Megújulásunk támogatója:  

Településléptékű dokumentálás Erdélyben

Az épített örökség településléptékű dokumentálása Erdély magyarlakta térségeiben. Sebestyén József építész írása.
Az épített örökség településléptékű dokumentálása Erdély magyarlakta térségeiben. Sebestyén József építész írása.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/02.jpgNem elhanyagolható feladat annak a feltárása, hogy az adott település fejlődésében milyen gazdasági, gazdálkodási tényezők voltak meghatározók, valamint a helyi társadalom közösségi élete hogyan szervesült a település térbeli kereteihez. A magyarországi és a Kárpát-medencei természeti környezet károsodásának egyik ma már nyilvánvaló fő tényezője, a falusi, mezővárosi, családi üzemek felszámolása, a falusi és a kisvárosi állattartás, tenyésztés korlátozása és/vagy megszüntetése. Ez nem válaszható el a falvak kiürülésétől és elöregedésétől, az úgynevezett szocialista városépítés minden áron való politikai erőltetésétől. Ez azzal is együtt járt, hogy olykor a középkorban, vagy az újkor korai szakaszában gyökerező, esetleg a 19. és a 20. századokban kialakult, legnemesebb településközpontokat szanálták, eldózerolták, a kényelmes, kertes polgárházak helyén ma már csak iszonyatosan magas önköltséggel üzemeltethető, energiapazarló panelháztömböket telepítettek. Mindez jelezheti, hogy a történelmileg kipróbált településhálózat, településszerkezet, településtípusok, településformák kutatása nem csak elméleti kérdés, hanem az élő társadalom számára fontos, olykor égető gondok között is technikai, tervezési, szervezési támpontokat kínálhat.Filep Antal

 

Több mint negyedévszázada már hogy 1988 elején a romániai „Conducator” meghirdette a hivatalos nevén „szisztematizálásként” elhíresült programot. Falvak százait akarták eltüntetni, hogy azután lakóikat városi lakótelepek panelházaiba zsúfolják össze. Azontúl, hogy az ott élők életét tette volna tönkre végérvényesen ez a terv, eltüntette volna a romániai, erdélyi falvak értékes építészeti, kulturális örökségét. „1988 végén - a nemzetközi tiltakozások, valamint a végrehajtáshoz szükséges anyagi eszközök hiánya következtében - Románia lassította falurombolási programjának végrehajtását. Az eredeti elképzelések szerint a kijelölt falvakat bulldózerrel szándékoztak elpusztítani. Az újabb állásfoglalások arról tanúskodnak, hogy a megszüntetendő falvakat nem rombolják le, hanem hagyják, hogy „maguktól” haljanak el. Arra vonatkozóan is vannak megalapozott feltételezéseink, hogy mit is jelent a nem erőltetett áttelepítés. Megszűnnek a falusi iskolák, a távolsági buszok közlekedésének esetlegessége miatt a gyerekek gyalog kénytelenek a községi iskolába bejárni. Leállítanak mindenféle állami szolgáltatást – orvosi ellátást, postát és elektromos áramot – és így kényszerítik ki a lakosság eltávozását a kis településekről. Ezzel összefüggésben a román sajtó 1988 nyara óta falurombolásról vagy bontásról nem tudósít, helyette építésről és korszerűsítésről ír.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/03.jpgMi történt azonban 1990. januártól a hivatalos magyar műemlékvédelem berkeiben. Az akkori Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) munkatársaiból álló csoport – ezen összefoglaló írójának szervezésében – már 1990. februárjában felkereste az év első heteiben megalakított két erdélyi civil szakmai szervezetet, s akkor a háromszéki műemlékvédő csoport által előkészítve magyar és román műemlékesek találkozójára is sor került Sepsiszentgyörgyön. A találkozót követő felhívásunkra az OMF lehetővé tette, hogy szakmai találkozókat szervezzünk a térségünk épített örökségéért felelősséget érző, s a szomszédos országokban élő, dolgozó, akkor elsősorban építész, s mérnök kollegák részére, 1991-től három éven át, évente egyszer.

Időközben kiállításokat szerveztünk az OMF-ben erdélyi és magyarországi építészek 80-as évek során végzett felméréseiből a 90-es évek első felében. A román kommunista rendszer abszurditását mutatta, hogy mialatt a szisztematizálási tervek készültek, azok örve alatt építészek csoportjai a rendezési tervek szakmai megalapozása céljából a falvakban felméréseket végeztek. Így készültek erdélyi falvakban azok a „népi építészeti” felmérések, amelyekből mi 1990-ben a háromszéki anyagot mutathattuk be Budapesten, egy az OMF-ben rendezett kiállítás keretében.

