„Az ilyen fotók ereje többet tehet a szemek és lelkek felnyitására, mint sok beszéd és előadás. Örülök, hogy megnézhettem. 2009. XII. 18. Sólyom László” - az első bejegyzés a műemlékem.hu fotókiállításának vendégkönyvéből.
![]()
Képgaléria: az elnöki látogatás, majd az azt követő összejövetel
A halk párbeszéd foszlányai alapján a fotókiállítás nem csupán elnyerte a tetszését a köztársasági elnöknek, akit Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke kísért a Pince Galériában, de néhány kép alaposan meg is lepte. Akadt alkotás, amely előtt széles mosollyal állt meg Sólyom László – azonban a pincebéli látogatás történetét kicsit korábban kell kezdeni.
December 18-án, pénteken nyílt meg a Táncsics utcai székház Örökség Galériájában a Mustra 2009 kiállítás, amely az örökségvédelem elmúlt egy évének legemlékezetesebb pillanatait, helyreállításait, kutatási eredményeit mutatja be. A tárlaton éppúgy helyet kapott az ELTE Múzeum körúti épületének homlokzati felújítása, seccóinak restaurálása, mint a Párbeszéd házának, a Párizsi Nagyáruház épületének felújítása, és Gyulafehérvárott a Lázói kápolna restaurálása. Kiállítottak védett műtárgyakat is, az építészeti múzeum új szerzeményeit.
A tárlatot Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke nyitotta meg, aki a Mustra megtekintése után hosszú perceket töltött a Pince Galériában, a műemlékem.hu fotókiállításán, amely a KÖH jóvoltából és segítségével jöhetett ismét létre. Első látogatóként érkezett a tárlatunkra, s jónéhány perces szemlélődés után elsőként írt be a kiállítás vendégkönyvébe is.
![]()
![]()
Az elnöki látogatás (és az azt követő állófogadás) után az alkotók szűk csoportja nézte meg a kiállítást, ahol Plank Ibolya és Hack Róbert, a Fotópályázat hivatásos értékelői, a tárlat rendezői fogadták őket. Szó esett a tervekről és a 2010-es pályázatról is. Ezután ismét vendégünk volt Fejér Zoltán fotóművész, aki képről-képre elemző tárlatvezetést tartott részben saját képeikről a fotósainknak – köszönet érte!
A Mustra 2009 és a műemlékem.hu fotókiállítása február 20-ig látható a KÖH székházában, s szombatonként is megtekinthető.
Hack Róbert fotói a Mustra megnyitójáról
Képgaléria: a kiállításon szereplő harminc alkotás
A kiállításon szereplő képek katalógusa
(a képgalériában látható sorszámozással)
001 - Kálvária naplemente idején – a Hónap fotója 2008. december (Kálvária, Esztergom)
002 - Két cseppnyi klasszicizmus – a Hónap fotója 2008. december, a 2009-es Év fotója a közönségszavazatok alapján (Bazilika, Esztergom)
003 - Felhő-karcoló – (Régi budai városháza, Budapest)
004 - Szélcsend – (Szélmalom, Tés)
005 - Mézeskalács-házikó – a Hónap fotója 2009. január (Lakóház, Füzér)
006 - Évek – (Návay kastély, istálló, gazdatiszti lakás, Óföldeák)
007 - Barnagi reggel – a Hónap fotója február (Kálvária, Barnag)
008 - Korok - Ablakok – a Hónap fotója március (Lakóház, Sopron)
009 - Ákom-bákom – a Hónap fotója április (Református temető, Úny)
010 - Somoly – a Hónap fotója április (Templomrom, Regöly)
011 - Téli est – (Temető a Papsokai templomromnál, Balatonfüred)
012 - Pincekapuk – a Hónap fotója május (Pincekapuk, Páty)
