Megújulásunk támogatója:  

Székesfehérvár: megújul a Fő utca

Átadás-átvétellel, a munkaterület bejárásával vette kezdetét Székesfehérvár Fő utcájának felújítása. A munkálatokkal kevesebb mint fél év alatt akarnak végezni.
Átadás-átvétellel, a munkaterület bejárásával vette kezdetét Székesfehérvár Fő utcájának felújítása. A munkálatokkal kevesebb mint fél év alatt akarnak végezni.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130107szfehervar/02.jpgAz 1,8 milliárd forint uniós támogatást 395 millió forint önrésszel egészítette ki a város, így összesen mintegy 2,2 milliárd forintot fordíthatnak a Hiemer-Font-Caraffa-ház felújításának harmadik ütemére, illetve a Fő utca megújítására. Ez is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, amelyet a városvezetés a munkaterületen, az Országalma közelében tartott hétfőn. Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András hangsúlyozta: szimbolikus jelentőségű, hogy a munkálatokra, a belváros részleges megújítására Szent István király halálának 975. évfordulóján kerül sor.

A sétálóutcán mintegy nyolcezer négyzetméternyi gránitburkolatot fektetnek le, ötezer négyzetméteren pedig újrafugázzák a már meglévő kockaköveket. Lesz burkolatba elhelyezett díszvilágítás, két süllyesztett szökőkút, valamint növényeket telepítenek: a kivitelezést közbeszerzési eljáráson a veszprémi Vemév-Szer Kft. nyerte el bruttó 846,5 millió forintos ajánlatával. A tervek szerint a munkálatok június végén fejeződnek majd be.

Ebben az ütemben sajnos nem történik majd meg a Fő utcát szegélyező épületek felújítása, pedig legalább a homlokzatok, illetve a portálok rendezésére szükség lenne” - jelentette ki a helyszínen portálunk kérdésére Mezős Tamás építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, a felújítás vezető tervezője. Hozzátette: az elmúlt századokban megemelkedett talajvíz-szint miatt a vizesedés általános probléma a történelmi belváros épületeinél.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130107szfehervar/03.jpgA Fő utcát az Országalma és a Magyar Király Szálló közti szakaszon újítják majd fel. A mostani beruházás nem érinti a hajdani királyi koronázó-, illetve temetkezőhelyként szolgáló bazilika területén kialakított Nemzeti Emlékhelyet sem. A Koronázó tér sarkán, a hajdani Pipó-torony helyén egyébként január 4-én avatott emlékoszlopot Kövér László, az országgyűlés elnöke.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Átadták a megújult Árpád-fürdőt

Székesfehérvár: ötletek voltak, terv még nincs

 

Székesfehérvár műemlékei és helyi védettségű objektumai a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2013.01.07


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)