Megújulásunk támogatója:  

KÖN: háromszáznál is több helyszín nyílik meg

Háromszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit és több mint 650 programmal várják a látogatókat a Kulturális Örökség Napjain, szeptember 19-én és 20-án.
Háromszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit és több mint 650 programmal várják a látogatókat a Kulturális Örökség Napjain, szeptember 19-én és 20-án.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150908konajanlo/02.jpgFöldbe zárt kincseink címmel hirdette meg az idei örökség napjai felhívását a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ.

A helyszínek közül 57 csak az örökségnapok idejére nyitja meg kapuit és összesen 250 szervező és csapata dolgozik önkéntesen a program megvalósításán - emelte ki Sárváry István, a Forster Központ igazgatója a rendezvényről tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Ghyczy Gabriella, a sorozat országos koordinátora elmondta, hogy minden évben több központi témát is meghatároznak, amelyekhez a helyszínek tetszésük szerint csatlakozhatnak. Így ebben az évben eddig 119 helyszín, séta és rendezvény kapcsolódik a 200 éve született Rómer Flóris régész munkásságához és életéhez, 41 a 150 éve született Róth Miksához és 50 helyszín idézi fel a két világháborút. 

Ezek mellett lesznek a ipari és technikai örökség évéhez, a fény évéhez, Klebelsberg Kuno születésének 140. évfordulójához, Apor Károly, Veres Pálné, Chernel István, Csók István, Orczy Emma születésének 150. évfordulójához, Semmelweis Ignác, Jósika Miklós és Görgey Artúr halálának 70. évfordulójához köthető rendezvények is országszerte.

Számos helyszín egész évben csak ezen a hétvégén lesz látogatható és több olyan program is lesz, amelyen csak ilyenkor lehet részt venni. Ilyen például az gödöllői kastélyba szervezett padlástúra, a volt Ózdi Kohászati Üzemekbe tervezett gyári séta vagy a füzérradványi Károlyi-kastély jégvermének látogatása. 

A Kulturális örökség napjai kezdeményezés eredetileg Franciaországból indult, az Európai Unió pedig 1991 óta European Heritage Days néven saját rendezvényként tartja számon, amelyet a közösség határain kívül is megtartanak. A sorozathoz immár 50 európai ország csatlakozott. 

Magyarországon az 1990-es évek elején rendeztek a sorozathoz kapcsolódva programokat, Kulturális örökség napjai néven 1998 óta vált országossá a kezdeményezés.






2015.09.08


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)