Megújulásunk támogatója:  

Moldvai barangolások

Kolostortemplom, Vatra Moldovita
Pályázó: piusz
Kép dátuma: 2015.07.08 09:44
Feltöltés dátuma: 2015.07.26 17:37

A Vatra Moldovita faluban található kolostortemplom (XVI. század) a moldvai kolostorok egyik legszebb példánya, amely mind a mai napig megőrizte XVI. századi jellegét. Pompás belső falfestése mellett festményekkel díszítették az épület külső homlokzatát is.

Moldvai barangolások

 
 

Eddig 2 ember értékelte.

Értékeléshez jelentkezz be!

2015.08.07 21:01 kloÉrtékelés: 4 

Kellemes felvétel, szép arányokkal, jó szerkesztéssel és fényekkel. Tökéletes albumfotó, valószínűleg fotográfiailag többet abban az időintervallumban, amikor az alkotó ott járt, nem lehetett kihozni belőle.

2015.08.06 22:54 Szőnyi István 

Miután a neten rákerestem a képen bemutatott moldvai kolostortemplomról készült képekre, bár a véleményem lényegében nem változott, ám egy árnyalattal megértőbb lettem, mert lett valami fogalmam a fotósunk munkáját megnehezítő helyszíni körülményekről. Most már értem, hogy az előtér azért lett ilyen szűkre vágva, mert a füves részt egy alacsony védőkerítés veszi körül, amit én is elhagytam volna. Viszont láttam olyan fotókat, amelyek úgy hagytak több teret a jobb oldalon, hogy közben a tető és a háttérben álló fa összemetsződését is el tudták kerülni.

