Megújulásunk támogatója:  

Sikeres évet zár a Nemzeti Gondnokság

A Műemlékek Nemzeti Gondnokságához tartozó nyitott műemlékeket évente csaknem egymillió, zömmel belföldi látogató keresi fel.
A Műemlékek Nemzeti Gondnokságához tartozó nyitott műemlékeket évente csaknem egymillió, zömmel belföldi látogató keresi fel.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20111208mngevzaro/allo.jpgA megszorítások és elvonások ellenére eredményes évet zár a kiemelt állami tulajdonban lévő épített örökséget gondozó Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, melynek feladata kiterjed a műemlékek helyreállítására és értékelvű hasznosítására, működtetésére is. A fiatal, nem egészen két évtizedes múltra visszatekintő Gondnokság ma már a nemzeti intézmények körébe tartozó, értékőrző és közgyűjteményi, valamint kulturális missziót teljesítő szervezet. A gondjaira bízott épületek „többek”, mint csupán architektúrájukban védett műemlékek, mivel a hazai művelődés- és művészettörténet, a nemzeti történelem és identitástudat szempontjából különös jelentőségű emlékeknek, tágabban helyszíneknek minősülnek. Ebből fakadóan az intézmény tevékenysége is összetett, s kiterjed az épületek, a történeti kertek, a berendezések és műtárgyak, az ehhez kapcsolható szellemi örökség, valamint a kulturális környezet integrált megóvására, fejlesztésére és dominánsan közcélú hasznosítására. (A műemlékek közül 9 rendelkezik múzeumi működési engedéllyel.)

A Gondnoksághoz tartozó nyitott műemlékeket évente közel egymillió, zömmel belföldi látogató keresi fel. A szintén éves viszonylatban megrendezésre kerülő 5–6 nagyrendezvény (fesztivál) és a 60–80 kisebb kulturális rendezvény vendégszáma 60–70 ezer fő, a kulturális és turisztikai szolgáltatásokat (szálláshelyek, utazásszervezés, stb.) mintegy 40 ezren veszik igénybe. Különösen sikeres kezdeményezés volt az idén bevezetett kastélybérlet. Az intézmény 12 civil szervezettel (alapítványok, egyesületek) áll folyamatos kapcsolatban, s önkénteseinek, pártoló tagjainak a száma meghaladja a 800 főt.

Az állami támogatások folyamatos csökkenése az elmúlt években arra késztette az intézményt, hogy a helyreállításokra és a műemlékek turisztikai fejlesztésére uniós pályázatokon indulva teremtse elő a fedezetet. A „projektszemléletű” gondolkodásra átállás eredményes volt, s ennek köszönhetően a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága jelenleg a legnagyobb kulturális projektgazda: 14 megnyert projektjének összértéke megközelíti a 10 milliárd forintot. 2011 ebben a vonatkozásban különösen sikeresnek mondható, hiszen két projekt – a sümegi püspöki palota és a nádasdladányi Nádasdy–kastély – lezárult, és több új nyertes pályázat mellett aláírásra került a fertődi Esterházy–kastély felújításának újabb támogatási szerződése 2 milliárd forint értékben. A futó projekteket a magyar hatóságok és az uniós megbízottak több ízben ellenőrizték, s egyetlen esetben sem állapítottak meg szabálytalanságot. A 2012-es esztendő – hasonlóan az elmúlt időszakhoz – részben a projektek vitelével, részben pedig új pályázatokkal telik majd el. Mivel a szakmailag jól előkészített projektek és a megbízható megvalósítás révén az intézmény presztizse megerősödött, megalapozott a remény, miszerint a következő évekre szóló pályázatokon az intézmény sikeres tervekkel vehet részt.

A következőkben tömör felsorolással ismertetjük az intézmény nyertes projektjeit, jelölve külön azokat, amelyek lezárása 2012-ben várható. Szintén listaszerűen soroljuk fel a tervezett pályázatokat, melyeket a hamarosan kiírásra kerülő 2011–2013 közötti pályázati ciklusra készített elő az intézmény.

