Megújulásunk támogatója:  

Pécs mindennapjai a török félhold alatt

A pécsi Várostörténeti Múzeum épületében tekinthető meg új időszaki kiállításunk, mely a Pécs mindennapjai a török félhold alatt címet viseli.
A pécsi Várostörténeti Múzeum épületében tekinthető meg új időszaki kiállításunk, mely a Pécs mindennapjai a török félhold alatt címet viseli.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130426pecskiall/002.jpgA megnyitó nagyon jól sikerült, és azóta sem csappant az érdeklődés a kiállítás iránt, mely először mutatja be tematikus rendszerben Pécs török korának mindennapi használati tárgyait és szolgáltat adatokat írott szöveg formájában is a pécsi hódoltságkori életről. A kiállításban megtekinthető Vígvári Tamás néhány háromdimenziós képe is, de az északkelet-magyarországi és a délnyugat-magyarországi várak teljes képanyaga dvd formájában is megvásárolható a helyszínen. Itt most egy kis bevezetőt követően a kiállítás egy kis részéről, a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi tevékenységről lesz szó.

 

Az Oszmán Birodalom közép-európai politikája

A középkori európai hiedelem szerint a törökök azért támadtak Európa földjére, mert a keresztények gyűlölete vezérelte őket, illetve Isten csapásaként támadtak a keresztények bűnei miatt. Kialakult az ún. „török imázs,” vagyis a törökök legyőzhetetlenségének képzete is, mely meghatározta Európa külpolitikai gondolkodását a 16. században.

A 14. század végére – 15. század elejére Európában már számolni kellett a katonailag és gazdaságilag is megerősödő oszmán állammal. A korai oszmán hódítás időszakában sem Anatóliában, sem a Balkánon nem voltak olyan államok, melyek jelentős veszélyt jelenthettek volna az oszmán térhódításra, sőt, a balkáni kis államalakulatok egymás elleni harcát és belső anarchiáját kihasználva egyre újabb területeket szereztek a törökök. A Balkánon ugyanakkor Magyarország érdekszféráját veszélyeztették, és az Oszmán Birodalom, illetve a Magyar Királyság között a következő évszázadokban egyre inkább felmorzsolták a magyar királyok által tudatosan kialakított ütközőzónát.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130426pecskiall/003.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130426pecskiall/004.jpgA törökök már Nagy Lajos magyar király uralkodásának idején a Balkánon egyre északabbra hatolva vazallus államok létrahozásán fáradoztak, amikor Lajos lengyelországi és itáliai érdekeltségeivel volt elfoglalva. A 14. század végétől, a 15. század elejétől viszont Magyarország egyre inkább arra kényszerült, hogy egész Közép-Európa támasza legyen a törökökkel vívott küzdelemben. Az első közvetlen török-magyar összecsapások Luxemburgi Zsigmond király uralkodása (1387-1437) alatt következtek be. Zsigmond 1389-ben egyes balkáni területek visszaszerzése végett több kisebb hadjáratot vezetett a törökök ellen, és egy ütköző övezet kialakítását tűzte ki célul országa és az oszmán állam között, mivel a Magyarországot védő balkáni államok gyűrűje szétesett. Az összeütközések színhelye többnyire a Duna alsó folyása volt. I. Bajezid meghiúsította az ütközőzóna kialakítását, és uralkodása alatt hamarosan a Vidin területén állomásozó oszmán sereg nézett farkasszemet Szerbiával és Magyarországgal. Szerbia és Bosznia behódolása után Szendrő és Szarajevo lett a Magyarország elleni támadások központja.

Velence eközben szövetségre lépett a magyarokkal, mert az oszmánok időközben megjelentek a Peloponnészoszon. 1395-ben a török elleni erők elfoglalták a Nikápollyal szemközt lévő kis-nikápolyi erődöt, de 1396-ban a magyar – francia – angol – német – lengyel - havasalföldi keresztes sereg vereséget szenvedett a törököktől Nikápolynál, ahol a keresztesek Konstantinápoly blokádjának felmentése helyett –sikertelenül- megostromolták a várat.

