Megújulásunk támogatója:  

Szabadszavas keresés

Találatok

927_20190508_00223053.jpgBefejeződött az első és megkezdődik a borsi Rákóczi-kastély felújításának második üteme. A magyar kormány az első ütem után újabb 1 és negyed milliárd forintot ad a további rekonstrukciós munkálatokra.

927_20190430_17565369.jpgA felújítás után a közelmúltban megnyitott Galambóc váránál járt a Műemlékem.hu fotópályázatának ikonikus alkotója, Tóth-Piusz István. Képet és szöveg hozott az Al-Duna kapujából.

927_20190422_01475888.jpgMegújult az ország egyik leginkább látogatott tájháza. A poroszlói népi műemlékben évente legalább százezer látogató fordul meg – leginkább a fenntartó Tisza-tavi Ökocentrum vonzerejének hála.

927_20190325_23353869.jpgFelújítani ugyan nem sikerült, de legalább az életveszélyt elhárították – a korábban kalákaként ismert családiház-építést megszégyenítő együttműködéssel. Csináld magad a műemléked?

927_20190301_12121312.jpgTöbb mint 3 milliárd forintból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a felújítást megelőző alapkőletétel már megtörtént.

A templom falszerkezete sok helyen a megsemmisülésig korhadt, gombásodott. A legnagyobb kárt 1982-ben okozták, amikor az épület tölgygerenda falazatát cementhabarccsal vastagon bevakolták. A mostani helyreállítást a Teleki László Alapítvány szervezte a Rómer Flóris Terv keretében.

A műemlékvédelem Oscar-díját egy olyan projekttel szerezte meg a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet, amely a vár felújítását idegenforgalmi és oktatási céllal valósítja meg. A Pannon RTV tudósítása.

927_20180926_17525420.jpgA határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektjének első ütemére a magyar állam 805 millió forint támogatást biztosít. A kastélyban született II. Rákóczi Ferenc, s egyébként is a felvidéki reneszánsz építészet jelentős emléke.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180708solytemplom/ciml.jpgA restaurátorok január óta dolgoznak a falakon. Becslések szerint a templom teljes rekonstrukciójára 200 millió forintra volna szükség. Halmai Margó riportja.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180322kolozsvarszentmihaly/ciml.jpgKolozsvár emblematikus műemlékét húsvét után kezdik felújítani, s 2021 őszéig jobbára zárva lesz a látogatók előtt. Lássuk, mit nem láthatunk több mint negyven hónapig.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180308nepiepiteszetpalyazat/ciml.jpgMagánszemélyek akár a költségek nyolcvan százalékát is igényelhetik, de sietni kell, hogy a tulajdonosok ki ne csússzanak a határidőből.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180304vacferencestempl/ciml.jpgKormányzati döntés értelmében 570 millió forintos felújítási támogatást kap a váci Szent Kereszt ferences templom - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180225bortemplom/ciml.jpgA sátoraljaújhelyi vasútállomással szemben, a Fasor bal oldalán egy mesterséges dombon áll az az épület, amelyet a helyiek Bortemplomnak neveznek, pedig istentiszteletet nem tartottak benne soha.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180120solytemplom/ciml.jpgTízmillió forintból restaurálják a sólyi református templom falfestéseit – jó hír, de az épületre hússzor ennyit is el lehetne költeni.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180104onodivar/ciml.jpgA település azt reméli, hogy 2018-ban új lendületet kaphat a vár felújítása – pályázati győzelem esetén feltárással folytatódik a munka.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171227jakitemplom/ciml.jpgKétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171026nyirbatormuzeum/ciml.jpgAz épületfelújítás, -korszerűsítés és a kiállítások tervei elkészültek, a kormány döntésére vár a nyírbátori múzeum.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20170503icomosvalasz/ciml.jpgA füzéri vár, mint "rekonstrukciós hamisítvány" helyreállításért adott Citrom Díj vitája új fejezethez ért. Válaszolt az ICOMOS MNB.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20090228keszthely/keszthelyszkut.jpg”.Magyarország egyetlen teljes egészében helyreállítható kastélyparkja nyílik majd meg három év múlva a Helikon kastély mögött. A kellő atmoszféra eléréséhez kész erdőt vesznek a keszthelyiek.