Erdélyben, 1992-től az ICOMOS Német Nemzeti Bizottsága és a Román Műemlékvédelmi Bizottság által megkötött egyezmény alapján a német kormány komoly költségvállalásával megkezdték a szász kulturális örökség dokumentálását. A német szervezők – a velük való konzultációk alkalmával – már 1993-ban jelezték, hogy lehetőséget látnak a magyar szakemberekkel való együttműködésre, a programjukhoz való csatlakozásra. Az erdélyi magyar kulturális örökség dokumentálását magyar részről indítványozók – köztük jómagam – az 1993 nyarától a német, a román és a romániai magyar partnerekkel folytatott egyeztetések nyomán elértük, hogy az OMF jogutód Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMvH) támogassa kezdeményezésünket. 1997-ben a román és a magyar műemlékvédelem irányító szervezetei szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy közösen segítik elő a háromoldalú együttműködés keretében megkezdett erdélyi magyarlakta települések építészeti örökségét dokumentáló program folytatását. Az inventarizáló programtervezet koordinátoraként 1996-ban készítettem elő a Teleki László Alapítvány, az OMvH, a németországi gundelsheimi székhelyű Siebenbürgisch-Sächsischer Kulturrat és a sepsiszentgyörgyi Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság által benyújtott közös magyar-német-román pályázatot, melynek eredményeként az Európai Bizottság anyagi támogatásban részesítette a programot.  Ennek a támogatásnak köszönhetően válhatott valóra a több évre tervezett kutatási program tényleges elindítása. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/04.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/05.jpgElőször Erdővidék 19 településén, majd 1998–1999 folyamán a (Felső-)Nyárád-mente 44 településén történt meg a helyi kulturális örökség értékes ingatlan állományának, valamint az egyházak ingóságainak teljességre törekvő adatfelvétele, fényképezése, s felmérése. Az 1997-ben megkezdett I. ütem (a mai Kovászna megye egyik jellegzetes kistája, Erdővidék épített örökségének) dokumentálási munkáihoz nyújtott EU-s támogatáson túl magyarországi, tudományos kutatást segítő alapok, s az OMvH, majd 2000-től pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatása tette lehetővé a program folytatását. Az első tájegység felméréseit Erdővidék épített öröksége címmel az erdélyi szász felmérési program keretében készült légifotókból összeállított látványos kiállítással együtt mutattuk be 1998-ban a Műemléki Hivatal székházában.

A települések dokumentálásának továbbvitelét, szervezését a nyárád-menti felméréssel 1999-től a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány vette át. A helyszíni adatgyűjtés és felmérés a fentieken kívül más székelyföldi tájegységeken – Alcsík, a két Homoród-mente és Felső-Háromszéken – is megkezdődött. Ugyanakkor itt kell megjegyezzem, hogy ezeknek az előbbiekben említett felméréseknek a hatására a Kárpát-medence más térségeiben, így az egykori Zala vármegyéhez tartozó Muravidéken (Szlovénia), illetve a Vajdaságban (Szerbia), valamint az utóbbi években a Felföldön (Szlovákia) Fülek környékén, s az Ipoly-mentén – határ-menti térségben – sőt Kárpátokon túl, a moldvai magyarság által lakott falvakban is készültek települési értékleltárak. Míg a magyarországi támogatási források elapadása miatt a fentebb említett erdélyi tájegységek falvaiban megkezdett felmérések elakadtak.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/06.jpgA helyszíni bejárások során nyilvánvalóvá vált, hogy eddig nem ismert, rejtve maradt, s így nem regisztrált, de országos jelentőségű és helyi települési érték egyaránt igen nagy számban található a Kárpát-medencében, melyek számos új tudományos felismeréshez vezetnek, de túl is mutatnak azokon az eredményeken. A jórészt az éppen hogy létezés állapotában fennálló, ránk maradt épített emlékek jelentős értékeket rejtenek, melyeket a kellő gondozás, a méltó, s fenntartható hasznosítás hiányában a pusztulás veszélye fenyegeti. Különösen nagy ez a veszély a hátrányos helyzetű határ-menti térségekben, ahol a korábbi elzártság miatt máig fennmaradt, pótolhatatlan kulturális értékek is eltűnhetnek örökre, nem ritkán anélkül, hogy meglétükről egyáltalán tudomást szereztek, szerezhettünk volna, mert a helyi közösségek nem képesek gondoskodni az épített örökségükről, vagy mert nem is számolnak a kulturális örökség fenntartható hasznosításával, s áldozatul eshetnek az esetleges, át nem gondolt fejlesztéseknek. Különösen abban az esetben, ha a fejlesztési szándékot nem a helyi életminőség javítása, a hely emberi erőforrásai, s kulturális értékei hasznosításának igénye, hanem pusztán a profit maximalizálásának célja vezérli.