Az ankarai csata után (amikor Timur Lenk mongol hadai győzelmet arattak a törökök felett, másfél évtizedes anarchiába taszítva a birodalmat) kissé csökkentek a határ-menti török támadások, de Magyarország nem használta ki ezt a lehetőséget. Csak annyi történt, hogy Zsigmond királyi kézbe vette az al-dunai várakat, 1426-ban a tatai szerződés során Sztem Brankovicstól megvette Nándorfehérvárt és új várakat is építtetett.

II. Murád 1438-ban hadat vezetett Magyarország ellen, az 1440-es nándorfehérvári ostromban azonban még kudarcot vallott. Murád 1441-42-ben a magyar trónutódlási harcokat kihasználva erdélyi támadásokat is folytatott, melyeket Hunyadi János erdélyi vajda vert vissza. Hunyadi európai összefogással ellentámadásba ment át, és Nisig, valamint Szófiáig jutott oszmán földön. 1444-ben egy bizánci – pápai magyar sereg lépte át a Dunát, és jutott egészen Várnáig. 1444. november 10-én azonban Murád serege győzelmet aratott felettük. Az ütközetben Vlad Drakul havasalföldi fejedelem is részt vett a magyarok oldalán. Hunyadi ezt követően az albán Iszkender béggel együttműködve keresztes sereget szervezett, de ismét csak vereséget szenvedett 1448. októberében a második koszovói csatában, mielőtt még az albánok csatlakozhattak volna, és miután a vlachok elpártoltak tőle. Ez volt az utolsó magyar erőfeszítés, amely a Balkán (és Konstantinápoly) felszabadítása miatt indult el.

1456-ban a magyarok visszaverték II. Mehmed támadását Nándorfehérvárnál, mely Közép-Európa felé megnyitotta volna az utat a törökök előtt. Mátyás király (1458-90) idejében viszont nem volt nagy konfrontáció a törökökkel. Mátyás ezt kihasználva az 1470-es évek közepén két vonalból összetevődő, hosszában három egységből álló végvárrendszert hozott létre. Az Adriai tengertől az Al-Dunáig tartó területen a horvát-szlavón bán, az Al-Duna vidékén az „alsó részek főkapitánya” (általában a temesi ispán), az erdélyi területeken az erdélyi vajda irányítása alá rendelte a végvárak és a szomszédos vármegyék haderejét. Ez az első védelmi vonal kulcsvára, Nándorfehérvár elvesztéséig feltartóztatta a török előrenyomulást. Oszmán fősereg tulajdonképpen 1521-ig, Nándorfehérvár bevételéig nem harcolt magyar földön, így Nagy Szülejmán szultán (1520-1566) nevéhez fűződnek a magyarországi területek fokozatos meghódításának kezdeti lépései, és Pécs oszmán uralom alá vonása is 1543-ban.

 

Pécs a polgárháború éveiben (1526-1541)

A mohácsi csatában Baranya vármegye és Pécs városa is komoly veszteségeket szenvedett. Odaveszett bandériuma élén Móré Fülöp pécsi püspök, a káptalan és a vármegye csapatai, sőt – amennyiben hihetünk a beszámolóknak – a pécsi diákok színe-java. A város sem kerülte el a vesztesek sorsát, miután a mohácsi táborból kirajzó portyázók előtt a megrémült polgárok megnyitották a város kapuit, a támadók kifosztották és felégették a várost. Ekkor hamvadt el a mai Széchényi-teret körbeölelő belváros, és az itt működő késkészítő műhely. A vár azonban Orsich Lukács vezetésével ellenállt, és rövid ostrom után az oszmán csapatok továbbálltak.

