Megújulásunk támogatója:  

Hazatér a halott grófnő

Gróf Nádasdy Ferenc, felesége  Zichy Ilona halála után négy évvel festtette meg Barabás Miklóssal az imádott nő egészalakos portréját. A festmény most hazatér.
Gróf Nádasdy Ferenc, felesége  Zichy Ilona halála után négy évvel festtette meg Barabás Miklóssal az imádott nő egészalakos portréját. A festmény most hazatér.

 

A súlyos, vörös bársonydrapéria előtt feketeruhás, ifjú asszony, mintha talpig gyászban lenne, tekintetében szomorúság bujkál, keze a kis asztalkán fekvő virágon nyugszik, a virág mögött az egyszerű keretben családi fotó három kisgyermekről.

 

Az alkotó

Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810 – Budapest, 1898) a XIX. századi magyar képzőművészeti élet kiemelkedő alakja volt. Nagyenyed, Kolozsvár, Bécs, Velence, Pest jelzi tanulmányainak, művészi útjának állomásait. Elsősorban a portréfestészet mestereként tartja a művészettörténet számon, bár szép számmal festett zsánerképeket és tájképeket is, az alföldi táj különösen nagy hatást gyakorolt rá. 1842-ben egy akvarellen, később nagyméretű olajfestményen megörökítette a Lánchíd alapkőletételét. Néhány festménye a korszellemnek megfelelően érzelmes, biedermeier hangulatot áraszt. 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémialevelező, utóbb rendes tagja lett, 1859-ben életre hívta a Képzőművészeti Társaságot. Barabás Miklós alkotásai láthatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Kolozsvárott, Bukarestben és több erdélyi múzeumban, valamint magángyűjteményekben is. 

 

A festmény

Barabás Miklós életművében fontos szerepet töltöttek be a főúri és polgári megrendelésre készült egyéni és társas portrék, közülük való gróf Nádasdy Ferencné, született gróf Zichy Ilona (Pozsony, 1849 – Agárd, 1873) megörökítése. A gyászruhát viselő, tiszta tekintetű, szép fiatalasszonyt ábrázoló egészalakos festmény, ahogy a jelzete mutatja, a grófné halála után négy évvel, 1877-ben készült. A gyermekek bekeretezett fényképe valószínűsíthetően ugyanebből az időből való. 

A kép előtörténete csak részben ismert, még újabb művészettörténeti kutatásra vár, az azonban szinte bizonyos, hogy szorosan kötődik gróf Zichy Ilona férjéhez, nádasdi gróf Nádasdy Ferenchez (Pest, 1842 – Budapest, 1907), és általa a nádasdladányi Nádasdy-kastélyhoz. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20141104barabasfestm/03.jpg

A modell 

Gróf Zichy Ilona gróf Zichy Nepomuk János (1820 – 1911) és felesége, Kray Irma bárónő (1830 – 1913) első gyermekeként 1849. augusztus 28-án született Pozsonyban. Gyermekkorát szülővárosában és a Zichy-család Alsóbogát-pusztai klasszicista kastélyában töltötte, ahol magyar szellemben nevelték. Családjával, korabeli főúri szokás szerint, bejárta Nyugat-Európát. A pozsonyi és a pesti főúri társaságból ismert gróf Nádasdy Ferenc (1842 – 1907) lett jövendőbelije. Életüket 1868. június 6-án kötötték össze a pesti egyetemi templomban. Eleinte a család agárdpusztai kastélyában éltek, onnan költöztek az 1870-es évek elején Nádasdladányba. Júlia lányuk 1869. április 11-én, Tamás fiuk 1870. szeptember 12-én született. A családi boldogságot az alig féléves Anna halála törte meg 1872 márciusában. A negyedik gyermek, Irma 1873 tavaszán látta meg a napvilágot. Abban az esztendőben készültek el a nádasdladányi kastély újjáépítésének tervei, az alapkőletételnél még jelen volt a boldog házaspár, ám 1873. szeptember 5-én a végzetes kolerajárvány elragadta a grófnőt. Zichy Ilonát az alatt az agárdi obeliszk alatt temették el, amelyet apósa, gróf Nádasdy Lipót emeltetett felesége, Forray Júlia grófnő emlékére.

Az özvegyen maradt, fiatal Nádasdy gróf nehezen viselte a tragikus veszteséget, egyedül folytatta a nádasdladányi kastély építését. A Tudor-stílusú, különleges szépségű kastély berendezésekor a családi kultusz megteremtése mellett mindig elvesztett feleségére gondolt, úgy alakította ki, úgy rendezte be a szobákat, mintha ő is ott élne. Amíg a család, a vendégek a kastélyban és a parkban találkoztak lépten-nyomon gróf Zichy Ilona emlékével, a falubelieket a Szent Ilona tiszteletére felszentelt templom emlékeztette úrnőjükre. A gróf többet nem házasodott meg, gyermekeinek, a kultúrának és a közügyeknek szentelte életét.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20141104barabasfestm/02.jpg

A Forster Központ és az állami elővásárlás

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Iroda, amelynek feladatkörébe tartozik a védett kulturális javak felügyeletével, megőrzésével, kezelésével kapcsolatos valamennyi hatósági munka, 2014 őszén, egy budapesti árverezőház aukciós kínálatában lelte föl Barabás Miklós festményét. Az örökségvédelmi törvény értelmében védett műtárgy esetében adásvételkor, árveréskor a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amelyről a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Iroda jogosult nyilatkozni. Az aukciós leütés után haladéktalanul jeleznie kell, hogy a győztes licitáló helyébe kíván-e lépni, tehát a leütési ár és az árverési közvetítői díj fejében az állam részére megvásárolja-e a műtárgyat. Így történt ez 2014. október 6-án, amikor az aukción a kikiáltási áron licitáló, egyetlen személy helyébe lépett a Magyar Állam, s 6 millió 600 ezer forintért megvásárolta Barabás Miklós alkotását.

 

Nádasdladány: Nádasdi Borbála grófnő emlékei - riport a Közkincs-keresőben (2014. 08. 20-i adás)

 

A nádasdladányi kastély és parkja a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Forrás: Róna Katalin, Forster központ
2014.11.04


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)