A kulturális örökség értéket képviselő emlékeinek fenntartása, megőrzése és továbbörökítése minden nemzedék elsőrendű kötelessége. Az egészséges nemzetekben e felismerés által él a kulturális örökség oltalmazásának igénye, s annak tudata, hogy az elődök által felhalmozott javaknak nem kizárólagos birtokosai, hanem örökösei, meghatározott időre szóló használói. A francia Boissy d’Anglas traktátusában ezt már 1794-ben így fogalmazta meg: „Őrizzétek a művészetek, a tudományok és az értelem emlékeit...” évszázadok hozománya ez, nem saját tulajdonotok. Csak akkor rendelkezhettek vele, ha biztosítjátok megőrzését.” Az ingatlan örökség védelmével célunk azonban nem pusztán az értékek megőrzése, fenntartása. Az e területen végzett tevékenységek nem öncéluak, hanem eszközök ahhoz, hogy az épített örökséget tovább örökítsük, a ránk bízatott értékeket a lehető legjobb állapotban átadjuk az utánunk következő nemzedékeknek. Ahogy John Ruskin megfogalmazta ezt „Az építészet hét lámpása” c. könyvében: „… ki kell mondanom azt az igazságot, hogy az, vajjon az elmúlt idők műemlékeit fentartsuk-e avagy sem, sem nem gyakorlati, sem nem érzelmi kérdés. Azok nem a miénk. Részben azoké, akik építették, részben pedig mindama nemzedékeké, melyek még utánunk jönni fognak. A halottaknak még fennáll a hozzájuk való joguk; azt, amiért ők fáradtak … nekünk nincsen jogunk megsemmisítenünk. Az valamennyi utódaiké. Későbbi időkben milliók bánata és megkárosítása lehet az, ha mi csak a jelen pillanat szükségleteire hallgatva lebontunk olyan emléket, amelyre állítólag nincsen szükségünk.” Idevágó Edmund Burke gondolata, aki szerint a nemzetek alapvetően az élők, a még meg sem születettek és a már elhaltak szövetségeként értelmezhetők. S e szövetség megnyilvánulása a nemzeti hagyományok megőrzése, a nemzeti kulturális örökség fenntartása, átörökítése, gazdagítása a folyamatosság biztosítása által, zálogaként a kulturális értékek fennmaradásának. A megőrzendő, védendő érték vonatkozásban használt örökség fogalom azt sugallja számunkra, hogy örökösei vagyunk, mint minden előttünk és utánunk következő nemzedék, és nem kizárólagos birtokosai az elődök által létrehozott, felhalmozott kulturális javaknak, így az épített környezetnek is. Jól kell sáfárkodnunk ezzel az örökséggel, élnünk kell vele és nem felélnünk a jövő nemzedékeinek jussát. 

A védelemnek az élet színterének, a lakókörnyezetek, az együttesek, a települések, a vidék egészére, és mint az egész részeiként az egyes elemek, objektumok fenntartására, de egyúttal a hasznosítására kell irányulnia. Ezt szolgálja egyfelől az inventarizáció, s annak nyomán a védetté nyilvánítás, ha az a védett objektumok alapdokumentálásán túlmenően együtt jár az állapotuk folyamatos figyelemmel kisérésével, segítve a mindenkori tulajdonost az épített örökség fenntartásában, jó állapotban való megőrzésében. Könnyen belátható, hogy a műemlékvédelem, örökségvédelem hatékonyságának záloga ezen preventív eszközök alkalmazásában rejlik elsősorban. Az inventarizáció, az épített örökség összeírása, a védendő emlékek dokumentálása, s a rendezett és hozzáférhetővé tett adatbázisokban való nyilvántartása, valamint az értékes épített örökségről való szakszerű és folyamatos, rendszeres gondoskodás. Ezekkel a preventív eszközökkel tehetünk legtöbbet az örökségvédelemben ma oly sokat hangoztatott hitelességért is. 

A 90-es évek elején az átalakuló Magyarországon sem adódott még lehetőség egy az egész országra kiterjedő örökségleltározó program elindítására, annak ellenére, hogy az Európa Tanács tagállamai által 1985. október 3-án, Granadában elfogadott „Az európai építészeti örökség védelméről szóló” ma már „Granadai Egyezmény” elnevezésű, dokumentum szakmai körökben Magyarországon már a nyolcvanas évek végén ismert volt. Sőt az egyezmény a Magyar Parlament döntése alapján 1990. augusztus 1. napján hatályba is lépett. 