A város a Mohácsot követő években is a Dél-Dunántúl legjelentősebb településének számított. Hosszabb-rövidebb ideig itt élt Sulyok György, Brodarics István és Eszéki János pécsi püspök, továbbra is működött a káptalan intézménye, a férfi domonkosokat leszámítva itt maradtak a szerzetesek és kitartottak a káptalani iskola tanárai és diákjai is.

A Szapolyai János és Habsburg (I.) Ferdinánd között kirobbanó polgárháborúban az egyháziak inkább az előbbihez húztak, míg a hangadó német polgárság Schreiber Farkas bíróval az élen utóbbit támogatták. Ők érték el azt is, hogy 1527-ben Ferdinánd felmentette a várost az adó befizetése alól tizenkét esztendeig.

1529-ben a törökök új hadjáratot indítottak Bécs ellen, valószínűleg ekkor ismét lerohanták Pécs városát és az egész térségben elfogadtatták Szapolyai János főségét. Ekkor épül fel a dráva partján Eszék vára is, ahonnan a Kászim vajda vezette őrség ellenőrzése alatt tartotta Pozsegát, Szlavóniát és Baranyát is.  Ekkortól kezdve Pécs szilárdan kitartott Szapolyai oldalán egészen a király haláláig. Pécs több okból is fontos volt az uralkodónak; a Dél-Dunántúlt és Szlavóniát is csak innen lehetett eredményesen irányítani, valamint az ekkor éppen Ferdinánd oldalán álló Török Bálint szigeti várát is Pécsről lehetett valamennyire elszigetelni. Utóbbi kísérlet bizony alig járt sikerrel, a Gárdonyi Géza által méltatlanul dícsért nagyúr hatalmas szenvedést okozott a környéknek. Az ő megfékezésére haladt végig a Dráva mentén Szülejmén serege 1532-ben, és miatta ékezett a következő évben. Szapolyai Pécsre, hogy jelenlétével is erősítse az iránta való hűséget az itt élőkben.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130426pecskiall/006.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130426pecskiall/005.jpgSzapolyai idején nem hallgattak el a múzsák a városban. Istvánffy Pál baranyai alispán – a történetíró Miklós apja – volt és Grizéldisz szerelméről itt szerzett egy szép históriát Szapolyai János és Izabella házasságának hírére 1539 tavaszán. Fennmaradt Csárai Mátyás kanonoknak, a Szent Bertalan plébánia utolsó papjának is a misekönyve, amelybe több helyütt beleírt magyarul, sőt néhol még az énekek dallamát is lejegyezte.
Pécs Eszéki János püspöksége alatt (1538-1541) tündökölt utoljára zavartalanul régi fényében. A diplomata főpap építkezései közül ismerjük a mai Irgalmas kórház udvarán álló kutat, ahol valamikor a halastava is állhatott és minden bizonnyal ő hozatta rendbe a szomszédos karmelita kolostort is. Mindkét helyen megtalálták a püspök címerkövét a régészeti feltárások során.

Szapolyai János halála után véget ért a csendes időszak a város életében. Buda 1541-ben történt elfoglalása után Szülejmán elvárta Izabella királynétól Pécs átadását is. A város lakosai azonban ellenálltak és inkább Ferdinánd oldalára álltak. Pécs királyi őrséget kapott és innen szervezték a környék védelmét egészen az 1543. évi hadjáratig. A leletanyag ekkor még nem változik meg számottevően: a középkorban használatos tárgyak jelentik a pécsi és környéki régészeti emlékanyag nagy részét. Itt most a mindennapi élet néhány aspektusát mutatjuk be.

