Megújulásunk támogatója:  

A legelsők művészete

Mi az emberiség legnagyobb vívmánya? Nem a kőszerszám, nem is az acélkard, hanem a világ dolgainak jelképes ábrázolása. A National Geographic cikke.
Mi az emberiség legnagyobb vívmánya? Nem a kőszerszám, nem is az acélkard, hanem a világ dolgainak jelképes ábrázolása. A National Geographic cikke.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150115ngajanlo/2.jpgÍrta: Chip Walter

Fényképezte: Stephen Alvarez

A tudatos gondolkodás első tárgyiasult jelei még a barlangrajzoknál is nagyobb értelmi ugrásról tanúskodnak: az első fontos lépést jelentik a közlekedési táblák, az okostelefonok menüje, a jegygyűrű és a többi mai jelkép, szimbólum, ikon felé vezető úton.Az ősi afrikai és közel-keleti szimbólumoknak van egy másik érdekes vonásuk is: hirtelen feltűnnek egy-egy területen, egyes tárgyak (gyöngysorok, ábrázolások, strucctojások, okkerdarabok) díszítéseként, majd néhány ezer éves népszerűség után viszonylag hirtelen eltűnnek.

Ugyanez áll az ember technikai újításaira is: miközben máshonnan legfeljebb 45 ezer éves csont szigonyhegyekről tudunk, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén csaknem kétszer olyan idős szigonyhegyek is előkerültek. Dél-Afrikában már viszonylag összetett csont- és kőeszközök kétféle típusát találták meg a kutatók: a Still-öbölben előkerült eszközök 75, a Howieson’s Portnál leltek 85 ezer évesek lehetnek. Az utóbbi típus mindössze hatezer, az előbbi pedig még rövidebb ideig, csupán négyezer éven át volt használatban. Úgy tűnik tehát, hogy a közösségek csak a művészet kiteljesedésével párhuzamosan kezdték eszközeiket, szerszámaikat hosszabb távon is fejleszteni és finomítani, egymással szélesebb körben is megosztani. A művészet mint szimbolikus kifejezésforma pedig Afrika, Eurázsia, sőt Ausztrália és  Óceánia területén is mintegy 40 ezer évvel ezelőtt teljesedett ki. A régészek az indonéziai Celebesz szigetén is találtak ősi szimbolikus ábrázolásokat: a festékkel körbefújt tenyérlenyomatokról nemrég kiderült, hogy az eredetileg számítottnál sokkal régebbiek: csaknem 40 ezer évesek.

Eszerint aligha valószínű, hogy az afrikai ősembert valamiféle hirtelen genetikai változás emelte a szellemi teljesítőképesség magasabb szintjére. Akkor miért mutatják azt a leletek, hogy őseink újító ereje, kreativitása annak idején térben és időben is erősen korlátozottan működött?

Az egyik elmélet szerint a növekvő népsűrűségben keresendő a magyarázat. Ahol nagyobb volt a népsűrűség, nagyobb valószínűséggel kerültek egymással kapcsolatba a közösségek, könnyebben és gyakrabban oszthatták meg egymással újításaikat, találmányaikat. Az új ismeretek továbbadásában, a kollektív tudat megőrzésében pedig fontos szerepet játszhattak a közös jelek, szimbólumok. Amennyiben a népsűrűség bizonyos szint alá csökkent, a közösségek elszigetelődtek, újításaikat, ötleteiket nem volt kinek átadniuk, így vívmányaik lassan feledésbe merültek.

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. januári lapszámában



2015.01.15


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)