Muhi Csata emlékmű

azonosító-5732
védettségHelyi védelem
eredeti kategóriaPlasztika
megyeBorsod-Abaúj-Zemplén
helységMuhi
cím
rendelet3/1999
 szerkesztés

Állapotjelentések

2016.11.30 15:29 klo - állapot: 3 - pont: 14










Egyre inkább romlik a fa elemek állapota, a domb gyomrában lévő rész elég veszélyesnek tűnik. A füvet legalább nyírják, de összességében hanyatló, elszomorító állapot.

2013.12.06 12:08 klo - állapot: 3 - pont: 4









Sajnos csak megerősíteni tudom Lacipap májusi jelentést. Pusztuló, elhagyatott, jobb sorsa érdemes emlékhely. A dombra csigavonalban felvezető kis ösvény is kezd tönkremenni.

2013.05.23 17:24 Lacipap - állapot: 3 - koordináta: N 47° 58,666' E 20° 54,770' - pont: 12








Koo-k.
Koo-k.
Az idő.
Az idő.

Az értékelésem 3-as, de ez is csak jóindulattal!! Az emlékhely állapota romlik és romlik. A terület gondozatlan, kaszálatlan derékig érő fű és gaz borít mindent. A járó részek tovább romlanak, itt ott már csak a kilátszó földön lehet haladni. A rombolás is jellemző, a bejárati kapu épületeinek ajtaja, beszakítva. Egyes elemek darabjai hiányoznak.

2010.11.26 15:59 guess.who - állapot: 4 - koordináta: N 47° 58,665' E 20° 54,751' - pont: 4







Állapota változatlan. A fa részek (főleg az eső által jobban érintett vízszintes járófelületek) azért már több helyen is korhadoznak, lassan el kell kezdeni felújítani, vagy legalább kezelni a problémákat.

2010.04.25 10:09 Bamby - állapot: 5 - koordináta: N 47° 58,653' E 20° 54,793' - pont: 10




















Az emlékmű állapota kiváló, a környezet rendezett. Nagyon tetszett az elrendezés, jó fények voltak, jól lehetett fotózni.

"A muhi csata a magyar történelem egyik jelentős csatája, egyben a tatárjárás legemlékezetesebb összecsapása volt. 1241. április 11–12-én Muhi mellett (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén megye) a tatárok döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére.

A csata lefolyása
Miután a magyar hadsereg legnagyobb része összegyűlt, a király Ugrin érsek ösztönzésére elhagyta Pestet és a tatárok ellen indult. E hírre Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Takta által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő Muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg. Béla hadában voltak nehézpáncélos lovasok mellett könnyű lovasok (részben besenyők), templomos vitézek, sőt talán szerbek is.

Hogy a rendkívül mozgékony ellenség meg ne lephesse, Béla a magyar csapatokat egy tömegben csoportosította. Sátor sátor mellett állott, az egész tábort szekérvár vette körül aránylag kis térre szorítva, emiatt a magyar hadsereg a döntő pillanatban nem volt képes kifejlődni, harcrendbe állni. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség, a háborgás a király ellen: „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt."

A mongol vezérek látva, hogy a magyarok csak védelemre gondolnak, támadólag léptek fel. Április 11-én éjjel megtámadták a hidat, s a megáradt Sajón a tábortól nem messze gázlót találva megtették az előkészületeket a magyar tábor körülkerítésére. Egy orosz szökevény elárulta a mongolok tervét s Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hídon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomták, de ezalatt a Szubutaj által vezetett mongol csapatok átkeltek a gázlón, s a most már minden oldalról körülfogott magyar táborra hajnalhasadtakor nyílzáport zúdítottak. A magyar táborban irtózatos zavar keletkezett. A szűk téren a katonák lépten-nyomon a sátrak kötelékeibe botlottak, lehetetlen volt harci rendbe állni; a kivonulást a táborból a mongolok nyílzápora tette lehetetlenné. Rendes ütközetről szó sem lehetett, csak kisebb fegyelmezett csapatok próbálhatták meg a táborból kirohanva áttörni vagy visszaszorítani a tatárok gyűrűjét.

A templomos lovagok, Kálmán herceg és Ugrin érsek dandárjaikkal kétségbeesett hősiességgel harcoltak, de a templomosok mind egy szálig elestek, Kálmán és Ugrin súlyosan megsebesülve kénytelenek voltak visszavonulni. A tatárok ekkor felgyújtották a tábort, s a fejetlenség általános lett. Mindenki igyekezett menekülni. Egyesek áttörtek a mongolok sorain, de a legtöbben azon a kapun igyekeztek menekülni, melyet a mongolok soraik között szándékosan nyitottak, nehogy a magyarok nagy tömegét a végső kétségbeesésig ingereljék. Ezen az úton, amely Pest felé vezetett, igyekeztek a legtöbben menekülni. Az irgalmat nem ismerő erélyes üldözés azonban, amely a mongol hadviselésnek, éppúgy, mint a régi magyarok harcmodorának, egyik jellemző vonása volt, teljessé tette a magyar hadsereg vesztét. Igen kevesen tudtak menekülni a vérfürdőből.

A király, kit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé menekült, és talált védelmet. Öccse, Kálmán, bár súlyosan megsebesült, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől, de májusban belehalt a csatában szerzett sebeibe. A csatatéren maradtak, vagy az üldözés közben estek el: Mátyás esztergomi érsek, Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri, Jakab nyitrai és Rajnald erdélyi püspökök."

Forrás:wikipédia.hu