Hollandiában pl. már három évre rá, 1988-ban új műemlékvédelmi törvényt alkottak, s még az évben hozzá is láttak – az ún. új, 1850 után épült műemlékek még hiányzó leltározását célzó (Monument Inventory Poject) – 4 éves dokumentálási program megvalósításához. Magyarországon viszont majd csak egy évtizeddel később, 1997-ben született meg a második magyar műemlékvédelmi törvény (az első köztudomásúan még 1883-ból való), míg néhány évre rá 2001-ben már újabb örökségvédelmi törvényt fogadtak el, amit 2005-ben módosítottak. 

A Magyar Országgyűlés 1997-ben alkotott egy másik, az „Épített környezet alakításáról és védelméről” szóló törvényt is. A törvény, annak felismerésétől vezérelve, hogy az európai kulturális örökségre nehezedő nyomás erősödik, a régmúlt korok műemléki értékű építményeit, a különféle használatra emelt épületek, azok együttesei, s természetes környezetük, a történeti kertek, tájak, régészeti jelentőségű területek formájában testet öltő gazdag kulturális örökséget veszély fenyegeti, alkotóik szándéka szerint kiemelt, értékeihez mérten jelentős súlyt fektet a meglévő építészeti értékek helyi (önkormányzati) védelmére. E tekintetben különösen fontos a helyi jelentőségű értékek nyilvántartása, s védelme, hiszen alapját képezik egy ország épített örökség állományának. „Az Országos Területrendezési Terv készítésének kezdetén a kulturális örökség (hang)súlytalan rendeleti kezelésénél azonban sokkal nagyobb hátránynak mutatkozott – a többi ágazat helyzetéhez képest – a kulturális örökségi értékek térinformatikai adatbázisának teljes hiánya. … Márpedig az örökség térségi összefüggéseinek feltárásához, az egyes örökségi értékcsoportok kapcsolatrendszerének területi elemzéséhez országos léptékben a siker reményében csak térinformatikai eszközökkel szabad hozzáfogni. A kulturális örökség térinformatikai adatbázisa a területrendezési tervezés céljára a kulturális örökség szerteágazó lelki, szellemi, művészeti és egyéb értékrendszerei közül az ingatlan jellegű értékek az elsődlegesek.” – fogalmazta meg Máté Zsolt „A kulturális örökség, mint térségi összefüggésrendszer” c. előadásában. Magyarországon a 2002-től működtetett Területi Információs Rendszerben a védendő országos és helyi jelentőségű épített öröksége strukturált adatbázisának biztosítottá vált a korszerű számítástechnikai eszközökkel történő kezelhetősége, valamint az adatok térképi megjelenítése. Lehetővé tették további adatok folyamatos bevitelét, az adatok frissíthetőségét, s létrejött az építészeti örökség helyi védelmének helyzetét elemezni képes országos monitoring rendszer alapja. Sajnos ma ezek az adatok jószerivel alig vagy egyáltalán nem elérhetők a TeIR-ben. Jelzésértékű sajnos az is, hogy a törvényt módosították 2009-ben, felpuhítva a helyi értékek védelmének szabályait.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/07.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140321erdelydokument/08.jpgEzeknek a helyi építészeti értékeknek a védelme pedig nemcsak helyi, hanem – túllép az önkormányzati kereteken –  országos ügy is, hiszen a régiók Európájába tartozó országok csak akkor tudják megmutatni arculatuk sokszínűségét, ha számba veszik értékeiket és gondot fordítanak azok mindenkori állapotára, fenntartására, gazdagítva továbbörökítésére. E tekintetben különösen fontos a helyi jelentőségű értékek nyilvántartása s védelme, hiszen alapját képezik egy ország épített örökség állományának, s igen fontos szerepet játszanak az új gazdasági tevékenységek vonzása, vagy a turizmus fellendítés révén, többek között az életminőség javításában, alakulásában.

 

Íme néhány fontosabb cikkely a Granadai egyezmény szövegéből:

10. cikk

Minden egyes Fél vállalja, hogy olyan átfogó műemlékvédelmi politikát fogad el, amely:

1) az építészeti örökség védelmét a várostervezés és a regionális tervezés alapvető feladatává teszi és biztosítja, hogy ezt a követelményt mind a rendezési tervek kidolgozása során, mind a hatósági munka minden szakaszában figyelembe veszi;

2) az építészeti örökség helyreállítását és fenntartását célzó programokat kezdeményez;

3) a kulturális, környezetvédelmi és területrendezési politika kiemelkedő feladatává teszi az építészeti örökség megőrzését, funkcióval való ellátását és bemutatását;

