Megújulásunk támogatója:  

Kövek, téglák vándorútja 1.

Egy jól faragott kő, vagy megfelelő tégla akár a római kortól „utazik” épületről épületre. Buzás Gergely régész-művészettörténész és a magazin szerkesztőjének írása.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101103kovek1/allo1.jpgA székesfehérvári bazilika feltárásakor megtalált és valószínűleg Szent István temetkezéséül szolgáló kőszarkofág ugyan míves faragvány, az azonban még a laikus számára is szembeötlő, hogy mennyire hasonlít a római kori, akár az aquincumi romterületen tucatjával látható szarkofágokra. A hasonlóság nem véletlen, hiszen a király szarkofágja is a római korból származik (s talán éppen Aquincumból, vagy a közelebbi Gorsiumból vitték Székesfehérvárra), a 11. században csupán átalakíthatták: a sarkoknál eredetileg lévő emberalakokat átfaragták növényi mintára. Ez azonban csak egy példa a középkor praktikus, „gazdaságos” gondolkodására.

A kora középkor Magyarországán ugyanis akkor még szinte kiapadhatatlannak tűnő kőbányáknak bizonyultak a római kori települések, városok. Ugyan az első azonosított magyarországi kőbányából hetvenezer évvel ezelőtt kezdték el hevítéses technikával, a külszínen fejteni az anyagot a miskolci Avason (ezt a bányát, amelynek kőanyagát a bükktől északra is azonosították, a távolsági kőkereskedelem bizonyítékaként, negyvenezer éven át, harmincezer évvel ezelőttig használták), az első nagy tömegben, építkezéshez termelő bányákat a rómaiak nyitották a Dunántúlon és Erdélyben. Hogy mikor kezdtek el fejteni bennük, többségükben nem lehet meghatározni, hiszen a róluk szóló adatok későbbiek, azonban valószínű, hogy már az 1. század építkezéseinél használtak helyben bányászott követ. Termelésük csúcspontjára a 3-4. században jutottak: ekkor épül ki legnagyobb kiterjedésében az aquincumi polgár- és katonaváros, Gorsium, a 4. század közepén övezik fallal Savariát, felépül Valcum erődje, vagy éppen Alsóhetény „loviája”. A limeshez tartozó őrtornyokkal, táborokkal, a Dunántúl majorságaival együtt több száz helyen volt szükség jó minőségű építőanyagra.

Ám a faragott kő (hiába a termelés) ekkor is nagy kincs volt, s a rómaiak sem riadtak vissza egy kis átfaragástól. Amikor 375-ben, I. Valentinianus császár a quadok elleni hadjáratára vonulva megszemlélte a Duna-menti limes újonnan épített erődítményeit, a Pone Navata (Visegrád-Sibrik domb) közelében álló egyik őrtorony parancsnoka úgy döntött, hogy bizonyosan elnyerné az uralkodó kegyét, ha Valentinianus és két társcsászára Valens és Gratianus portréját elhelyezné a négy évvel korábban épült torony építési felirata fölé, sőt hogy az uralkodók méltóságát még inkább kiemelje, még oroszlánokkal is gazdagítani kívánta a kompozíciót. Igen ám, de honnan szerezzen megfelelő szobrászt e mű elkészítéséhez?

Mivel ezt a problémát nem tudta megoldani, egy emberét elküldte a közeli Aquincum régi temetőibe, hogy ha szobrászt nem is talál, szerezzen legalább szobrokat. Végül síremlékekről letört, levésett szoborfejek kerültek az erőd kapujára császárportrékként. Az idős császár, Valentinianus ábrázolása volt a legnehezebb: végül is egy rég elhunyt hölgy szobrának fejét ítélték derék katonáink a legmegfelelőbbnek erre a célra, és, hogy a turpisság ki ne derüljön, fülbevalóit gondosan le is vakolták némi mésszel, néhány vésőcsapással pedig arcvonásit tették komorabbá. A művelet sikerült, így biztosra vehetjük, hogy nem ezen ártatlan csalás miatt kapott Valentinianus halálos kimenetelű gutaütést a hadjáratáról Brigetioba visszatérve.

