Huszár-Purgly-kastély

azonosító6686
törzsszám5773
védettségMűemléki védelem
jellegÉpítmény
név jellemzőMai
eredeti kategóriaLakóépület
eredeti főtípuskastély
megyeNógrád
helységKeszeg
címDózsa György út 5.
helyrajzi szám80
település KSH kódja31413
földhivatalRétság Körzeti Földhivatal
állapotPusztuló
rövid leírásKastélyból és két melléképületből álló épületegyüttes. A kastély szabadon álló, T alaprajzú, földszintes épület, kontytetővel, az utcai szárny mélységét átfogó, magasabb középrizalit fölött manzárdtetővel. Az utcai szárny egytraktusos, hátsó folyosóval. A helyiségek részben tükörboltozatosak, részben síkmennyezetesek. A hátranyúló udvari szárnyban csehsüveg-, donga-, tükörboltozatos és síkmennyezetes helyiségek. A kastély D-i, utcai homlokzatához kétoldalt pilléres-kővázás kapuk, tovább a K-i kapuhoz kerítésfal kapcsolódik. A két melléképület hosszanti téglalap alaprajzú, földszintes, nyeregtetővel fedett. Az egyik, a Ny-i telekhatáron áll, közvetlenül a kapu mellé építve. A másik, az egykori istálló és kocsiszín, a K-i telekhatáron, rövidebb homlokzatával a kerítésfalhoz csatlakozva. Helyiségeik síkfödémesek. A K-iben oszlopok tartotta fafödém, részben leszakadva. A kastélyt a Huszár család építtette 1749-ben, a 18. század végén átalakították. Huszár Károly 1870 körül építtette hozzá a merőleges udvari szárnyat. Az 1930-as évektől 1945-ig a Purgly családé volt.
külső leírásEgy fő épületből (barokk kastély) és két melléképületből (19. század második felében épült gazdasági épületek) álló épületegyüttes.
Kastély: település középpontjában álló, utca vonalától kissé beljebb épült, "T" alakú alaprajzú, földszintes, barokk, illetve a 19. század második felében épült kastélyépület. Palával és cseréppel fedett nyeregtetős, illetve középrizalitja felett mansard tetős kastélyépület. A főhomlokzat két végszakaszához egy-egy, teljesen egyforma kapuzat csatlakozik, a mélyített tükrös oszlopokon vázákkal, kétszárnyú kovácsoltvas kapui csak kis részletekben térnek el egymástól. A keletre eső kapuzathoz hosszabb kőfal csatlakozik, mely befut a kastély telkét K-ről határoló, az eredeti barokk épületre merőleges K-i gazdasági épülethez. A nyugati kapuzat Ny-i oszlopához közvetlenül nekiépült a főépületre szintén merőleges, nyugati gazdasági épület. Kastély főhomlokzata 11 tengelyes, középső 3 tengely enyhén kiugró rizalitban. Tengelyosztás: a, a, a, b, b, b, a, a, a. Körbefutó alacsony lábazat, minden tengelyben 1-1 kicsi, fektetett téglalap alakú pinceablak. Zömében vakablakok, mivel az épület csak egy része, a keleti alatt találunk pincét. Pinceablakok felett a rizalitban félköríves záródású ablakok vakolt szalagkerettel, alattuk egyszerű téglalap alakú kötény. Ablakok zárókövéből füzérdísz indul, mely ráfekszik a keretre. Az ablakok felett ovális ablakok szintén vakolt kerettel, zárókővel és füzérdísszel. Rizalit szélén 1-1 pillér bojtdísszel. Pillérek felett 2-2, illetve a tengelyek között 1-1 enyhén kiugró gyám szintén füzérdísszel. A rizalit két oldalán a tengelyekben téglalap alakú osztott ablakok, vakolt szalagkerettel, ablakok sarkához lenyúló füzérrel összekötött gyámokkal.
Nyugati oldalhomlokzat 3 tengelyes, északon egy kétszárnyú ajtó és két téglalap alakú ablak. Északnyugati rövid homlokzat: 2 tengely, két ablak. Nyugati, az utólagosan épített szárny homlokzata: 7 tengelyes, ablakok, északról a második tengely a padlásfeljáró (egy szárnyú). Északi rövid homlokzat: 2 db 3 tengelyes, 1960-as évekbeli ablak. Keleti hosszú homlokzat: 8 tengelyes, délről a 4. tengely utólagosan vágott ajtó, a 8. tengelyben egyszárnyú, múlt századi kőkeretes bejárat. Északkeleti rövid homlokzat: 2 tengelyes, 1 ablak és 2 elfalazott múlt századi egyszárnyú bejárat. Az északi homlokzat keleti részén, illetve a bővítményen lévő bejáratok felülvilágítós, kőkeretes ajtók nagyrészt.
Melléképületek: utcára merőleges, téglalap alakú, földszintes, cseréppel, illetve palával fedett nyeregtetős múlt századi gazdasági épületek. Nyugati cseréppel fedett, két tengelyes utcai homlokzattal: 2 téglalap alakú ablak. Keleti homlokzata 12 tengelyes, 3. 6. 8. és 9. tengelyben kétszárnyú ajtó, a többi ablak. Keleti épületen az utca felé nincs tengely, nyugat felé 18 tengelyes, pillérekkel tagolt homlokzat, nyílások felett egyszerű szegmensíves szemöldök. Külső keleti homlokzata 17 tengelyes, tagolás és szemöldök, mint a másik homlokzaton. A nyugati melléképület nyugati külső homlokzatához kis melléképületet építettek, ez a WC.
állapot leírásaaz önkormányzat szeretne megszabedulni az épülettől és nem hajlandó rákölteni
 szerkesztés

Állapotjelentések

2016.09.24 09:38 carmin - állapot: 5 - pont: 28





Nagyon szépen fel van újítva.

2012.05.31 11:48 ngabi - állapot: 5 - pont: 20













A kastély teljes felújítás alatt áll,így megelőlegezhető az 5-ös állapot. A homlokzata és a tetőzet már felújítva. Új a bejárati kapu is. Az épületen belül munkálatok folytak.

2009.06.01 14:27 zsalaber - állapot: 3 - koordináta: N 47° 50,294' E 19° 14,538' - pont: 7










A kastély homlokzata pusztul, hullik a vakolat, az ablakok egy része betört, helyenként a falakat felépítő téglák szabadon vannak. Az épület kert felőli környezete is az enyészeté. A katonai temetőt szétverték, illetve nem gondozzák. A melléképületek még rosszabb állapotban vannak. Az iskola régi termeinek egy része belülről még elfogadható minőségűek, de már a hátsó oldalon a betört ablakokon bejutó illetéktelenek kezdik a rombolást( égés és festéknyomok a parkettán).

2008.07.28 12:11 fa-peti - állapot: 3 - koordináta: N 47° 50,296' E 19° 14,508' - pont: 1

Kastély
Kastély
Kapu
Kapu
GPS koordináták
GPS koordináták
GPS óra
GPS óra

Pusztuló állapotban van a kastély - jelenleg napközi otthonos óvoda otthona.

2008.07.20 13:58 Attibati - állapot: 3 - koordináta: N 47° 50,296' E 19° 14,512' - pont: 5








A kastély pusztul. Az épületről nagy területeken hiányzik a vakolat, a falak vizesednek. Az utca felöli homlokzaton egyes helyeken már a téglák is mállanak. A tető épnek tűnik.