Fotópályázat: Róma örök, a város változik

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170630romafotopalyazat/ciml.jpgFotópályázatot ír ki az Aquincumi Múzeum. A cél a városi környezetben lévő római kori emlékek megörökítése.

2017.06.30

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170630romafotopalyazat/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170630romafotopalyazat/02.jpgAz Aquincumi Múzeum fotópályázatot ír ki a műemlékem.hu portállal közös szervezésben. A pályázat címe: Róma örök, a város változik – ennek szellemében olyan római kori emlékek bemutatását várjuk, amelyek városi környezetben találhatók. A pályázat többkörös, a zsűrizés organikusan folyik majd, hiszen a cél egy utazó, változó tartalmú vándorkiállítás összeállítása. Ennek első lépcsőjeként a pályaművekből kiállítás nyílik 2017 szeptemberében, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából Budapesten, az Árpád híd budai hídfőjénél található római katonai fürdő kiállítóhelyen.

Az első kiállítás anyagának nagy részét aquincumi, budapesti emlékeket megörökítő alkotásokból állítjuk össze, azonban a tárlat a későbbiekben utazni fog, s az állomásokon az adott helyeknek megfelelő alkotásokat is bemutatjuk. Így Budapest emlékein kívül várjuk a dunántúli városok, települések (például Szombathely, Pécs, Komárom, Dunakömlőd, Dunaújváros) római kori emlékeinek művészi igényű bemutatását is. A feltöltésnél a pályázó választja ki, hogy a Budapest, vagy a Magyarország kategóriába nevezi-e a fotót. A pályázati anyag elbírálásánál előnyt élveznek a múlt és a jelen kettősségét, ellentétét, vagy épp harmóniáját megörökítő művek.

A pályázatra bárki jelentkezhet, nincs életkori megkötés. Az indulók csak saját képet tölthetnek fel, kategóriánként (Budapest, illetve Magyarország) legfeljebb 20 darabot. A képek technikai követelményei: legalább 3 megapixel, rövidebbik oldal legalább 1000 pixel, a fájlok mérte legfeljebb 10 MB.

A fotópályázatra nevezni, képet feltölteni a műemlékem.hu portál erre szolgáló felületén lehet. Ehhez regisztráció szükséges – az ennek során megadott adatokat a szervezők harmadik félnek nem adhatják ki. Bár a pályázat alapvetően anonim (az alkotásoknál csak a nicknév látható), a regisztráció során szükség van a teljes név megadására is, hiszen kiállítás esetén ezt tüntetjük fel. Mindent feltöltött képnek címet kell adnia a pályázónak. A képek feltöltésével a pályázók beleegyeznek abba, hogy a szervezők az alkotásokat felhasználhatják a pályázat népszerűsítése céljából, illetve kiválaszthatják kiállítási célra. Éppen ezért kérjük, hogy a képeket megfelelő méretben töltsék fel. A szerzői jogok értelemszerűen a pályázótól elidegeníthetetlenek.

A pályamunkákat a Róma örök, a város változik című pályázatra 2017. július 1-je és augusztus 31-e között lehet feltölteni. Ezután kerül sor az első körös zsűrizésre, majd a győztesek kihirdetésére.

A legjobbnak ítélt három Budapest területén készült, illetve a legjobbnak ítélt magyarországi alkotás készítője díjazásban részesül az Aquincumi Múzeumtól – ezek részleteiről a későbbiekben tájékoztatnak. A kiállítás országjárása során újabb zsűrizésekre kerül sor, a díjakról a tárlatnak helyet adó intézmények gondoskodnak.

Jó fényeket kívánnak a szervezők!

 

A képek feltöltése:

Budapest

Magyarország

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Tűzoltásra kap pénzt Baláca

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170817balacafelujit/ciml.jpgÁllami gyorssegéllyel állítják meg a római villagazdaság hanyatlását, mielőtt egyes részeit le kellett volna zárni a látogatók elől.

» tovább

Megtalálták a császár halálának tanúját

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170809komaromvalentinianus/ciml.jpgOlyan épületmaradványt tártak fel Brigetioban, amely alig néhány évvel I. Valentinianus császár tragikus halála előtt épült.

» tovább

Így találd meg Rómát Budapesten!

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170808romafotohelyszinek/ciml.jpgFélidőben jár az Aquincumi Múzeum fotópályázata. De vajon hogyan lehet a fotósnak minél nagyobb esélye, hogy az alkotását kiválasszák a kiállításra?

» tovább

Bejelentkezik Füzér az újabb Citrom Díjra

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170806fuzerivar/ciml.jpgFolytatódik a helyreállítás, előbb azonban régészeti feltárásra kerül sor a vár legígéretesebb pontján. Hogy volt-e öregtorony, most kiderül.

» tovább

Őskőkori vadászok Feldebrőn

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170730feldebrooskor/ciml.jpgKét gyapjas mamut maradványaival kezdődött 2012-ben Feldebrő –Bakoldal lelőhely kutatása, amely hamarosan Európa akár egyik legígéretesebb paleolitikus lelőhelyévé válhat.

» tovább