Megújulásunk támogatója:  

ICOMOS: várja a vitákat a régi-új elnök

A közgyűlés három évre meghosszabbította az elnök és a főtitkár mandátumát. Viszont mindhárom alelnöki helyre újakat választottak.
A közgyűlés három évre meghosszabbította az elnök és a főtitkár mandátumát. Viszont mindhárom alelnöki helyre újakat választottak.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120523icomos/allo.jpg"Az elnöki és a főtitkári pozícióra meglepő módon nem érkezett új jelölés, ezért ezen a területen a választás eredménye nem tűnhet meglepőnek. Fejérdy Tamással továbbra is ugyanúgy dolgozhatunk a szervezetben. Az eddigi alelnökök közül volt, aki már nem volt újra választható az alapszabály értelmében – volt, aki más szervezetben betöltött tisztsége mellett nem tudta vállalni a munkát. Ezért ezen a területen jelentős változásra lehetett számítani. Volt is választási lehetőség, mert az alelnöki tisztségre több jelöltünk is volt. Balassa M. Ivánt, Klaniczay Pétert és Visy Zsoltot választottuk. Közülük ketten először töltik be ezt a tisztet, de mindhármójuknak most kezdődik az első ciklusa" – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület újjáválasztott elnöke.

Hozzátette: az új vezetőség tagjai roppant energikusnak tűntek már a Gödöllői Királyi Kastélyban tartott közgyűlés választását követően is, így remélhető, hogy konstruktív szakmai viták jellemezhetik majd az elnökségi és a vezetőségi üléseket, ami az ICOMOS munkájának eredményességében is meg kell majd mutatkoznia. "Én mindenesetre örülnék neki, hiszen egy civil szakmai szervezet életében ez azt tükrözi, hogy szükséges feladata van, és a szervezet célját szolgálva hasznosan működik" – tette hozzá Nagy Gergely.

Az ICOMOS MNB a magyar műemlékes szakma legnagyobb tekintélyű szervezete, taglétszámát tekintve a harmadik az alapító franciaországi és az Amerikai Egyesült Államok-béli ICOMOS után. Bár nemzetközi súlya is nagyon nagy – az ICOMOS szakértői véleményezik például, hogy melyik kulturális kategóriában induló jelölt nyerje el a Világörökség címet – a Magyar Nemzeti Bizottság immár évek óta mindennapi fenntartási gondokkal küzd elsősorban a szűkülő pályázati lehetőségek miatt.

"Az anyagi forrásokat persze nemigen lehet bővíteni, különösen egyik hónapról a másikra. Prózai ok, de még az is gátolja a műemlékvédelemben dolgozók, vagy abban önkéntesként jelen lévő civilek kapcsolattartását, hogy nincs pénz a szervezet fenntartására, pláne nem benzinre" – mondta a szervezet elnöke. "Ugyanakkor egyre inkább érezhető, hogy erősödik az igény az összefogásra. Az elmúlt hónapokban több sebet is kapott a szakma, ami úgy tűnik, serkentően hatott a tagságra."

 

Az ICOMOS MNB új vezetősége

Elnök: Nagy Gergely

Tiszteletbeli elnök: Winkler Gábor

Főtitkár: Fejérdy Tamás

Alelnökök:

Balassa M. Iván, Klaniczay Péter, Visy Zsolt

Vezetőségi tagok:

A. Czétényi Piroska, Arnóth Ádám, Ágostházi László, H. Vladár Ágnes,

Janotti Judit, Kovács Erzsébet, Lőrincze Zsuzsa, Nagy Gábor, Olajos Csaba,

Szebeni Nándor, Tahi-Tóth Nándorné, Veöreös András, Wierdl Zsuzsa

Vezetőségi póttagok:

Buzás Gergely, Kacskovics Lajosné, Zádor Judit

Ellenőrző bizottság tagjai:

Piros László (elnök), Durczi Zsuzsa, Winkler Gábor

 

Kapcsolódó cikkünk:

Műemlékek és üveggyöngyök

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2012.05.24


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)