Megújulásunk támogatója:  

Hatvan utolsó fotó az Olimpia Szellemhotelből

Az egykor szebb napokat is megélt Olimpia Hotel a következő hetekben végképp az enyészeté lesz. A halálos ágyán felfedi néhány titkát a a Hispan's photoblog szerzőjének.
Az egykor szebb napokat is megélt Olimpia Hotel a következő hetekben végképp az enyészeté lesz. A halálos ágyán felfedi néhány titkát a a Hispan's photoblog szerzőjének.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180222olimpiaszellemhotel/allo.jpgDerűs, de annál hidegebb februári napon érkeztünk meg az épülethez, mely egykor a szocialista éra turisztikai terveinek egyik sarokköve volt. Az 1969-ben Farkasdy Zoltán által tervezett, 1971-72 között felépített épületnek összesen 46 földi esztendő jutott. Nevét az 1972-es, túszdrámájáról is emlékezetessé vált müncheni olimpiára itt edző csapat tevékenysége után kapta (eredetileg Hotel Touring Normafának akarták keresztelni). Bár hivatalosan csak 2002 óta áll elhagyatva, ennél sokkal korábbi időszakok emlékeivel is találkozni fogunk majd odabent.

A romlás jelei már kívülről is nyilvánvalóak. Életem jelentős százalékát van szerencsém a környéken tölteni, így évről évre figyelhettem a fa burkolatú, nagy alapterületen terjeszkedő monstrum pusztulását és haláltusáját. Egy 2014-es cikkben még arról írtak, hogy a XII. kerületi önkormányzatnak rehabilitációs tervei vannak az ingatlannal, ám az 1993-ban privatizált, azóta többségi tulajdonát tekintve az IBUSZ-hoz, később az Olimpia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-hez tartozó épületet végül kisajátítási eljárást követően “feláldozzák” a Normafa Kapu projekt keretében. Területe helyet ad majd a fogaskerekű vasút új végállomásának és egy parkolónak is, így a következő napokban megkezdődik teljes elbontása. ...

A szocialista realizmus lépten-nyomon árnyékként követ odabent. Bár a hotel csodás környezetben épült és elég jelentős ablakfelületekkel büszkélkedhet, nem tudja letagadni, melyik kor terméke. A szocreál, alacsony belmagasságú, funkcionálisra tervezett és nyomasztó terek kockákként illeszkednek egymáshoz.

 

 

 

Mind a hatvan kép és a teljes riport a Hispan's photoblogon

 

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 

 

 

 

 

 

Fotó, szöveg: Horváth Krisztián/Hispan's photoblog
2018.02.22


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)