Több mint másfél ezer évet kellett várni arra, hogy az erőd parancsnokának mesterkedése lelepleződjön. A torony feltárásakor felszínre került letört szoborfejek felkeltették Gróh Dániel régész figyelmét, és átvizsgálta miattuk az Aquncumi Múzeum raktárait ahol rá is bukkant arra fej nélküli matrónaszoborra, amelynek nyakára pontosan illeszkedő törésfelülettel éppen ráillett a visegrádi „császárfej”.

Az ötödik században Róma bukásával azonban véget értek az építkezések. Ugyan a római kori települések egy részét a későbbiekben is lakták (Valcum erődjébe romanizált lakosság költözött be,), azonban mások, például Aquincum polgárvárosa „kísértetvárossá” vált.

A 9. század végén, a 10. elején, amikor a honfoglaló magyarok birtokba vették a Kárpát-medencét, s így az egykori Pannóniát is, nem költöztek be az akkor már romosan álló településekre. Ellenben a keresztény magyar királyság közigazgatási, ispáni, uralkodói székhelyei rendre a római koriak közelében jönnek létre, vagy kifejezetten a római falak közé települtek. Elvégre a stratégiailag fontos helyek többségükben ugyanazok maradtak, ráadásul helyben volt található a jó minőségű, faragott kőanyag.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101103kovek1/011.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101103kovek1/allo2.jpgHogy mennyire kiapadhatatlannak tűnő források voltak a hajdani városok, Óbuda példája is bizonyítja. A kora-császárkori, már a 4. században elhagyott légióstábor romjait a 14. századi határjárások is említik „Kőkert” néven. Ekkor még a római vízvezeték is működött: az Erzsébet királyné (Nagy Lajos anyja) által alapított klarissza kolostort még ez a vezeték látta el friss forrásvízzel. A 4. században a régi erőd mellett emelt késő római castrum falai pedig olyan jó állapotban érték meg a középkort, hogy ezek védelmében, és persze ezek köveiből, építette fel a 11. században Szent István utóda, Orseolo Péter a fehérvári bazilika mintájára a hatalmas óbudai Szent Péter templomot. A török kiűzése után az olasz hadmérnök, Ferdinando Marsigli a felszínen látható falak alapján fel tudta még térképezni a már 1300 éve elhagyott koracsászárkori erőd maradványait is. Hamarosan azonban új lendületet vett a kőbányászás. Óbudáról még a barokk kalocsai székesegyház és püspöki, kanonoki paloták építéshez is szállították római, román kori és gótikus köveket az olcsó dunai vízi úton, nem kevés fejtörést okozva ezzel a modern kor művészettörténészeinek. A dunai vízi út persze nem csak az újkorban csábította az építőket az óbudai kövek hasznosítására: már a későcsászárkorban építőanyagként vitték el a korábbi aquincumi feliratos köveket például a Bölcske késő római erődjébe, ahonnan aztán a középkorban tovább fuvarozták a túlparton lévő Tétel falu templomába, ennek 19. századi bontása után pedig a solti Vécsey-kastély kertjébe. Így kerültek aquincumi antik faragványok a „barbarikum” szívébe. De maga a 13. századi kalocsai székesegyház gótikus faragványai is jórészt aquincumi kövekből készültek. A kalocsai középkori székesegyház kövei, és velük az aquincumi faragványok a középkor után aztán megindultak visszafelé a Dunán: a 17. században a törökök a paksi ferences kolostorból kialakított erődjük építéséhez hajózták fel őket a folyón. A 18. században a török vár bontásakor a ferences kolostor 15. századi faragványaival együtt egy nemesi kúria falába építették be őket, és az 1980-es években ennek bontásakor kerültek újra elő. Mindezen kalandok után még mindig maradtak római kövek Óbudán, hiszen az 1860-as években az Óbudai szigeten még a felszínen is láthatóak voltak az egykori helytartói palota maradványai (Aquincum romjainak védelmét Budapest Főváros tanácsa 1878-ban rendelte el).