013 - Torzó – (Ódörögdi templomrom , Ódörögd)
014 - Rivaldafényben - a Hónap fotója június (Római katolikus templom, Görcsöny)
015 - Ablaksor – (Szeminárium, Esztergom)
016 - Reneszánsz nyugalom – (Fellegvár, Visegrád)
017 - 100 év múlva műemlékek - a Hónap fotója július (Havihegyi feszület, Pécs)
018 - Kémények – (Szeminárium, Esztergom)
019 - Egyedül – (Római katolikus kápolna, Pécs)
020 - Új megvilágításban – (Székesegyház altemloma, Pécs)
021 - TV – a Hónap fotója augusztus (Gozsdu-udvar, Budapest)
022 - Kukucskálás – (Prépostsági romok, Dömös)
023 - Vasárnap a temetőben – (Római katolikus kápolna, Mecseknádasd)
024 - Árnyék-mérleg - a Hónap fotója szeptember (Római katolikus templom, Pécs)
025 - Jelentéktelen részlet – (Petőfi Sándor Általános Iskola, Kiskunfélegyháza)
026 - Tükörkép – (Székesegyház, Eger)
027 - Esti kilátás – (Halászbástya, Budapest)
028 - Őszi napfelkelte - a Hónap fotója október, a 2009-es Év fotója a szakmai zsűri döntése alapján (Székesegyház, Pécs)
029 - Mosoly odaátról – a Hónap fotója november (Ótemető, Budaörs)
030 - Felkelő nap háza – (Népi lakóház, Békés)
A cikkhez bejelentkezés után megjegyzések fűzhetők
Megjegyzések
2009.12.21 16:19 klo
SysWAP: Köszönjük :-) Ha igény van rá, hagyománnyá tesszük.
A cikkek egy részéhez a magazinban egyébként lehet megjegyzéseket fűzni. Szeptemberben indítottuk el, de nem volt nagy tolongás :-(
Szóval ha van rá igény, ismét nekifutunk.
2009.12.20 09:35 SysWAP
Nagyon hiányzott már, hogy események és fordulópontok után legyen egy ilyen színvonalas összefoglaló! Külön tetszik, hogy a játékosok is adhatnak hozzá értéket
Jó volt olvasni és nézni!
2009.12.19 19:35 missmoon
Jó volna visszamenni és megkeresni egymást. Én reméltem, hogy nagy társaság lesz és sokáig maradunk, beszélgetünk. Ebből annyi megvalósult, hogy én a legutolsó pillanatig maradtam.
Tessék, a képek.
2009.12.19 13:02 klo
Pedig ahogy elnézem a beállításaid, a köztársasági elnök megnyitóját kb. 2-3 méterre egymástól fotóztuk :-(
2009.12.19 12:50 rlevente
Örülök, hogy ott lehettem, sajnálom, hogy nem találkoztunk.
2009.12.18 13:02 Konti04
Megérkezés |
Munka közben |
Róbert a háttérben dolgozik. Én pont úgy ültem, hogy ezt a képet el tudtam ülve készíteni!
2009.12.17 17:30 klo
Egy kis előzmény: rendezés közben (telefonnal készült képek, gyatra minőség, elnézést).
![]()
Még hogy haszontalan volna a szegénység? Szabolcs-Szatmár-Beregben az őrizte meg eredeti formájukban a középkori templomokat.
» tovább
Archeologia: szó szerint útikalauz a kezdetektől az újkor hajnaláig a Kárpát-medencéről – a teljesség igénye nélkül.
» tovább
Idén is a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisán adták át a Pulszky Társaság által meghirdetett Év Múzeuma díjat.
» tovább
A misszió felméri, milyen hatással van a határ osztrák oldalán létesülő három, új szélerőmű telep a kiemelkedő egyetemes értékre – áll a Forster központ közleményében.
» tovább
Cselovszki Zoltán látogathatóvá szeretné tenni a Táncsics utcai székház mögötti területet: a tervezett gesztus egyúttal egy nagyobb szabású terv része.
» tovább


















