Szabadulna Rákóczitól a volt szlovák érsek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130201rakoczi/ciml.jpgA volt érsek visszaadná a földi maradványokat és már Meciarék is szívesen megváltak volna a szlovák történet(újra)írásba nem beilleszthető kuruc vezérektől.

2013.02.01

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130201rakoczi/001.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130201rakoczi/006.jpgElvitetné a dómból II. Rákóczi Ferenc hamvait Alojz Tkáč nyugalmazott kassai érsek. Úgy véli, a sírhelyet látogató magyar turisták egy része úgy viselkedik, hogy ezzel megszentségteleníti a katedrálist, ezért az lenne a legjobb, ha a fejedelem földi maradványait Magyarországra vinnék. Alojz Tkáč szerint a fejedelem kriptája határozottan nem való a katedrális altemplomába – írja az Új Szó.

A Szent Erzsébet dómba október 27-én látogatott egy népes magyarországi csoport, hogy II. Rákóczi Ferenc sírjánál elhelyezzék a fejedelmi zászlókat. Mint utóbb kiderült, engedélyt sem az érsekségtől, sem a műemlékvédelmi hivataltól nem kértek, a mintegy 150 ember turistaként váltott jegyet és ment le a kriptába, ahol verseket mondtak, énekeltek. Alojz Tkáč szerint a „nacionalista” demonstrációknak nincs helyük a templomban.

Az Új Szó emlékeztet arra, hogy Vladimír Meciar idején a pozsonyi kulturális tárca felajánlotta volna Magyarországnak II. Rákóczi Ferenc és a késmárki evangélikus templomban eltemetett Thököly Imre földi maradványait. Cserébe főleg a Trianon előtt a mai Szlovákia (akkor Magyar Királyság) területéről Budapestre és Esztergomba szállított műtárgyakat (például szárnyasoltárokat, kegytárgyakat) kértek volna. Az ötletet felháborodás fogadta, így elvetették.

A hajdani kuruc vezérek emlékével nemigen tud mit kezdeni a szlovák történet(újra)írás. Kassára is szinte véletlenül kerültek, hiszen mint korábban beszámoltunk róla, az újratemetés helyszíneként sok település neve felmerült, azonban mindegyik ellen akadt kifogás.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130201rakoczi/003.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130201rakoczi/008.jpgBorsi, a fejedelem születésének helye túl kicsi volt, Budapesthez nem volt köze a szabadságharcnak, Munkács a börtön közelsége miatt nem bizonyult méltónak. Kiestek az erdélyi városok, Kolozsvár és Marosvásárhely is, végül Kassa maradt az alkalmas helyszín, hiszen a kuruc mozgalom központja, Rákóczi kedvelt városa volt, ráadásul itt nyugodott édesapja, I. Rákóczi Ferenc. Az újratemetésre 1906. október 29-én került sor, amikor még senki sem gondolta volna, hogy másfél évtized múlva külföldön lesz az ősi magyar város.

Az Új Szó beszámolója szerint egyébként nem kell túl komolyan venni a volt érsek kirohanását. Az érsekség szóvivője magánvéleménynek minősítette a szavait, ám megerősítette, hogy a jelenlegi érsek és a kassai magyar főkonzul valóban tárgyalt arról, hogy miként lehetne megelőzni a tavalyihoz hasonló eseményeket.

 

Az Új Szó írása


Korábbi cikkünk a földi maradványok megtalálásáról és az újratemetésről:

Zarándokhely a fejedelem sírboltja

 

A kassai székesegyház, benne a kriptával a Határeset adatbázisában

A késmárki evangélikus templom - Thököly Imre nyugvóhelye - a Határeset adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Kikötőt kerestek, kolostort találtak?

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170917dunaujvkolostor/ciml.jpgA legújabb eredmények szerint nem római kori a víz alatti építmény Dunaújvárosnál. Viszont a rejtélyes pentelei kolostor nyomára vezethet.

» tovább

Róma fotópályázat: eredmények és kiállítás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170917romafotoeredmeny/ciml.jpgMegnyílt a Róma örök, a város változik című fotókiállítás a Fürdő múzeumban. Most kiderül, kik győztek, s mely képek láthatóak a tárlaton.

» tovább

Táblát kap végre az elfeledett építész

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170914honelemlektabla/ciml.jpgSzeptember 16-án szombaton felavatják Hőnel Béla emléktábláját Mosonmagyaróváron, hajdani lakóháza, a postapalota homlokzatán.

» tovább

Róma fotópályázat: eredményhirdetés, megnyitó!

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170912romafotokiall/ciml.jpgSzeptember 17-én, 13 óra 45 perckor megtudjuk, kik kapják a díjakat, s mely fotók szerepelnek a kiállításon. 

» tovább

Vitányvár: összedől, mire feltárnák?

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170906vitanyvar/ciml.jpgA jó hír, hogy szépen halad Vitányvár régészeti kutatása. A rossz, hogy helyenként már életveszélyes a romterület.

» tovább