Megújulásunk támogatója:  

Magazin 2014: Rómát látni és olvasni

A római kort bemutató fotópályázatunk, a Nemzeti Kastélyprogram részletei és a pécsi püspökvár megnyitása vonzotta a legtöbb olvasót magazinunkban.
A római kort bemutató fotópályázatunk, a Nemzeti Kastélyprogram részletei és a pécsi püspökvár megnyitása vonzotta a legtöbb olvasót magazinunkban.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150101magazinlegnepszerubb/0k.jpgRóma örök - vélték az idealisták az ókori világbirodalomban élve, nem pusztán a városra, hanem az egész ismert világot uraló civilizációra gondolva. Némiképp azért őket igazolta az idő, hiszen bár a falak leomlottak, a pompás építmények jórészt semmivé lettek, 2014-ben a legtöbb olvasót egy olyan írásunk vonzotta a magazinban, amelynek célja a római kort bemutató, az Aquincumi Múzeummal közösen rendezett fotópályázat ajánlása volt.

A második helyre páratlan hajrával érkezett egy cikk: a Nemzeti kastélyprogramról szóló 40 milliárd 35 kastélyra kevesebb mint két hét alatt katapultált a toplista már-már legtetejére. A harmadik legnépszerűbb Pécs: megnyílik a középkori egyetem című riportunk márciusban jelent meg és a pécsi püspökvár történetének legújabb fejezetét mutatta be.

Negyedik helyre a Megnyílt a föld a belvárosi templomban című riportunk került, amely Pest talán legsokszínűbb múltú templomába invitálta az olvasót. Az ötödik egy felhívás lett: Topográfia: munka és pénz 15 hónapra, amely talán azt is jelenti, hogy sokan választanák élethivatásnak az örökségvédelmet. A hatodik helyet a Régészeti kalandozások: letölthető a kötet című írásunk szerezte meg, amely mellékleteként elolvasható a Forster Központ kiadványának valamennyi tanulmánya.

A hetedik legolvasottabb cikk a Középkori világ nyílik a palota alatt, amely a Budapesti Történeti Múzeum Király pincéjének felújítását, az új bejárat és kiállítás kiépítésének munkálatait mutatta be, s kevesebb mint egy hónap alatt érte el a remek eredményt. A nyolcadik ismét Aquincum: Menetrend szerinti újjászületés című cikkünk. A kilencedik Sirok: így pusztul a felsővár a népszerű barlangvárhoz kalauzolta az olvasót, míg a tizedik legnépszerűbb a Forster Központ új elnökével, Sághi Attilával készített Elnök a terepről című interjúnk lett.

Ezek persze csak a legolvasottabb cikkek, a tizes lista kevesebb mint egy tizede a magazinban 2014-ben megjelent írásoknak. A teljes archívumunk pedig már csaknem 750 cikkel várja az olvasókat. Az új esztendőhöz szerencsét és boldogságot legfeljebb csak kívánhatunk, de nem ígérhetünk - újabb cikkekre viszont továbbra is számíthatnak a magazinban.

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2015.01.01


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)