Megújulásunk támogatója:  

Népi Építészeti Program: start június 24-én

A Népi Építészeti Program idén 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg és ettől az évtől a Teleki László Alapítvány gondozásába kerül. A jelentkezőknek harminc napjuk lesz a kérelmek beadására.
A Népi Építészeti Program idén 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg és ettől az évtől a Teleki László Alapítvány gondozásába kerül. A jelentkezőknek harminc napjuk lesz a kérelmek beadására.

Dr. Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelemért felelős miniszteri biztosa a sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország Kormánya 2019-ben folytatja a 2017. évben életre hívott Népi Építészeti Programot, amelyet ettől az évtől a Teleki László Alapítvány gondozásába helyez.

A korábbi évek tapasztalatainak levonása után a programban a következő változások történnek:

- A várhatóan képbe kerülő több száz helyszínen szakértői hálózat segíti majd a támogatott kérelmezők munkáját; a felmerülő kérdésekre minden, a felújítást megkezdő tulajdonos válaszokat kap a Teleki László Alapítvány által felkért szakmai mentoroktól, akik szükség esetén a helyszínen  tanácsaikkal is támogatják a munkálatok szakszerű megvalósulását;

- A kérelmek elbírását végző bírálóbizottság kibővül: helyet kap benne a Magyar Művészeti Akadémia, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyar Építőművészek Szövetsége valamint a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének képviselője. A támogatásokat a bizottság javaslatai alapján ítélik oda.

927_20190618_00012663.jpg

A Népi Építészeti Program azért is jelentős, fejtette ki a miniszteri biztos, mert az elmúlt évek megmutatták, milyen fontos, hogy kézzelfoghatóan tudjuk bizonyítani és megmutatni több mint ezeréves Kárpát-medencei jelenlétünket. A népi örökség épített emlékei a legsérülékenyebbek közé tartoznak, megóvásuk, megújításuk elsődleges fontosságú az ezredfordulón. A 21. századba átvihető örökségelemek a magyar nemzet identitásának meghatározó elemei maradhatnak így, a személyes és közösségi kép formálását is adhatják.

Vukoszávlyev Zorán építészmérnök, a program szakmai vezetője kapcsolódva a miniszteri biztos szavaihoz elmondta: a népi építészeti örökség, bár veszélyeztetett, és sokat pusztult az elmúlt évtizedekben, részben még megmenthető. Ennek érdekében az ez évi program már nemcsak felújításra, építési tevékenységre nyújt támogatást, de egy-egy épület értékfeltárására is, amire ugyancsak benyújtható támogatási kérelem.

A szakmai vezető kiemelte: a program célja a felújítások támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése is egyben, és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek - fa nyílászárók, korhű tetőfedések, burkolások stb. - alkalmazásával valósuljanak meg.

927_20190618_00012369.jpg

A programban olyan természetes és jogi személyek – magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek stb. – folyamodhatnak támogatási kérelemmel a Program Megvalósítójához, amelyek országos vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek. A támogatás lehetséges mértéke a teljes bekerülési összeg 50 és 80 százaléka közötti. Magánszemély tulajdonosok és a hátrányos helyzetű régiókban, azon belül a kétezer főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzatai számíthatnak a legmagasabb (maximum 80 százalékos) támogatási intenzitásra. A támogatás összege minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint lehet, ami az elvárt önerővel egészül ki.

A www.nepiepiteszetiprogram.hu oldalon június 24-én nyílik meg a támogatási kérelem benyújtására szolgáló online felület. A kérelmeknek harminc napon belül kell beérkezniük. A Teleki László Alapítvány június 27-én szakmai tájékoztató napot tart, amelyen minden érdeklődő választ kaphat a programmal kapcsolatos kérdéseire.

 

Szöveg: Teleki László Alapítvány, fotó: Kovács Olivér

2019.06.17


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (2) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (24) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (6) királytemetkezés (7) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (1) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)