Megújulásunk támogatója:  

Megint jön a KÖN

Megnyílt a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozat pénteken Budapesten, a hétvégén több mint 250 helyszínen várják az érdeklődőket.
Megnyílt a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozat pénteken Budapesten, a hétvégén több mint 250 helyszínen várják az érdeklődőket.

 

Kiemelte, ezek a napok megmutatják, hogy a kulturális örökségvédelem nem belügy, nem egy intézményrendszerhez kapcsolódik, hanem sokaknak és sok közösség számára fontos, hiszen évente több tízezren látogatják a programokat. Tavaly például 145 településen 350 helyszín várta az érdeklődőket.

A rendezvényen miniszteri kitüntetések és oklevelek mellett átadták a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére való felkerülést igazoló dokumentumokat is.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslatára és az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján a Mária-tisztelet zarándok és búcsú hagyománya, a hajdúdorogi Krisztus-katonaság hagyománya, a novaji Remélés - alakoskodó farsangi szokás, a magyarországi dudahagyomány és a magyar cirkuszművészet került fel a szellemi kulturális örökség magyar nemzeti jegyzékére, amely így már 24 elemet tartalmaz, a tehetséges roma gyerekek zenei képzését végző Rajkó-módszer pedig ötödikként került fel a jó gyakorlatok közé.

A régészeti lelőhely-bejelentők közül miniszteri elismerést vehetett át Somogyi Béla, akinek közreműködésével húsz év alatt több tucat tárgy került a nyíregyházi Jósa András Múzeum közgyűjteményébe, de elismerték Kiss Attila komáromi lakos munkáját is, aki a Komáromi Klapka György Múzeum régészeti munkáját segíti több mint huszonöt éve.

Mindezek mellett átadták a Forster Központ által meghirdetett Költészet a kastélyban című alkotói pályázat díjait is.

A Kulturális örökség napjait kezdeményező Európa Tanács idén az Örökség és közösségek tematikát választotta a rendezvény fő motívumának, felhívva ezzel a figyelmet az önkéntes csoportok, szakmai és civil közösségek pótolhatatlan munkájára. Ezért ebben az évben először Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elismerő oklevelet adományozott a programsorozat legaktívabb résztvevői számára. Elismerésben részesült a Sándor-palota látogatását és rendezvényeinek lebonyolítását 10 éve szerevező Lipcsey Csaba főmérnök, az Országház vezetett programjaiért felelős Kerekes Margit és szervezőcsapata, Budapestet bemutató sétáiért Horváth Péterné, Sopronkövesd teljes lakosságát minden évben aktivitásra buzdító szervező munkájáért Fülöp Zoltán, a falu polgármestere, valamint a Tardi Tájházak bemutatását végző Szikszai Imre és szervezőközössége.

Az idén 115 település jelentkezett a rendezvényre, a fővárosban 227 eseményt szerveznek. A hétvégén főúri paloták, kastélyok, kúriák, várkastélyok, lakóházak, népi épületek, ipari épületek, szakrális terek, temetők, közintézmények, múzeumok, galériák és könyvtárak nyílnak meg a látogatók előtt és tartanak jelmezes épületvezetés, tematikus sétákat, gyerekfoglalkozásokat, kiállításokat és koncerteket is.

Budapesten első alkalommal lesz látogatható például a Nemzetgazdasági Minisztérium József Nádor téri épülete, ahol a látogatók csoportos tematikus séta során tekinthetik meg a miniszteri folyosót, irodát és tárgyalót, a trezorokat, a pénztártermet, az egykori banképület közgyűlési termét és a padlást is. Valamint szintén először vezetnek sétát a Citadella belső részére a Szabadság árnyékában címmel, amelyen a helyszín talán kevesek által ismert kulisszatitkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

Egy kis visszatekintés, kapcsolódó cikkeink:

KÖN 2015: háromszázál is több helyszín nyílik meg

KÖN 2014: több mint háromszáz helyszín és hatszáz program

KÖN 2013: 128 település, háromszáz helyszín

KÖN 2012: a KÖH megszűnése árnyékában 200 település, 800 helyszín

KÖN 2011: ezer magyar ház, ami csaknem kétezer

KÖN 2010: több mint hétszáz helyszín

KÖN 2009: műemlékmaraton

 

A Kulturális Örökség Napjai honlapja a részletes programokkal

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Szöveg: MTI
2016.09.16


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)