 

Mezőgazdaság, kereskedelem

Pécs környékén gazdag termőföldek, szőlőskertek, gyümölcsösök és veteményesek voltak, melyek főleg a város délkeleti részén húzódtak. Sok mezőgazdasági vaseszköz is előkerült Pécsről és Pécs környékéről: szőlőmetsző kések, eke- és ásópapucsok, balták stb. Ennek ellenére a város inkább kézműipari-és kereskedővárosnak számított. A török hódítás kezdetén Boltos Márton és Schreiber Farkas ilyen irányú tevékenysége kiemelkedő. Ekkor Budával voltak a legszorosabb gazdasági kapcsolatai Pécsnek, főleg a baranyai szőlők értékesítése terén. Pécs a vármegye és a régió központja, az áruk elosztóhelye, és több fontos kereskedelmi út, pl. az Itália felé vezető utak a városon keresztül vezettek. A középkorban az aranyműves céh és a bőrfeldolgozó ipar emelkedett ki az iparágak közül Pécs életében, és ez a török korban is változatlan maradt. Az ötvösök, tímárok, szabók is meghatározó elemnek minősültek.

A török térhódítás nem okozott törést a város struktúrájában. A mezőgazdasági ipar közül a malomipar és a szőlővel kapcsolatos tevékenység kiemelkedő. Malomséd városrészben a török korban is folyamatos a Tettye-patakra telepített kb. 40 malom működése. Itt lőpormalmok, bőrcserző műhelyek és gabonaőrlő malmok álltak szép sorban, melyek egy része alapítványi működésben dolgozott.

Pécsen már a középkorban is heti két napon, kedden és vasárnap piacot tartottak. Fedett raktár biztosította az áruk tárolását, és az illeték megállapítására vámház működött. Az 1554. évi összeírás szerint a városban 8 kalmár, 1 boltos és 9 kereskedéssel foglalkozó diák lakott a dzsizje-fizetők között. A szarvasmarha-kereskedelmet viszont a pettaui polgárok irányították Pécs térségében is és a legnagyobb szarvasmarha hajtó útvonalak Pécstől távol futottak. De a marhabőr fontos kereskedelmi árucikknek számított Pécsen, és egy kis csonkagúla alakú kolomp jelzi, hogy azért itt is volt bizonyos szintű állattartás. A mészárosok tevékenysége és a húskimérés nagy volumenű volt, ugyanakkor a kenyeret az otthonokban készíthették, hiszen más nyoma nem ismert. A régió kereskedelme a középkorban egy kelet-nyugati tengely mentén zajlott, ezt egészítette ki a török korban a dél felé irányuló, és onnan érkező kereskedelem is. Ekkor a külföldi kereskedőcégek egyre inkább ágenseket tartottak Pécsen, pl. a raguzai kereskedőkolónia itteni jelenléte 1545-től kezdve adatolható. Ők elsősorban ruházati termékek beszerzésével és forgalmazásával foglalkoztak, de bőr- és viaszkereskedelmet is űztek. 1570-ben azonban véget ért tevékenységük, és egyre inkább a bosnyák katolikus kereskedők vették át a szerepüket.

A Béccsel való kapcsolatok inkább a középkor folyamán voltak erősek, ezt jelzik a bécsi fazéktöredékek, melyek közül sokat a mesterjegye alapján származási helyét tekintve is meg lehet határozni. Ezek a kapcsolatok azonban elsorvadtak a 16. század második felében.

A 17. században, a 15 éves háború hatására csökkenni kezdett Pécs gazdasági és kereskedelmi szerepe, és egyre inkább a törökök is magyar pénzben számoltak az akcse helyett. Az 1606-tól újra megjelenő pécsi egyházmegyei egyházi adóztatás pedig egyre több pénzt csalt ki a lakosság zsebéből.

A kereskedők egy része egyben informátorként is működött, és a pécsi kereskedők sokszor szolgáltattak adatokat a Királyi Magyarország kapitányainak a törökök berendezkedéséről és hadmozdulatairól is.

