Megújulásunk támogatója:  

Megtalálták Szeged Bastille-át

Siker koronázta a kutatást Szegeden: a régészek csaknem három méteres mélységben rábukkantak a vár északi falára. Középkori és újkori maradványok egyaránt előkerültek.
Siker koronázta a kutatást Szegeden: a régészek csaknem három méteres mélységben rábukkantak a vár északi falára. Középkori és újkori maradványok egyaránt előkerültek.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100601szegedvar/003.jpgKépgaléria a feltárt falakról

Ott bukkantunk a falmaradványra, ahol számítottunk rá, hiszen a vízibástya, vagyis a délkeleti saroktorony, valamint az ügyészség épülete alatt három éve feltárt északnyugati saroktorony a vár alaprajzával segítségünkre volt a terület kijelölésénél” - mondta el a műemlékem.hu-nak Fogas Ottó, ásatásvezető régész. Hozzátette: csupán az volt meglepő, hogy milyen mélyen akadtak rá a falmaradványokra, ám ez csak azt bizonyítja, hogy „jó munkát végeztek” a szegediek a vár nagy árvíz utáni elbontásakor.

Az ásatási szelvényben a vár 14. században épített téglafalának mintegy két méter széles maradványát, valamint a Mária Terézia kori belső bővítés, vagyis az ekkor épített kazamatarendszer tégláit is megtalálták. Ez a barokk kori átépítés és funkcióváltás, vagyis hogy a korábbi várból a török kiűzése után helyőrség és börtön lett, hozzájárult az erődítmény 19. századi szinte teljes pusztulásához, hiszen a helybéliek gyűlölték az osztrák uralom jelképévé vált „szegedi Bastille-t”. A börtönben Rózsa Sándor is raboskodott, ám ide kerültek az 1848-49-es Szabadságharc után elfogott hazaiak is. A börtön utolsó fogva tartottjai alföldi betyárok voltak. 1879. március 12-én azonban az áradó Tisza szinte elmosta a várost, 17-én pedig a helyszínre érkezett Ferenc József osztrák császár és magyar király, aki nem csupán Szeged újjáépítését ígérte meg, de a városnak adományozta a várat is. Az árvíz levonultával azonnal nekikezdtek a gyűlölt építmény lebontásának.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100601szegedvar/V%e1g%f3_P%e1l_Szegedi_nagy_%e1rv%edz.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100601szegedvar/008.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100601szegedvar/007.jpgPersze nem csak érzelmeket kell keresnünk a vár lerombolása mögött, volt praktikus szempont is” - mondta Fogas Ottó. „A hatalmas mennyiségű tégla ugyancsak jó jött a város újjáépítésekor, hiszen Lechner Lajos várostervezésén belül több mint háromezer épületet emeltek fel a romok helyén. A vár tégláinak egy része így most az eklektikus belváros épületeiben található.

A vár pontos helyzetének meghatározása még ebben az évben folytatódik. A Móra Ferenc múzeum régészei azt tervezik, hogy egy hónap múlva új szelvényt nyitnak, ezúttal a múzeum homlokzata előtt. Az erősség déli fala ugyanis a mai szökőkút mellett lehet a föld mélyében.

 

Képgaléria a feltárt falakról

 

Kapcsolódó cikkeink:

Tovább kutatják Szeged eltűnt várát

Kábel állja útját a templomkapu feltárásának

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2010.06.02


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)