4) … támogatja a területi és a településtervezési folyamat során azon épületek megőrzését és hasznosítását is, amelyek … a városi és falusi környezetben elfoglalt helyük és az épület minősége szempontjából értéket jelentenek;

 

15. cikk

Minden Fél kötelezettséget vállal arra, hogy:

1) az építészeti örökség megőrzését a közvélemény számára olyan értékként közvetíti, mely egyrészt a kulturális identitás eleme, másrészt az inspiráció és kreativitás forrása a jelen és a jövő nemzedékei számára;

 

17. cikk

A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy információcserét folytatnak a műemlékvédelmi politikájuk következő kérdéseiről: 

1) a műemlékek nyilvántartására, védelmére és megőrzésére alkalmazandó módszerekről, tekintettel a történelmi fejlődésre és az érintett műemlékek számának növekedésére;

2) azokról a megoldásokról, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az építészeti örökség védelmének kötelezettségét a lehető legnagyobb mértékben összeegyeztessék a mai gazdasági, szociális és kulturális igényekkel;

3) az építészeti örökség feltárásában, felmérésében, az építőanyagok pusztulásának megakadályozásában, valamint a tudományos kutatás területén, az emlékek helyreállításában, az örökség hasznosításában alkalmazott új módszerek által kínált lehetőségekről;

4) az építészeti alkotómunka ösztönzésének lehetőségeiről, mint korunk hozzájárulásáról az európai örökséghez.

 

Ahhoz tehát, hogy egy adott ország nemzeti vagyonát képező, egyúttal erőforrást jelentő épületállományról a legapróbb részletektől, a térségi összefüggésrendszert alkotó jellemzőikre kiterjedően a lehető legteljesebb kép alakuljon ki átfogó, rendszeres adatgyűjtésre, országos összesítésre, térinformatikai rendszerű adatbázisba való rendezésükre, s annak folyamatos fenntartására és elérhetővé tételére van szükség. Az adatbázis folyamatos frissítése biztosítja a mindennapi élet színtereit jelentő, rendkívüli érzékenységű, kulturális terület változásainak nyomon követését, megteremtve ezzel épített környezetünk élhetővé tételének, a jövő tervezhetőségének lehetőségét. A térségfejlesztési programokhoz elengedhetetlen elemzésekhez képesek adatokat biztosítani, vagy általuk még az adórendszer hatékonyságát növelő támogatási formák is kidolgozhatók. Az adatbázis jelentősége felbecsülhetetlen mind a központi állam- és közigazgatás, mind a települési önkormányzatok számára, valamint nélkülözhetetlenek az értékek feltárásában, s megőrzésében kulcsszerepet játszó civil és tulajdonosi szféra számára is, mert hozzásegíti őket, hogy a fenntartandó értékekről naprakész és szakszerű információkkal rendelkezzenek. „Az információs társadalomban ugyanis nemcsak a gazdaság és az üzleti élet információinak kell könnyen elérhetőeknek lenniük, hanem azoknak az életminőséget meghatározó – közvetlen kimutatható anyagi hasznot nem hordozó – kulturális örökségi értékekről szóló információknak is, amelyek vonzerejük révén mégis komoly hatást gyakorolnak egy-egy térség fejlődésére. Hasznos tehát tudni, hogy mely épületektől, épületegyüttesektől ilyen Magyarország!”

Az előbbiekből kiderült, hogy mi indokolja a települések átfogó értékvizsgálatát, az épített örökség teljes számbavételét, dokumentálását és mire használhatók használandók az építészeti értékleltárak, örökségleltárak. A következőkben essék szó röviden arról, hogy miként, milyen szempontok szerint készüljenek, s hol készültek erdélyi, magyarok lakta területen ilyen leltárak. 

Az Európa Tanács, egyik megbízott ad hoc munkacsoportjuk munkája nyomán „Útmutatót” jelentetett meg 2001-ben a kulturális örökség összeírásához, dokumentálásához. Az útmutató bevezetőjébenxi megállapítják, hogy az örökségleltáraknak alapvető szerepük van a történeti épületek, s együttesek, régészeti helyszínek, kultúrtájak, valamint az ingó tárgyi örökség megismerésében, védelmében, hozzáférhetővé tételében és fizikai megőrzésükben, fenntartásukban. A leltárakban rendelkezésre álló rendszerezett adatok, információk ismerete, jelentőségük felismerése nemcsak az örökség védelme érdekében való egyetértés és a hatékony fellépés előfeltétele, de más vonatkozásban is lényegbevágóak:

az örökség nemzetgazdasági erőforrásként való hangsúlyozása, és hasznosítása a kulturális turizmus, illetve a település- és térségfejlesztés területén

a kulturális és közösségi identitás, kohézió erősítése az örökség dokumentálása, megismertetése révén nemzeti, regionális és nemzetközi szinten 

a rablás és tiltott műkincs-kereskedelem elleni összehangolt küzdelem

Az örökségleltárak alapvető segítséget nyújtanak a közös örökségnek környezetünk lényeges alkotóelemeiként való megtartásához. Ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesek az örökségvédelem (kutatás, tervezés, helyreállítás, megőrzés, hozzáférés) valamint nem utolsósorban az oktatás, nevelés céljainak elérésében.