 

Kézművesség és műhelyek a török kori Pécsen és környékén

A török hódítás kezdetén több kisiparos és boltos nevét ismerjük, közéjük tartozik Boltos Márton és Schreiber Farkas. Ekkor Budával voltak a legszorosabb gazdasági kapcsolatai Pécsnek. A középkorban az aranyműves céh és a bőrfeldolgozó ipar emelkedett ki az iparágak közül Pécs életében, és ez a török korban is változatlan maradt. Az ötvösök, tímárok, szabók is meghatározó elemnek minősültek.

A török térhódítás nem okozott törést a város struktúrájában, így az 1554. évi összeírás alapján azt látjuk, hogy a 253 dzsizje-fizető lakos közül 112 iparos volt: 26 szabó, 12 varga, 12 mészáros, 11 kovács, 9 ács, 7 tímár, 5 pajzsgyártó, 4 szűcs, 4 ötvös, 2 asztalgyártó, 2 kerékgyártó, 1 övgyártó, 1 képíró, 1 molnár, 1 fazekas, 1 csiszár. A török korban sok fazekas települt be. Volt még tűkovács, csizmadia, tímár, és erszénygyártó kisiparos is.

A Széchenyi téren egy ötvösműhely emlékei kerültek elő. Itt alsó és felső késnyélpántok kerültek elő nagyobb mennyiségben, különböző méretekben. Emellett a Jókai utca 2. szám alatti feltáráson csontborítású markolattal rendelkező kés került elő. A Munkácsy utca 8. szám alatt pedig egy tulipános végű rézlemezt találtak, mely késnyél vége lehetet. A késes szakma tehát Pécsett magas művészi színvonalat ért el és többen foglalkoztak azok készítésével. Késtok hüvelyveretet a szomszédos Márévárban is találtak, illetőleg Szigetváron kerültek elő csontborításos szépen megmunkált kések. A fémtárgyak tekintetében a könyvsarok- és egyéb vereteket érdemes megemlíteni, illetve a réz-és bronzedények használatát. Sajnos ez utóbbiak rossz állapotban kerültek elő, így bemutatásuktól eltekintünk. Hódoltságkori félkész bőr cipőmaradványokat Szigetváron sikerült megfigyelni, de hasonlóakat készíthettek a pécsi mesterek is. A bőripari termékek készítése Pécsett is zajlott az írott források tanúsága szerint.

A törökök bejövetelével egy időben, azok hatására Magyarországon kétféle új szokás honosodott meg: az egyik a kávéivás szokása, a másik pedig a dohánytermékek használata. A kávéiváshoz perzsa eredetű fajanszcsészéket használtak fel, melyeket később az izniki és kütahyai csészékkel egészítettek ki. A pipák nagy formai variációt mutatnak, és mind Pécsen, mind a környéken sok kerül elő belőlük. Pipakészítő műhely a közeli Szigetváron működött, és valószínűleg a pécsi pipák egy része is onnan származik.

A muszlim iparosok egyesült keretek között dolgoztak. Az egyesületek eredete még nem teljesen tisztázott, de az európai céhrendszerrel nagyfokú hasonlóságot mutat. A bizánci rendszer az iszlám területeken tovább folytatódott, és kissé át is alakult. A fiatal, nem házas munkások a nagy városokban ún. futuvva társaságokat hoztak létre a testvériesség nevében. A társaságokba szimbolikus ceremónia után lehetett belépni. A városi iparosok foglalkozás szerinti külön csoportokat alkottak egy-egy áhi vezetése alatt. Míg a központi hatalom nem volt erősen centralizált, addig ezek a szervezetek láttak el sok közéleti tevékenységet, és így politikai erővé is válhattak. Az állam egyre jobban ellenőrzés alá vette ezeket a társaságokat, de a futuvva eszmék tovább éltek és valószínű, hogy a magyarországi hódoltságig is eljutottak.