A római romvárosok mellett persze nyíltak új kőbányák is, valószínűleg már a 11. században, adatok azonban akkorról nem maradtak fenn. Tudunk ugyanakkor a többi között az esztergomi, a pécsi, a pilisszentkereszti, az Eger környéki kőfaragó műhelyekről. A két legjelentősebb bánya, amelyet 12. századi olasz kőfaragók nyitottak meg, a tardosi és a süttői volt, ám a „kő” előtag sok település nevében megjelenik – Kőkút, Köveskál, Kőváróörs –, ezek első okleveles említése azonban már a 14. századból való (ebben az időszakban vesz lendületet a „polgári” városi építkezés is). A bányászat korai terjedését feltételezi, hogy a kő, nem építőanyagként is a középkori élet egyik legfontosabb anyaga: ha a házat paticsból készítették is, fenőkőre, malomkőre mindenütt szükség volt. A gyakran helyben bányászott réti mészkő (darázskő) már a 11. századi templomok alapozásában is megjelenik. A királyi Magyarország területén Schafarzik Ferenc 1904-ben 2515 kőbányát írt össze.

A középkorban egy-egy nagyobb építkezéshez sokszor új kőbányát nyitottak. És a kőbánya már akkor is jó üzletnek számított! Egy korabeli feljegyzés elmeséli, hogy Mátyás király egyszer úgy megharagudott visegrádi várnagyára, és Buda udvarbírájára, Ráskai Balázsra, hogy saját kezűleg jól elverte őt, pedig Ráskai egyéb feladatainak ellátása mellett még egy palotát is építtetett a királynak Visegrádon. Mátyás haragjának kiváltó okára csak évszázadok múlva derült fény, mikor is a visegrádi palota kőfaragványainak tudományos feldolgozása elkészült. Kiderült ugyanis, hogy a Mátyás-korban egy újfajta kőanyagot kezdet el használni az építkezésekhez. Ez az anyag a hárshegyi homokkő egy olyan fajtája, amelyet a Solymár körüli hegyekben bányásztak. A solymári uradalom ebben az időben a királyé volt, de érdekes módon éppen a visegrádi palota építésnek idején Ráskai Balázs bérbe vette azt az uralkodótól. Magyarul Ráskaitól mint bányabérlőtől Ráskai mint udvarbíró megvette a király kövét a király pénzén, de a saját hasznára. Talán erre a nem éppen tisztességes ügyletre jöhetett rá Mátyás, mikor mérgében pálcát ragadott hűséges embere ellen.

 

Buzás Gergely - Kovács Olivér

 

A cikk folytatása

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2010.11.03

Fontosabb kulcsszavak

adókedvezmény (1) állapotjelentés (2) alsóvár (1) apátsági templom (1) Aquincumi Múzeum (2) Aranymonostor (1) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (3) avarok (1) barokk (1) bazilika (1) Beszédes József (1) BME (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (1) BTM (3) budai vár (1) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (4) búvárrégészet (1) ciszterna (1) civilek (1) Czoma László (1) Dalmácia (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (1) élő interpretáció (1) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erzsébetváros (1) Év Kiállítása (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) feltárás (8) felújítás (1) felújítás (8) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) földvár (1) Ford (1) Forster Központ (1) füleki vár (1) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hagyományőrzés (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (4) határon túl (1) határon túl (4) Helikon (1) helyreállítás (1) helytartói palota (1) honfoglaló (1) honfoglaló (1) honfoglalók (1) Horvátország (1) I. Géza (1) ICOMOS (2) indóház (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Károlyiak (1) kastély (1) kastélypark (1) katolikus templom (1) katonai fürdő (1) kegyhely (1) kiállítás (4) királyi palota (1) királysír (3) királytemetkezés (3) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) KÖH (2) kolostor (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (1) Lassányi Gábor (1) Lechner Tudásközpont (1) limes (1) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (1) Mátyás Király Múzeum (2) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mozaik (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (1) műemlékvédelem (7) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Éjszakája (1) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nemzeti Kulturális Alap (2) népi építészet (2) népi műemlék (3) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (1) őskor (1) pálos (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) Pulszky Társaság (1) református templom (2) régészet (12) rekonstrukció (2) RepTár (1) restaurálás (3) Rezi Kató Gábor (1) római kor (2) Rómer Flóris Terv (1) Salamon-torony (2) Sibrik-domb (1) sírépítmény (1) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) szkíták (2) tanösvény (2) Teleki László Alapítvány (1) település (1) temetkezés (3) temető (1) templom (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) topográfia (1) váci vár (1) vár (1) vár (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) vármúzeum (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)