Megújulásunk támogatója:  

Magyar nemzeti örökség cím és értéktár készül

Tamási Judit, Németh Zsolt és Tőkés László közösen ismertette a határon túli magyar műemlékekkel kapcsolatos programot.
Tamási Judit, Németh Zsolt és Tőkés László közösen ismertette a határon túli magyar műemlékekkel kapcsolatos programot.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110620hatarontulstaj/allo.jpgTőkés László Európai Parlamenti képviselő és Schmitt Pál államfő tavasszal megállapodott abban, hogy kezdeményezik egy parlamenti határozattervezet kidolgozását, amely a Kárpát-medencei magyar kulturális örökségről szól majd. A szöveg kidolgozását már megkezdte a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, emellett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint a közigazgatási tárca is készített egy-egy változatot.

Erről is szó volt azon a sajtótájékoztatón, amelyet a kulturális örökség védelméről szóló törvény és az úgynevezett státustörvény tíz évvel ezelőtti elfogadása alkalmából tartottak a KÖH Táncsics utcai székházában.

Tőkés László református püspök hozzátette: a tervezet bevezetné a magyar nemzeti örökség címet és létrehozna egy magyar nemzeti értéktárat. Ösztönöznék az anyaországi és határon túli magyar területek közötti turizmus fejlesztését is.

Tamási Judit, a KÖH elnöke azt mondta: olyan értékeket volna célszerű felvenni a készülő listára, amelyek elviszik a magyarság hírét szerte Európában és kifejezik a nemzet összetartozását is.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: támogatja Tőkés László tervét, hogy a Közös tér – közös örökség című kiállítást Brüsszelben is bemutassák.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Tovább mentenék a pusztuló emlékeket

Budapestre költözött a közös örökség

Nemzeti összefogás kell a házsongárdi temetőért

Szabadka: a politikai érdek ad újabb haladékot?

 

A Határeset épülő adatbázisa

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2011.06.20


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (1) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (1) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (5) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (6) ciszterna (1) civilek (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) feltárás (23) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (1) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (5) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (5) királytemetkezés (6) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (1) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (12) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)