 

„Virágok művészete”: az oszmán fajanszáruk megjelenése és baranyai képviselete

Az iszlám világban a 11. századtól kezdve egészen mostanáig a mohamedán vallási törvények szerint tilos embert és állatot ábrázolni, ezért a figurális művészet helyett a gondolatok elvont, absztrakt megjelenítését kezdték el alkalmazni. Perzsia ez alól kivételt jelentett, ahol a figurális ábrázolást később sem tiltották be, sőt, az iszlám művészetbe ágyazva élt tovább. A kis-ázsiai szeldzsukok még előszeretettel alkalmaztak alakos ábrázolásokat (pl. kétfejű sas vagy sólyom), de az oszmán művészet sem szakított teljesen ezekkel a megjelenítési formával (pl. hal ábrázolás). Így egy olyan gazdag ornamentika fejlődött ki, mely főleg geometrikus és növényi motívumkinccsel rendelkezik, és merít a kalligráfiából is.

A tárgyakon alkalmazott sokféle technikájú díszítés legtöbbször a felület túlnyomó többségét beborítja. Jellemzője az „iszlám ritmika” azaz a díszítőmotívumok végtelen felépítése. A motívumok egy része más kultúrákból származik, pl. kínai (ún. Csintamáni felhőmotívum). Az Oszmán Birodalomban a művészetek fejlődésében és változásában a birodalom székhelyén működő szultáni festőműhely, a nakkasháne volt az irányadó. Már II. Mehmed szultán uralkodásának idejéből (1451-1481) ránk maradt egy album, melyben összegyűjtötték a mintaként felhasznált díszítőmotívumokat.

A kis-ázsiai kerámiaművesség területén az Északnyugat-Anatóliában található izniki (Nicea) gyártású fajansz foglalta el az első helyet. A város már a 14. századtól rendelkezett fazekas hagyományokkal; ebben nagy szerepe volt a fővároshoz közeli fekvésének, valamint a környékén fellelhető víz, tűzifa, homok és a színezéshez felhasznált ásványok bőségének. Itt a 15. század végén jelent meg a fehér színű, porcelánszerű alapanyagú edénytípus, melyet fajansznak nevezünk. Kínai Yüan és Ming hatást tükröz, de a fazekasok nem eredeti kínai edények, hanem sablonok szerint dolgoztak. Kimutatható, hogy a szultán és környezete a kínai porcelánt is nagyra értékelte. Ezeket a jó minőségű kerámiaedényeket szerették volna utánozni, de megváltozott mintakincs felhasználásával.

Az első fajanszedények a „Kék-fehér” stílusba tartoztak, mely 1490-1525 között virágzott. Jellemzője a fehér alapon a vékony átlátszó máz, a máz alatti kék színű festés, valamint a török és a Ming díszítőmotívumok. A török motívumok közé tartozik az arabeszk, a hosszú hegyes levelek, a karcsú virágos indák, a kínai motívumok közé pedig a lótusz és a stilizált felhőmotívum. A kerámia színe kezdetben sötétkék volt, majd egyre világosodott, míg türkizkékké vált. Ebbe a stílusba tartozik a legtöbb baranyai fajansztöredék: tálak, tányérok, talpastál és fedő töredékei, bár fajanszáru ebben a térségben ritkán kerül elő. A fajanszedények kis számban és olasz hatásra ugyan, de már Mátyás király udvarában jelen voltak, viszont ez a kerámiatípus hamar eltűnt, és importként a török korban volt nagyobb mennyiségben jelen, erre láthatunk példákat az alábbiakban.

1550-60-ig tartott a következő izniki stílus, melynek korábbi neve „Aranyszarv-(Halics)” stílus volt, de ma inkább a „Tugrakes spirális” elnevezést használják. Ilyen töredékek egyelőre nem kerültek elő Pécsről és környékéről. Párhuzamosan ezzel a stílusirányzattal az 1520-as évektől kezdve kezdett kibontakozni a „damaszkuszi” vagy „saz” stílus, melyet a nakkashane akkori vezetője, az Iránból érkező Sáhkulu vezetett be. Jellemzője a háromféle kék szín, főleg a türkizkék, valamint a mangánlila, az olajzöld és a szürkészöld szín, és a naturalisztikus tulipán, szegfű, rózsa, jácint, halpikkely motívumok. Ezt a stílust képviseli egy baranyai töredék, mely csokorba kötött tulipánokat ábrázol, naturalisztikus stílusban.