 

2011-ben befejezett pályázatok (Norvég Alap):

 

1. Sümeg, Püspöki Palota (városi önkormányzattal együttműködve, 1,2 millió Euro)

2. Nádasdladány, Nádasdy–kastély (a Nádasdy Alapítvánnyal együttműködve,

795 ezer Euro)

 

Jelenleg futó projektek:

 

1. Fertőd–Eszterháza, Esterházy–kastély I. ütem (Nevesített, 1563 millió Ft) Zárás: 2012

2. Fertőd–Eszterháza, Esterházy–kastély II. ütem (Nevesített, 2000 millió Ft)

3. Fertőd–Eszterháza, Esterházy–kastély rózsakertje (KEOP, 212 millió Ft)

4. Edelény, L’Huillier–Coburg–kastély (Nevesített, 2194 millió Ft) Zárás: 2012

5. Edelény, Kastélysziget, Holt–Bódva revitalizációja (KEOP, 180 millió Ft) Zárás: 2012

6. Sirok, Alsóvár felújítása (ROP, 365 millió Ft) Zárás: 2012

7. Oroszlány–Majk, volt Kamalduli remeteség (ROP, 884 millió Ft)

8. Pécel, Ráday–kastély (KMOP, önkormányzattal konzorciumban, projektrész: 403 millió Ft) Zárás: 2012

9. Dég, Festetics–kastély történeti kertjének rekonstrukciója, I–II–III. ütem (KEOP, összesen 588 millió Ft)

10. Doba, Erdődy–kastély parkjának rendezése (KEOP, 212 millió Ft)

12. Füzérradvány, Károlyi–kastély parkjának revitalizációja (KEOP, az Északerdő Zrt-vel együttműködve, 212 millió Ft)

 

A 2011–2013 pályázati ciklusra előkészített projektek:

 

1. Fertőd–Eszterháza, Esterházy–kastély, III. ütem (nevesítésre, 820 millió Ft)

2. Edelény, L’Huillier–Coburg–kastély II. befejező ütem (nevesítésre, 1300 millió Ft)

3. Tata, Esterházy–kastély (nevesítésre, kiírástól függően 1000–1500 millió Ft)

4. Füzérradvány, Károlyi–kastély (nevesítésre, összérték 1200 millió Ft)

5. Szegvár, volt Vármegyeháza (ROP, 447 millió Ft)

6. Fertőrákos, volt Püspöki palota (ROP, 550 millió Ft)

7. Ozora, Pipo várkastély (ROP, 620 millió Ft)

8. Somogyvár, Bencés apátság, Szent László emlékhely fejlesztése (nevesítésre, 850 millió Ft)

9. Fáj, Fáy–kastély, „Magyar népmesék kastélya” projekt (ROP, két ütemben 500–500 millió Ft)

10. Fertőd, Esterházy–kastély parkja, Lés–erdő rendezése (KEOP, 200 millió Ft)

11. Tuzsér, Lónyay–kastély, rehabilitációs projekt (ROP, összérték: 400 000 000 Ft)

12. Pécs, Jakováli Hasszán dzsámi és Idrisz türbe (ROP, 300 millió Ft)

13. Oroszlány–Majk, volt Kamalduli remeteség, II. ütem (ROP, 400 millió Ft)

 

Megújuló energia pályázatok, kastélyok fűtéskorszerűsítésére

 

A közelmúltban regisztráció tekintetében megnyílt a KEOP–2011–4.2.0/B, pályázati lehetőség, ahol több kastély fűtéskorszerűsítésére is pályázni szeretnénk. Azok a kastélyok, amelyekre rekonstrukciós projektet dolgoztunk ki, a projekt keretében elkészül a megújuló energiával való fűtés kialakítása. Így Fertődön a fogadóépületben, Edelényben, Füzérradványban, Fájon, Somogyváron hőszivattyús, míg Ozorán thermálvizes fűtési rendszer kerül kiépítésre. Ott ahol nem volt lehetőség projekttel egybevonni, vagy nem készül rekonstrukciós projekt, önálló KEOP pályázatokat nyújtanánk be. Ezek a helyszínek Fertőd–Eszterháza, Nádasdladány, Pécel. Mindhárom projektet regisztráltuk, aminek a visszaigazolása megtörtént. A kastélyok megújuló energiával történő működtetése túl a takarékossági szempontokon jól példázza a Gondnokság működésében mindenhol jelenlévő környezettudatosságot.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Barátok és hálózat a műemlékek körül

A háború pusztította el a szabadkőművesek titkait

Megújul a díszudvar is az Esterházy-kastélyban

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Forrás: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
2011.12.08


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) Andrássy-család (1) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (10) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (27) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (3) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (9) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)