A visegrádi főesperesi templom ’70-es években végzett feltárása óta múzeumi raktárban pihennek az eddig megtalált egyik legkorábbi magyar falkép töredékei. A restaurálásukra és bemutatásukra nincs pénz.
![]()
Képgaléria a feltárásról és a freskótöredékekről
A templom maradványait a hetvenes években tárták fel, s ekkor gyűjtötték össze a déli fal freskóinak többnyire töredékes darabjait is. A falképek egy részét a restaurátorok választották le a még álló falakról, s került a leletanyag a múzeum raktárába.
„Akkor azt gondoltuk, hogy rövidesen restaurálhatóak és így bemutathatóak lesznek, azonban a munka elvégzésére mindeddig nem jutott pénz” – mondta el a műemlékem.hu-nak a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója. A rossz állapotú freskótöredékek összeállítása és restaurálása komoly munkát és jó néhány millió forintos költséget jelentene – tette hozzá Szőke Mátyás.
A korábbi plébániatemplom helyén az 1050-60-as években épült fel a romjaiban fennmaradt főesperesi templom. A kutatások szerint a belsejét kifestés borította, amelynek jelentős töredékei csak a déli-, illetve kisebb felületen a nyugati falszakaszon maradtak fenn. A templomot valószínűleg már a 12. században elhagyták, végső pusztulását azonban a tatárjárás okozta.
„A középkori Magyarország egyik legkorábbi freskóleletét rejtette az épület romja” – jelentette ki Buzás Gergely, a múzeum régésze. Így a leletanyag páratlan kordokumentum is egyben.
A templom fölé már az ásatások befejezése után védőépület került. Itt nyílik meg először a látogatók előtt a hétvégén a 11. századi templomot bemutató kiállítás, amelyben a falképeknek egyelőre csak a fényképei láthatók. Mint arról már beszámoltunk, a kiállításra az ásatásból előkerült töredékek alapján restaurálták a templom karzatoszlopait, valamint rekonstruálták az egykori fából ácsolt szentélyerekesztőt. Az 11. századi templomot és az ispáni központ többi feltárt épületét rekonstrukciós rajzok mutatják be. A falfestményeknek a restaurálása és az eredeti helyükre való visszahelyezése azonban továbbra is várat magára.
Képgaléria a hetvenes évek végi feltárásról és a freskótöredékekről
Korábbi cikkünk:
Visegrád: titokzatos gyermeksír a szentélynél
Meghívó a nagyközönség számára a kiállítóhelyre és részletes program
A cikkhez bejelentkezés után megjegyzés fűzhető
![]()
Barokk jelmezben indult a tájékoztató, ám kiderült: az Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat igazán sokszínű zenei csemege lesz.
» tovább
Még hogy haszontalan volna a szegénység? Szabolcs-Szatmár-Beregben az őrizte meg eredeti formájukban a középkori templomokat.
» tovább
Archeologia: szó szerint útikalauz a kezdetektől az újkor hajnaláig a Kárpát-medencéről – a teljesség igénye nélkül.
» tovább
Idén is a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisán adták át a Pulszky Társaság által meghirdetett Év Múzeuma díjat.
» tovább
A misszió felméri, milyen hatással van a határ osztrák oldalán létesülő három, új szélerőmű telep a kiemelkedő egyetemes értékre – áll a Forster központ közleményében.
» tovább


