A 16. század második felétől a központilag elrendelt középítkezések szükségleteképpen a falicsempék tömeges készítése lett számottevő İznikben, a „rodoszi” vagy „négy virágos” stílus keretében, melyet a török származású Kara Memi honosított meg a török művészetben. Magyarországon falicsempék nem, de kerámiaedények kerültek elő ilyen stílusban. Virágkora 1550-1620 közé tehető. Jellemzője a csillogó fehér alap, a kobaltkék, zöld, türkizkék és reliefes máz alatti bólusz-vörös szín, az erős fekete kontúrvonal. Motívumai a szegfű, tulipán, rózsa és jácint (azaz a négy virág dekoráció), valamint a szilvafavirág, a gránátalma-virág, a liliom, a ciprus, a felhőmotívum, a halpikkely-motívum, a madár, az állat, a hajó stb. Erre is van példa a pécsi leletanagban. Ritkán a kerámia alapszíne világoskék vagy rózsaszín, illetve narancssárga is lehet.

A kütahyai kerámiagyártás is elkezdődött már a kora-újkorban, viszont inkább a 17. században vált el lényegesen az izniki mintáktól és színektől. Az oszmán fajanszon kívül a perzsa készítésű fajanszcsészék is jelen vannak a leletanyagban, mely egy új szokás, a kávéivás lassú meghonosodását is jelzik.

 

A mindennapok kerámiái: milyen kerámiákat használtak egy hódoltságkori háztartásban?

Mázas török tálak és korsók

Mázas edényeket is gyártottak az Oszmán Birodalomban a fajanszedények mellett. Ezek közül a talpastálat mint formát az oszmánok Bizánctól vették át. A magas vagy alacsony (1-7 cm magas), karcsú vagy zömök, kúpos, domború vagy homorú, néha gyűrűkkel vagy barázdákkal tagolt talp, a lapos vagy mély öblös gömbölyded alakú test, esetleg az élesen behajló felsőrész és a széles lapos vagy az egyenes felálló perem jellemzi őket. Sokszor égető háromláb által okozott mázhiányok is megfigyelhetők a belső felületükön.

Belső, néha külső oldalukat máz borítja. Bekarcolt –sgraffito- dísz, festés, lefolyatott mázcsíkok, fésűs hullámvonalas minta, színes máz alatti folyatott engobe is megjelenhet rajtuk. Ezek közül ki kell emelni a sgraffito díszű talpastálakat. A sgraffito szó az olasz sgraffiare „karcolni” szó származéka. Itáliába is eljutott ugyanis ez a kerámiatípus Bizáncból és a Közel-Keletről. A technika lényege: finom fehér engobe-bal vonták be az edényt, majd ebbe karcolták bele a mintát úgy, hogy az alapanyagig érjen. Először a minta bekarcolása és a festés után égették ki az edényt, majd a mázazás után még egyszer kiégették, alacsonyabb hőfokon. A sgraffito dísz foltos mázzal párosul, mely a karcolt dísztől önálló életet él.

A folyatott mázas technika egy másik készítési mód, melyet mázas kerámián alakítottak ki. Eredete a Tang-kori Kínáig megy vissza, ott jelent meg először a fröcskölt- vagy folyatott (csurgatott) mázas díszítés (ld. előbb). Ezeknek négy csoportja különíthető el: a szabálytalan foltos, a márványos, a szabályosan foltos és a szabályos csíkokban lecsurgatott típus, mely utóbbi esetében a mázcsíkok a tál közepén spirális alakban folynak össze. Ezen díszítésmód elterjedt a baranyai térségben is, de ezen edények erősen töredékes állapotban kerülnek elő.

