Megújulásunk támogatója:  

Nem támogatják a diákok munkáját

A napokban fejeződött be a műemlékvédő tábor a vajdasági Horgoson. A diákok munkája rendkívül hasznos volt, ám hivatalosan mégsem ismerik el.
A napokban fejeződött be a műemlékvédő tábor a vajdasági Horgoson. A diákok munkája rendkívül hasznos volt, ám hivatalosan mégsem ismerik el.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110805horgostabor/02.jpgSajnos ez a fajta tevékenység, vagyis egy történelmi épület felmérése, állapotának rögzítése, s a kisebb, állagmegóvó munkák nem számítanak a termelő vállalkozások tevékenységei közé. Azok a nonprofit szervezetek, önkormányzatok, akik ilyen jellegű táborokat szerveznek, illetve szerveznének, nem támogathatók a szakképzési hozzájárulásra szánt összegből, így az általuk szervezett műemléki jellegű szakmai gyakorlatok költsége nem igényelhető vissza a szakképzési alapból” - mondta el a helyszínen a műemlékem.hu-nak Vízi György, a szervező Porta Speciosa Egyesület elnöke. Hozzátette: az iskolák ugyan beszámítják szakmai gyakorlatként, ám mivel nem kapcsolódik hozzá állami finanszírozás, az ilyen táborokat – amelyekre nagyon nagy a túljelentkezés – csak pályázati forrásokból lehet megszervezni. A jelenlegi szabályozás szerint az ipari vállalkozások kapnak állami támogatást, ha szakképzésben tanuló diákot alkalmaznak szakmai gyakorlatra, ám a civil szervezetek nem.

A Kárász-család 18. század végén épült horgosi kastélyában tizennégy középiskolás és egyetem előtt álló fiatal dolgozott tíz napon át. Az ellátásukhoz szükséges 1 millió 200 ezer forintot pályázaton nyerte el a Porta Speciosa Egyesület. A Vajdaságból és Magyarországról érkező diákok szinte az utolsó szögig felmérték az épületet, s emellett megtisztították a területet az elvadult növényzettől. A szerb műemlékvédő hivatal illetékesei is meglátogatták őket, akik rendkívül hasznosnak értékelték a munkájukat, hiszen az az alapja lehet a kastély későbbi helyreállításának.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110805horgostabor/03.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110805horgostabor/04.jpgNagyon nagy az igény az ilyen táborokra, ennél is túljelentkezés volt” - mondta De Negri Ibolya, az Észak Bácskai Pedagógusok Egyesületének elnöke. „Az önkormányzatok is tolonganának, hiszen nagyon sok a rossz állapotban lévő, ám értékes történelmi épület, ha a finanszírozás megoldott lenne” - tette hozzá.

A Porta Speciosa Egyesület következő táborát a komáromi monostori erődben rendezik. Vízi György szerint, ha a jogszabályváltozást sikerülne elérni, lényegesen megnőhetne az ilyen táborok száma és komoly segítséggé válhatna a diákmunka a műemlékvédelemben.

 

(A kastélyról készült festmények, grafikák a tábor résztvevőinek alkotásai)

 

Horgos épített emlékei a Határeset adatbázisában

 

A Porta Speciosa Egyesület honlapja

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2011.08.10


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)