intézmény feltárása során előkerült faragott kőtöredékeket is.

927_20221116_18164819.jpg

927_20221116_18165441.jpg

Mivel Szent Margit maradványait és a hozzá fűződő ereklyéket a 16. században a török veszély elől Pozsonyba menekítették, ezeknek egy része fennmaradt. Túlélte az évszázadokat a leghíresebb ereklyéje, a vezeklőöve is, amit szintén láthatnak az időszaki kiállítás látogatói. A Takács Ágoston régész-muzeológus kurátori tevékenységének és a múzeum szakemberei munkájának hála elkészült tárlathoz egy konferencia is kapcsolódik, s az ünnepélyes csütörtöki megnyitót követően péntektől, november 18-tól várják az érdeklődőket a Vármúzeum Gótikus termébe.

 

Fotósorozatunk a kiállítás berendezésének utolsó szakaszában készült!

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

2022.11.16

Képgaléria a cikkhez

10


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (3) állapotjelentés (3) almádi monostor (2) alsóvár (2) AmfiFeszt (1) Andrássy-család (2) antropológia (2) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (12) Aquincumi Múzeum (22) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (3) Archaeolingua Alapítvány (1) arcrekonstrukció (1) Árpád-ház (1) Árpád-kor (1) ásatás (19) átadás (2) Ausztria (1) avarok (4) Balassa Bálint Múzeum (1) Bálint Marianna (1) barokk (1) Báthori (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (22) budai vár (5) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (27) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (12) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) domonkos kolostor (1) drón (2) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (5) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) erőd (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év háza (1) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (2) falkép (9) falkutatás (7) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (1) feltárás (57) felújítás (36) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (2) Floralia (3) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (5) FUGA (1) füleki vár (6) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (2) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (2) gótika (3) Gótikus út (4) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (9) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (37) határon túl (1) határon túl (33) Házsongárd (1) Helikon (1) helyreállítás (17) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) Hőnel Béla (1) honfoglaló (2) honfoglalók (5) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (13) ICOMOS-díj (4) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) jáki templom (3) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (2) játékkatona (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (2) kiállítás (27) kincs (1) kincslelet (2) királyi palota (6) királysír (11) királytemetkezés (14) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) kivándorlás (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (6) Komor Marcell (1) KÖN (3) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (2) könyvbemutató (3) korona (1) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (4) Közlekedési Múzeum (1) közösségi régészet (1) Krasznahorka vára (1) Kulturális Örökség Napjai (4) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (14) kútház (1) kvíz (2) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (3) látványsétány (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (2) légifotó (3) legolvasottabb (2) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (4) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Martin Opitz Kiadó (1) Mátyás Király Múzeum (11) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) migráció (1) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (1) műemlékem.hu (2) műemléki világnap (7) műemlékvédelem (20) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (6) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (2) Nagy Gergely (3) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) Nemzeti Vár- és kastélyprogram (1) népi építészet (9) Népi Építészeti Program (8) népi műemlék (14) népvándorlás (3) NÖF (1) nógrádi vár (1) normann (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) önkormányzat (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (6) Paszternák István (3) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) pénzverés (1) Pétermonostora (2) pincerendszer (1) posta (3) premontrei (5) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (22) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) rendezvény (9) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (10) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) Római Fesztivál (1) római kor (7) román kor (1) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (5) romkert (2) romkonzerválás (3) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) Sibrik-domb (2) Sine Metu (1) sírbolt (1) síremlék (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (2) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szepesség (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) Szigetvár (1) szkíták (2) szobor (1) szolnoki vár (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (2) Teleki László Alapítvány (18) település (2) temetkezés (6) temető (8) templom (5) templom (3) templomrom (2) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) tűzvész (2) váci vár (1) vajdaság (1) vár (9) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (6) vármúzeum (9) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) viking (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (2) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

Tizennyolc éve várja a Szent Margitról megemlékező kőtábla, hogy felkerülhessen a 13. századi Árpád-házi királylány valószínűsített szülőhelye, a dalmáciai Klissza várának falára. Tavaly ugyan felszentelték, de az elutasító várfenntartók eltökéltségét az ima sem enyhítette.
Egy legenda szerint Árpád-házi Szent Margit csontjai egy pozsonyi templom falába rejtve várják a feltámadást. Magyar szentek elveszett és meglévő maradványairól dióhéjban.