Összedőlés határán állt már a kigyulladt villa

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170605villatuz/ciml.jpgA szombaton kigyulladt XII. kerületi műemlék villa már évek óta az összeomlás határán állt. Egy játékosunk dokumentálta az agóniát.

2017.06.05
Szöveg: MTI, fotó: prozak01

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170605villatuz/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170605villatuz/02.jpgA Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján közölte szombaton, hogy egy elhagyatott, 400 négyzetméter alapterületű villaépület tetőszerkezete 200 négyzetméteren lángra kapott a XII. kerületi Diana utcában. A fővárosi tűzoltók öt vízsugárral eloltották a tüzet. Senki nem sérült meg.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek vasárnap azt mondta, tart még a tűz vizsgálat, a tűz keletkezésének okáról akkor adnak tájékoztatást, ha befejeződött a vizsgálat.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője  azt közölte az MTI-vel, hogy eddig nem indult rendőrségi eljárás az ügyben.

A XII. kerületi önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Hild József által tervezett, műemléki védettséget élvező, "sajnálatosan elhanyagolt és elhagyatott" épület magántulajdonban van. Váczi János alpolgármester tájékoztatása szerint ha felmerül a gyanú, hogy szándékos gyújtogatás történt, az önkormányzat feljelentést tesz a rendőrségen, valamint a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központnál a komoly nemzeti értéket képviselő épület megrongálása miatt.

A Forster Központ persze már január 1-je óta nem létezik, azonban prozak01 játékosunk az évek során jelentéseiben megörökítette, miként hanyatlott az épület állapota. 

 

 

Így pusztult évek óta a villa - az adatlap és jelentések a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Aquincum: épül Mithrász szentélye

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171212aquincummithrasz/ciml.jpgSymphorus mithreumának már állnak a falai, néhány hónap múlva léphetnek majd be a látogatók a múzeum új kiállítóterébe.

» tovább

Félmilliárdot szánnak Ybl fóti templomára

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171210fotitemplom/ciml.jpgA kormány összesen 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését.

» tovább

Nyolcszázmilliót kap a borsi várkastély

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171208borsikastely/ciml.jpgA magyar kormány 800 millió forintos támogatást nyújt II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi Rákóczi-várkastély felújítására.

» tovább

Örökség és Európa

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171201europaorokseg/ciml.jpgElérhető A kulturális örökség számít Európának - Összefoglaló és stratégiai ajánlások magyar fordítása.

» tovább

Visszavesszük Zalavárt a szlávoktól?

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171126zalavar/ciml.jpg2018-ban új lendületet kap a régészeti kutatás Zalaváron. Szükség is van rá, hisz a következő esztendőben már ünnepelni kellene.

» tovább