A tematikus leltárak eltérő típusú települések jellegzetes, különféle funkciójú épületfajtái, egy kiválasztott település, vagy egy tájegység, az egyházak területi tagozódása szerinti területi egység építészeti emlékei, azok külső épülettartozékai, vagy pl. az enteriőröket díszítő festések, festett berendezések, a képző- illetve az iparművészet körébe tartozó tárgyi anyag dokumentálását szolgálják.

Az átfogó, teljes, településléptékű inventarizáció az adott térség falvai, városai történeti, településszerkezeti fejlődésének, a természeti, táji viszonyok, a helyi gazdasági, gazdálkodási sajátságok, a helyre jellemző népesség nemzetiségi megoszlásának, demográfiai helyzete alakulásának, a településeken található épületegyüttesek morfológiai, vagy más, pl. az építőanyagok használata által meghatározott jellemzők vizsgálatán keresztül, az épített örökség minden részletre kiterjedő összeírását, dokumentálását jelenti. Minden település előzetes vizsgálata kiterjed a településszerkezeti sajátosságaik és fejlődésük (a történeti állapotokat rögzítő régi térképek segítségével) dokumentálására is. Az épített örökség teljes, település léptékű felmérésével s nyilvántartásba vételével, értékelésével válik lehetővé az országosan érvényes, de a regionális és helyi sajátosságokat is figyelembevevő védelem feltételrendszerének kidolgozása, illetve a hasznosítva megtartás érdekében jogi, illetve gazdasági eszközök igénybevétele. 

Erdélyben, amint arról már szót ejtettem, először 1997-ben a kovászna-megyei Erdővidék, majd 1998–1999 folyamán a Felső-Nyárádmente települései ingatlan és ingó kulturális örökségének, úgy is mint, műemlékeinek, műemléki értékű köz- és lakóépületeinek, valamint az egyházak művelődéstörténeti értéket képviselő műtárgyainak teljességre törekvő – és a korszerű szakmai követelményekhez igazodó – helyszíni adatfelvétele, fényképezése, valamint felmérése készült el a hozzájuk tartozó térképpel, valamint történeti adatlapokkal. 

Erdővidék a Székelyföld jellegzetes történeti-néprajzi kistája. Az Erdővidék tájnév a 17. század első éveiben bukkant fel először. Festői fekvése, továbbá mind a régió általános vonásaival egyező, mind pedig egyedi jegyei, peremvidék jellegéből fakadó sajátos vonásai, gazdag kulturális, épített öröksége érdekessé és vonzóvá teszik. Ez a húszegynéhány település alkotta tájegység a megye Brassó és Hargita megyékkel határos része. Központja Barót. Jellegzetes építészeti emlékei jól tükrözik a vidék kulturális hagyományait, gazdálkodási viszonyait. A mezőgazdaság mellett, a kézművesség, a céhes ipar fejlődése, majd a céhrendszer felvirágzása, a bányászat, a cserép- és téglagyártás, a vasgyártás erősen befolyásolta a vidék építészeti arculatának alakulását. A Baróti-hegység, a Dél-Hargita és a Persányi-hegység által karéjba fogott vidék gerincét az egykori Bardóc- (Udvarhelyszék) és Miklósvár- (Háromszék) fiúszékek települései alkotják, de ide szokták sorolni földrajzi helyzetük, illetve etnikai-nyelvjárási sajátosságaik alapján az Olt jobb partján sorakozó szomszédos (a hagyományos közigazgatási beosztás szerint felső-fehérmegyei) helységeket is. A kistáj gazdag épített öröksége bővelkedik (a folyamatos bontások ellenére) értékes építészeti emlékekben. Jellegzetesek a kőből, esetenként fából épített, egyszerű de igényes architektúrával ékeskedő falusi lakó- és gazdasági épületek, közöttük is a kúriák. Kastélyai közül az olasztelki és a vargyasi Dániel család egykori lakhelyei mellett, említeni kell a Kálnoky família korábban méltatlanul lepusztított, de az utóbbi években megkezdett kutató és helyreállító munkáknak köszönhetően fokozatosan megújuló miklósvári, reneszánsz eredetű kastélyát. A térség jellegzetes emlékei a különböző felekezetek középkori eredetű, s a 17. századtól várfalakkal övezett, s erődített templomai Bölönben, Nagyajtán, de a 18-19. század folyamán emelt, vagy akkor átépített templomaik közül is nem egy számos értéket rejt. 