A talpastálakhoz hasonló díszítő motívumok ritkábban lapos tálakon is megjelentek. Török neve: szahan, mely a balkáni nyelvekbe is bekerült. A tálakon kívül mázas korsók is készültek, melyek felső része mázazott, és kiöntőcsővel rendelkeznek. A török készítésű, kerámiából készült mázas gyertyatartó a bronzból és rézből készült gyertyatartók formáit utánozza, ezek Pécs környékén töredékesen kerültek elő.
Magyarországon a zöld máz először kályhacsempéken terjedt el. Hazánkban kevés késő középkori kerámiaedény képviselettel számolhatunk, csak később, török hatásra vált tömegessé a török mázas kerámia beáramlásával és utánzásával.

A szürke kerámia

A szürke vagy fekete kerámiaedények balkáni kialakulásúak. A 16. századtól kezdve széles körben használttá vált a magyarok körében is, és fejlődése a mai napig követhető Magyarországon, úgy, ahogy Délkelet-Európában. Maga a készítési technika a neolitikumban alakult ki. Úgy készítették ezeket az edényeket, hogy kemencében hosszabb-rövidebb ideig erősen kormozó anyag kíséretében a nyílásokat elzárva tovább égették a kerámiát. Főleg korsó és kantatöredékek ismertek Pécsről. Díszítésükre a polírozás, illetve a finoman bekarcolt fésűvel készített vonalkötegek, girlandok, hullámvonalak, fogaskerék-minta, benyomott kis körök jellemzők.

Az ún. bosnyák kerámia

A kézikorongon készült ún. bosnyák kerámia a nagyobb töredékek alapján fazékként, korsóként, szűrőtálként, sütőharangként és sütőtálként határozták meg. Sütőharanggal fedték le az éppen sülő tésztaféléket a szabadtéri, sütőtálban való sütés közben. Pelyvás soványításúak, néha kaviccsal béleltek. Peremátmérőjük általában 35-50 cm közötti.

Főző- és sütőedények

A hódoltságkori magyar edénytípusok többsége a késő középkoriak szerves folytatása, azok pedig az Árpád-korban gyökereznek.

A konyhai áruként használatos főzőedények közös jellemzője, hogy tűzálló anyagból készültek, külső felületük mázatlan, belső felületük lehet mázas, vagy mázatlan. A fazekak között méret szerint a következő csoportokat lehet elkülöníteni: nagy fazekak (20-30 cm), közepes méretű fazekak (15-20 cm), kis fazekak vagy bögrék (15 cm-nél kisebb). A fenékátmérőjük általában 12-22 cm, magasságuk 9-30 cm. A fazekak sorozattermékként készültek. Külső felületükön a használatból adódóan koromfoltok figyelhetők meg rajtuk. A peremükbe beleillő kúpos fedővel fedték le őket. A délszláv fazekak és korsók is nagy mennyiségben jelen vannak a leletanyagban, de fogófüles, lábas edényeket is találunk Pécsen.

A fenti kiragadott adatok is mutatják, hogy érdemes ellátogatni Pécsre, ahol még több tematikus szempont szerint tárul elénk a hódoltságkori élet, ahol újra és újra rácsodálkozunk az egykori mesteremberek kézügyességére és szépérzékére.

 

A tárgyfotókat a JPM Régészeti Osztályának vezetőjének engedélyével közöljük. Készítője: Füzi István, a múzeum fotósa. A kiállításból katalógus készül

 

Beszélgetés Hancz Erikával a kiállításról a Közkincs-keresőben (9:28-tól)

 

Kapcsolódó cikkünk:

Megújulna és gazdagodna a ma is használt dzsámi

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

Hancz Erika régész, a kiállítás egyik rendezője
2013.04.26


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) Andrássy-család (1) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (10) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (27) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (3) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (9) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)