„Szívesen megmutatnám egy  hasonló erődről készült ábrázoláson, milyen erődítményt akartak a rómaiak a birodalom határától több kilométerre keletre, a barbárok területén emelni, de sehol másutt nem épült ilyen” – mondta Mráv Zsolt, a Nemzeti Múzeum régésze, aki nyolc éven át vezette Gödön a feltárást. „Ez az erőd egyedülálló lett volna, ám csupán az alapfalak kijelöléséig jutottak el, abban sem mindenütt. A tornyok között nem egyenesen, hanem ívben futott volna a fal. Még az is lehet, hogy maga Valentinianus császár tervezte, hiszen köztudott róla, hogy érdekelte a hadművészet, még új fegyvereket is konstruált. Ez megmagyarázná azt is, miért ragaszkodott már-már mániákusan ahhoz, hogy felépüljön”.

A történet bő 1600 évvel ezelőtt kezdődik, egész pontosan 373-ban. Ne Augustus, Nero, vagy Caligula sokszor filmvászonra álmodott – vagy hamisított -, virágzó Rómáját képzeljük el. Ez már a hanyatló birodalom korszaka, amelynek császára kísérletet tesz a határ megerősítésére. Élete utolsó kísérletét.

Az előretolt helyőrség

A római birodalom Duna-menti védvonala néhány helyen aggasztóan támadhatónak bizonyult a negyedik század utolsó harmadára. A mai Komárom és Buda közötti vonal túloldalán ugyan Rómával szövetséges népek, a kvádok és a szarmaták éltek, azonban nem kellett különösebben nagy stratégának lenni ahhoz, hogy az ember tudja: a határ itteni szakaszának néhány pontját könnyen áttörné egy komolyabb, keletről jövő támadás.

A Pannonia provinciában született I. Valentinianus császár ráadásul nagy stratéga volt. A láncnak két különösen gyönge pontja akadt – az egyik a Dunakanyar beszögelése, a másik pedig a Szentendrei sziget, ahol gázló vezetett át a folyón. A császár az utóbbit kívánta megerősíteni azzal, hogy a védelmi vonalat előretolva erődöt épít ki a kvádok területén, mintegy három kilométerre a Dunától keletre.

Ammianus Marcellinus történetíró részletesen beszámolt a vállalkozásról. Mint írja, elsőként kisajátították a kvád királyság földjeit, elűzték a lakosokat, majd nekikezdtek az erőd falainak kijelöléséhez.

Csődöt mondott Róma békéje

A kvádok természetesen nem nézték jó szemmel jogaik megcsorbítását. Tiltakozásukat jogosnak tartotta a provincia katonai parancsnoka, ezért leállította az építkezést. Egy pannoniai származású, befolyásos előkelő azonban elérte, hogy leváltsák a katonai parancsnokot és a saját fiát neveztette ki helyére, aki újraindította az erőd építését. Meghívta magához a kvádok királyát, hogy szép szóval vagy fenyegetéssel rávegye: hagyjanak fel a tiltakozással. Ám a kvád király hajthatatlannak bizonyult, hiszen az erőd megépítésének eltűrése királyságának megcsonkítását jelentette volna. Róma új képviselője tudta azonban, hogy a császár parancsát csak teljesíteni lehet, vagyis az erődnek fel kell épülnie. Elvakultságában a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választotta: megölette a tárgyalásról távozó kvád királyt.

Az erőszakra erőszak volt a válasz. 374. nyarán a kvádok a szarmatákkal szövetkezve betörtek a birodalomba. Az első, amit elpusztítottak, természetesen a háborút kirobbantó erőd volt: megrohanták és lemészárolták az építkező katonákat. Ezután végigdúlták Pannoniát. A büntetőhadjáratot maga Valentinianus vezette a következő évben. A Szentendrei szigetnél átkelt a Dunán és kemény csapást mért a kvád királyság keleti részére. Ezután visszatért a provinciába, majd Brigetioba (a mai Komárom melletti Szőnybe) vonult, hogy onnan északra, a kvád birodalom központi részébe vezesse katonáit. Az újabb katonai csapás előtt azonban még fogadta a kvádok követeit. A császár vitathatatlan győzelme ekkor néhány óra alatt végső vereségbe fordult.

A cikk folytatása:  Tyúkólak őrzik a császár emlékét

Másodközlés a National Geographic Online engedélyével