A Székelyföld másik, kissé nagyobb tájegysége a Nyárád felső folyásának Ákosfalvától északra fekvő, a történeti Marosszék zömében magyar lakosságú kisrégiója, amelyen belül felekezeti szempontból különböztethetjük meg az alsó, kizárólag protestáns (református, unitárius), vagy vegyes lakosságú falvakat a Nyárád forrásvidékének a mikházi ferences rendház hatókörében 9 faluból álló katolikus tömbjétől. Egyetlen városias jellegű települése és ugyanakkor a tájegység a múltban és ma is legfontosabb helysége a Nyárád partján húzódó, az 1968-as közigazgatási átszervezéskor három történelmi településnek összeolvasztásával kialakított Nyárádszereda. A tájegység többi településéhez viszonyítva, melyek közül több már az 1332-es pápai tizedjegyzékben megtalálható, Nyárádszereda első írásos említése késői, 1567-ben már “oppidumként” van feljegyezve. Ekkor Marosvásárhely után Marosszék legnépesebb helysége volt. Többször megújított mezővárosi és vásártartási jogát megőrizte a 19. századig. A városka a 18. század első feléig fontos szerepet játszott Marosszék törvénykezési életében. A település összességében falusias jellegű képét meghatározó, az 1838-ban épített református templom által uralt főtér épületei arra utalnak, hogy az 1872-ben elvesztett mezővárosi jogállapota nem maradt nyomtalanul a település szerkezetében.

A felső Nyárád-mente épített örökségének legértékesebb emlékeit az egyházi emlékek képviselik. Kiemelkedő jelentőségű a román kori elemeket őrző nyárádszentlászlói, nyárádszentmártoni unitárius templom, a gótikus berekeresztúri, nyárádszentimrei református egyház, valamint a mikházi ferences kolostortemplom 17. századi épülete. E templomoknak az inventarizáció keretében elvégzett építészeti felmérései alapozták meg szakmailag a legutóbbi helyreállítási munkálatok megkezdését. A vidék lakóházainál is előszeretettel alkalmazott faépítkezés gazdag emlékanyagot hagyományozott korunkra a 18. század végi, 19. század eleji haranglábakon (Szentimre, Nyomát, Rigmány) és fakápolnákon (mikházi temetőkápolna, szentháromsági görög katolikus kápolna) át. Az épített örökség túlnyomó többségét alkotó lakóépületek zömét az utcavonalas beépítésű, tégla-, borona- vagy tapasztott sövény falazatú két-háromsejtes házak alkotják, amelyeket már hódfarkú cserepes kontyolt nyeregtetővel fedtek. A vidék jellegzetes társadalomfejlődésével magyarázható a rangosabb nemesi lakhelyek elenyésző száma. A vizsgált tájegységen belül az egyik leggazdagabb épített örökségi emlékanyagot a Nyárádszeredától keletre található Berekeresztúr, s a Nyárádszereda-Szováta műútról Nyárádköszvényes előtt letérve megközelíthető Mikháza őrzi. A Nyáráddal párhuzamosan hosszan elnyúló több utcás települést először az 1567-es összeírás említette. Az utóbbi Nyárádköszvényes filiája volt 1636-ig, majd Tholdalagi Mihály marosszéki főkapitány támogatásával a ferencesek a falu fölötti magaslaton kolostort alapítottak és 1650-1680 között felépítették ma is látható kolostortemplomukat és a múlt század elején nagyrészt átalakított rendházukat. 1669-től a kolostor mellett alapítványokkal jól ellátott iskola is működött alsó osztályokkal. A település kulturális örökségének kiemelkedő emléke a reneszánsz és barokk közti átmenet időszakának erdélyi művészetében építészeti formakincse és gazdag berendezése révén egyedülálló értéket képviselő kolostortemplom, de mellette fontos örökségi értékkel bír a ma még elmegyógyintézetként használt zárdaépület, a temető 18. századi fakápolnája vagy a paraszti építkezések közel félszáznyi dokumentált emléke. 

