Érkezőben Nógrád megye várkönyve

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170211nogradmegyevarai/ciml.jpgA Magyarország várainak topográfiája sorozat negyedik kötete a mai Nógrád megye erődítményeit veszi sorra az őskortól a kuruc korig. Néhány hét múlva már olvashatjuk!

2017.02.11

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170211nogradmegyevarai/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170211nogradmegyevarai/02.jpgA Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, valamint Fejér megye várait bemutató kötetek után az új munka a korábbi megyéknél már alkalmazott és elfogadott szempontok szerint kívánja bemutatni a nógrádi várakat. Nógrád megyével az Északi-középhegység szinte egész területét feltérképezték az erődítmények szempontjából. A térség hazánk várakban és erősségekben talán leggazdagabb vidéke, így az őskortól a kora újkor végéig emelt, ma ismert összes erősségéről tájékozódhatunk, ha nem is a teljesség igényével, de mindenképp egy tudományos alaposságú kézikönyv szintjén.

A mai Nógrád megye területén csaknem másfél évszázados hagyománya van az erődítmények kutatásának és ebből kiindulva több próbálkozás is történt ezek összefoglalására, ám ez az első megjelenő kötet, amely összesíti a korábbi gyűjtőmunkát. Nógrád megyében több erődítmény is közismert, de természetesen a már ismert helyszínekről is a legújabb kutatási eredmények kerültek be a kötetbe.

Ez a munka egyszerre ajánlható a szakembereknek, az érdeklődő laikusoknak és a lokálpatriótáknak, hogy megismerhessék az egyes objektumok elhelyezkedését, terepi jellemzőit, a kutatás legfrissebb eredményeit és annak irodalmát. Az egyes szócikkekben szereplő meghatározások között előfordulhatnak korántsem biztos és végleges adatok is, a szerzők célja, hogy a további kutatások révén – bízva benne, hogy a jelenlegi kötet is további munkára sarkall – számos új megállapítás és adat bukkanhat elő.

A munka teljes terjedelmében színes, így a szövegek közti térképek is jobban értelmezhetőek, a kötet végén lévő légi felvételek pedig egyfajta kedvcsinálók, hogy az olvasó személyesen is felkeresse a bemutatott Nógrád megyei erődítéseket.

Kiadó: Castrum Bene Egyesület és a Civertan Grafikai Stúdió

Tervezett megjelenés: 2017. február végén

Irányár: 4800 Ft + áfa + postaköltség

megrendelhető: civertan@civertan.hu

weboldala: http://nogradivarak.hu/

 

Kapcsolódó cikkünk:

Vártopográfia: megjelent Fejér megye

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Egri vár: feltárták a középkori központot

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171115egrivarfeltar/ciml.jpgA most befejeződő feltárásoknak hála az egri püspökség eddig alig ismert évszázadai váltak áttekinthetővé.

» tovább

Fehérvári királysír: tévedhettek 170 éve

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171102kalmansirarcheologia/ciml.jpgEgyértelműek a régészeti rétegek, a gerinchibára már 1848-ban felfigyeltek. Az Archeologia cikke Könyves Kálmán tévesen azonosított temetkezéséről.

» tovább

Megtalálták Szeged ezeréves templomát?

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171029szegedtemplom/ciml.jpgFeltehetően egy igen korai apszisos épület maradványait tárták fel Szegeden a Dóm téren, az egykori Szent Demeter-templomtól északra.

» tovább

Várja a döntést a nyírbátori múzeum

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171026nyirbatormuzeum/ciml.jpgAz épületfelújítás, -korszerűsítés és a kiállítások tervei elkészültek, a kormány döntésére vár a nyírbátori múzeum.

» tovább

Ismét módosulhat az örökségvédelmi törvény

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171026semjentorvenymodosit/ciml.jpgA többi közt a régészeti munkák átszabását célozza a törvény Semjén Zsolt által beterjesztett módosítása. Megszűnne az akkreditáció is.

» tovább