2015.07.27 23:13 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 3 

Az ilyen jellegű úti fotókra szokták mondani ezen a felületen, hogy "korrekt épületfotó". Éppen ezért remek lehetőséget teremt arra, hogy kicsit részletesebben is megvizsgáljuk ezt a műfaji kategóriát. A "korrekt" jelző elismerést és elhatárolást jelent egyszerre. Pozitív minősítés annyiban, hogy egy adott épületet korrekten, a legjellemzőbb nézetéből - általában a 3/4 es "profilból" – lehetőleg zavaró perspektivikus torzítások nélkül és amennyire csak lehet, a közvetlen környezetével együtt úgy mutassuk be, hogy az is fogalmat alkothasson róla, aki csak képen látja. Ami ezt a műfajt alapvetően elhatárolja az úgynevezett "kreatív" épületfotóktól pontosan az, ami azokhoz képest hiányzik belőle. Ahogy ezen a fotón is látható, az épületnek a képkivágásban való elhelyezése megfelel az épület jellegének, a fotós által elfoglalt nézőpontból az épület legjellemzőbb és legmutatósabb oldalát, pontosabban oldalait látjuk, mert egy háromdimenziós objektumnak a térbeliségét csak úgy lehet igazán érzékeltetni a kép kétdimenziós felületén, ha egyidejűleg több oldalát is látjuk. Ez a templomoknál jellemzően a délkeleti vagy a délnyugati oldal. Ha - mint ebben az esetben is - a hajó(k) és a szentély találkozásánál még egy ilyen impozáns torony is emelkedik, akkor esztétikailag mutatósan szinte nem is lehet, de semmiképpen nem érdemes másképp megörökíteni, mint a képen is látható látószöget befogó nézőpontból. Különösen akkor, ha a viszonylag kedvező napállás következtében a fény fotográfiailag hasznosítható - ha nem is a legideálisabb – szögből érkezik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden épületnek van minimum egy, olykor két fő nézete, amelyet a legjellemzőbbnek tekinthetünk, és amely szinte parancsolóan "előírja", hogy honnan és milyen szögből érdemes fotózni. Nos, ebben a tekintetben ez a kép valóban korrekt fotó. A "korrekt" fotót a "szép" fotótól értelemszerűen az különbözteti meg, hogy az előbbi megelégszik a korrekt bemutatással, az utóbbi ezen túlmenően úgy igyekszik a helyszínen adott látványelemekkel gazdálkodni, hogy azokból a korrekt bemutatáson túl valamilyen esztétikailag leírható minőségi többletet is hozzáadjon a látványhoz, amelynek révén az épület legszebb arcát sikerül bemutatni. Gyakran olyan arcát, amely a többség számára láthatatlan. Ebben az értelemben az esztétikai hozzáadott értéken van a hangsúly, és ennek a kifejezésnek minden eleme nagyon fontos. Az "esztétikai érték" annyit tesz, hogy esztétikai kategóriákkal leírható, "széptani" minőségről van szó, a "hozzáadott" pedig azt jelenti, hogy ez az esztétikai minőség nem az épület immanens tulajdonsága, hanem csak a fotós által megvalósított fotográfiai aktusban jön létre. Ha ez az aktus valóban "esztétikai", akkor a végeredmény olyan hatást kelt, mintha magának az épületnek a tulajdonsága lenne. Ezért nagyon csalóka a végeredmény, mert egyedül a fotós tudja, hogy ez a hozzáadott érték az ő műve, az ő esztétikai tevékenységének a gyümölcse, a képet nézők viszont csak azt látják, hogy milyen szép is ez az épület. Hogy ez mennyire így van, azt egy nagyon egyszerű ellenpróbával lehet megvilágítani: ha nem a fotós esztétikai hozzáadott értéke lenne az a szépség, amiben egy szép képet nézve gyönyörködhetünk, akkor egy adott épületről minden turista ugyanolyan szép képet tudna fotografálni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Ezzel egyúttal már azt is megfogalmaztuk, hogy az általunk vizsgált fotó esztétikai értelemben nem "szép" fotó. Egyszerűen azért, mert a fotós az általam fentebb levezetett értelemben nem is törekedett/törekedhetett arra, hogy "szép" fotót alkosson, tekintettel arra, hogy bármilyen utazás, például egy moldvai barangolás során - ami nemcsak a kép címe, hanem műfaji kategóriája is egyben - a körülmények eleve csak nagyon kivételes esetben alakulnak olyan szerencsésen, hogy egyáltalán esély legyen egy a fenti értelemben vett "szép" kép létrehozásához. A mi fotósunk rutinjával felmérte, hogy a rendelkezésére álló helyszíni adottságokból legfeljebb egy "korrekt" épületfotót tud kihozni. A kérdés ettől kezdve már csak az lehet, hogy az adott körülmények között lehetett volna-e a "korrekt" épületfotó kategóriáján belül nem "szebb", hanem – jobb szó híján – "szabatosabb" fotót készíteni? "Szabatos" fotón azt értem, hogy a fotós által választott nézőpont és látószög alkalmasnak bizonyult-e arra, hogy az épület térbeli elhelyezkedését, illetve közvetlen környezetéhez való viszonyát ideálisan mutassa be. Ebben az összefüggésben az épület és a környezet viszonyán van a hangsúly, mégpedig fotográfiai értelemben: a figura és a háttér kapcsolatán. Vagyis azt vizsgáljuk, hogy a figura (az épület) körvonala milyen viszonyban van a háttérrel (környezet). Vannak-e a környezetben olyan zavaró elemek, amelyek nem hagyják teljes egészében érvényesülni az épület kompakt körvonalát, netán elterelik a figyelmet a főtémáról. Ide tartozik a képkivágás is, vagyis az, hogy van-e elegendő tér az épület körül, illetve a képkivágás formátuma alkalmazkodik-e a főtémához, vagy még inkább ahhoz a nagyobb formai egységhez, amit az épület és közvetlen, vagy tágabb környezetével együtt alkot. A felsorolt kérdésekre mindenki megadhatja a választ. Ami engem illet, bár nem jártam a helyszínen, és így nem tudhatom, hogy milyen, a képen nem látható adottságokra kellett még tekintettel lenni, de én biztosan megpróbáltam volna levegősebbre komponálni a képet: alul, felül és főleg jobb oldalon – legalább annyira, mint a baloldalon. Ezen túlmenően - ismétlem, ha valamilyen fizikai akadálya nem lett volna - a nézőpontomat egy-két méterrel jobbra foglaltam volna el, nagyjából úgy, hogy a torony felénk forduló síkjának tengelyére merőlegesen helyezkedjek el. Még azon az áron is, hogy így a tető valamivel többet takart volna ki a torony alsó részének sokszögű idomaiból. Elsősorban azért, hogy elkerüljem a kép jobb oldalán álló fenyőnek a tetőzettel való zavaró vizuális összemetsződését. Egyszóval ugyanezt a feladatot szerintem egy kis odafigyeléssel fotográfiailag "szabatosabban" is meg lehetett volna oldani. Különösen egy olyan fotósnak, aki egyébként nemcsak kicentizni szokta a kompozícióit, hanem ki is milliméterezi. Egy így megoldott "korrekt" fotónak adtam volna egy négyest, de az említett zavaró körülmények miatt csak hármast tudok adni. A fentiek alapján mindenki levonhatja a következtetést: még egy úgynevezett "korrekt" épületfotó" megkomponálása is milyen körültekintő hozzáállást és gondos kivitelezést követel meg.

a forduló összes képe
fotópályázat