A fenti két dokumentáló program jutott legtovább, a készültség mértékét illetően, melyek keretében elkészültek digitálizált formában a települések történeti adatlapjai is, a tájegységek ingatlan és egyházi ingó örökségének adatlapos, fotókkal illusztrált dokumentációi és az adatok 1:5000-es térképeken való rögzítése. Valamint jó néhány jelentős műemléképület, továbbá a települések arculatát, utcaképét jellemzően meghatározó közösségi épületek, építmények, lakóházak, s az egyes jellegzetes portákon található gazdasági épületek részletes építészeti felmérései. (Lásd az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány honlapját: http://www.ega.ro) 

Az erdővidéki helyszíni adatgyűjtést, felmérést, majd a dokumentálást a BBTE oktatója Kovács András, művészettörténész irányításával művészettörténet szakos hallgatók végezték jórészt nyári gyakorlat keretében, rajtuk kívül az ELTE művészettörténet szakos hallgatói is bekapcsolódtak a munkába. Továbbá számos erdélyi kulturális intézmény történész-muzeológus, levéltáros (Zepeczáner Jenő, Hermann Gusztáv a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, Cserey Zoltán a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Pál Antal Sándor a Maros Megyei Levéltár), s civil szakmai szervezetek (Műemlék Műhely, Sepsiszentgyörgy) építész munkatársai, s magyarországiak (Keresztessy Csaba, s Sebestyén József ezen összefoglaló szerzője, mint az erdővidéki inventarizációs program koordinátora az OMvH, s a TLA részéről) dolgoztak a felmérésekben. Az építészeti felméréseket Zakariás Attila, Balázs István, Benczédi Sándor, Emődi Tamás, Kovács Árpád, Fekete Márta, Máthé László †, Tusa Attila erdélyi és Sarkadi Márton magyarországi építészek készítették. 

A Nyárád-mente dokumentációjának összeállítását Kovács Zsolt művészettörténész, valamint az építészeti felmérések, s dokumentálásuk oroszlánrészét Emődi Tamás építész(ettörténész), Maczalik Arnold, Kozma Zsolt építészek és munkatársaik, s nem utolsósorban a szakmai irányító, felügyelő Kovács András művészettörténész végezték ugyancsak egyetemi hallgatók részvételével. Az adatbázisok térképanyagainak digitalizálása Karácsony István művészettörténész kitartó és alapos munkájának köszönhető. 

Az eddig elkészült települési értékleltárak felhasználása azonban eleddig kétséges. Hiába, hogy az örökségnek a fenntartható fejlesztési tervekbe való belefoglalásához, s az örökség menedzsment megfelelő működéséhez feltétlenül szükséges a települési értékek átfogó dokumentálása , azok értékleltárakba való rendezése, s hogy az adatbázis készítése több, mint egy a nemzetközi ajánlásokba foglalt tudományos eszköz. Az értékleltárazás és az örökség dokumentálása stratégiai jelentőségű, mely elsősorban a területrendezés és fejlesztés elmaradhatatlan alátámasztó anyaga.xii Bármennyire is szoros a kapcsolat az örökség, mint kulturális vagyon és az értékleltárak készítése között, s hogy az értékes kulturális örökség nemzedékről nemzedékre való átörökítésének egyik fontos eszköze az ingatlan, ingó és szellemi értéket egyaránt magába foglaló, átfogó, minden részletre kiterjedő értékleltár.

Jó indulattal feltételezve ezen értékleltárak jelentőségét felismerték már Erdélyben is, de a gyakorlatban való alkalmazására alig vagy egyáltalán nem kerülhetett sor. 

Magyarországon a 2002-től a Váti Kht. Által működtetett Területi Információs Rendszerben az ország védendő, országos és helyi jelentőségű épített öröksége strukturált adatbázisának biztosítottá vált a korszerű számítástechnikai eszközökkel történő kezelhetősége, valamint az adatok térképi megjelenítése. Lehetővé tették további adatok folyamatos bevitelét, az adatok frissíthetőségét, s létrejött az építészeti örökség helyi védelmének helyzetét elemezni képes országos monitoring rendszer alapja. Sajnos ma ezek az adatok jószerivel alig vagy egyáltalán nem elérhetők a TeIR-ben. Igaz lenne napjainkban is Myskovszky Viktor 1898-ban leírt megállapítása(?!): „… most ugy látszik, mintha a végzetek utólértek volna, hogy a fentartásért mit sem tudunk tenni.

 

Sebestyén József, építész, 2009. június 25.

(Megjelent román nyelven a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica c. évkönyvében 2010-ben.)

 

Határon túli cikkeink


A Határeset címlapja

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA


Szöveg, fotók: Sebestyén József
2014.03.21


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (1) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (1) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (5) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (6) ciszterna (1) civilek (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) feltárás (23) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (1) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (5) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (5) királytemetkezés (6) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (1) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (12) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)