Közbelép az állam Házsongárd ügyében
„Különösen ott váltak kiszolgáltatottá a temetők, ahol a korábbi etnikum egyik pillanatról a másikra tűnt el. A magyar emlékek helyzete ebből a szempontból talán szerencsésebb, bár a lassú pusztulást aligha lehet szerencsének nevezni. A német és zsidó lakosság kegyeleti emlékei azonban sokkal gyorsabban váltak kiszolgáltatottá” - mondta szakértőnk, Paszternák István, s hozzátette: a losonci temető csak egy példa, hasonló folyamatok zajlanak a többi határon túli településen is.
„A magyar közösségek történeti értékű temetőinek állapota sokban függ a település, a kistérség 20. századi történetének alakulásától. Közép-Szlovákiából és az északi hegyvidék városaiból konkrét történelmi kataklizmák dátumaihoz köthetően tűnt el a magyarság. Így az 1918-as impériumváltás, illetve az 1945 utáni „lakosságcsere”, a benesi jogfosztás, illetve a deportálások – Janics Kálmán szavaival: „a hontalanság évei” – jelentik a cezúrát a szlovákiai magyarság ingatlanai, így temetői tekintetében is. A távozni kényszerült, vagy létszámában erősen meggyengült magyar közösség számos helyen nem volt képes megőrizni múltjának eme tárgyiasult lenyomatát. Pedig amint egy határon túli régész kollégám keserűen írta: „Lassan már csak két helyen vagyunk otthon mi, magyarok. A templomban és a temetőben.”
Később aztán már nem kellett erőszak vagy direkt nacionalista indulat ahhoz, hogy e történeti sírok, temetőrészek képe fokozatosan megváltozzék. Elég volt hozzá annyi, ha valamelyik – ki tudja, hová menekült, vagy épp kihalt – család „elfelejtette” időben megváltani sírhelyét. Azt „a törvényes” idő lejárta után az üzemeltető elbonthatta, másnak eladhatta. Senkinek nem jutna eszébe mondjuk Kossuth Lajos vagy Szemere Bertalan síremlékét újra eladni csak azért, mert a történelem viharában szétszóródott családjuk nem ápolja azokat, vagy mert senki nem fizeti a sírhelymegváltást. Ugyanezen okból az elüldözött, kihalt magyar, német és zsidó síremlékek tízezreinek kellett pusztulnia az elmúlt évtizedekben.
Egészen más a helyzet azon határon túli régiókban, ahol még ma is többé-kevésbé tömbben él a magyarság. Ilyennek számít a Felvidéken például a Csallóköz, Erdélyben a Székelyföld. Itt számos felemelő példáját láthatjuk az „utókor hálájának”. Épp a temetők, hősi sírkertek jelkép-értéke miatt számos közösség nagy becsben tartja, felkutatja, rendbe teszi, évente koszorúzza pl. az 1848-49-es csaták, vagy a világháborúk magyar hősi halottainak emlékhelyeit, amelyek így kifejezetten beépülnek a helyi identitásba” - mondta Paszternák István.
„Valóban nincs jelenleg eszköz arra, hogy a szomszédos országokban a magyar temetők, síremlékek helyzetét érdemben befolyásolni tudjuk” - jelentette ki portálunknak Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára. Hozzátette: legjobb helyzetben a katonasírok és a katonai temetők vannak, hiszen azokra államközi egyezmények vonatkoznak. A polgári temetkezések azonban az adott országok „belügyei”, amelyeknél még ha születnének is magasrendű megállapodások, kérdéses, hogyan lehetne ezeket betartatni és ellenőrizni, hiszen ezekről a „lopakodó” pusztításokról helyben születnek döntések. A vandalizmus hasonlóképpen kontrollálhatatlan egy szomszédos országból.
A műemlékem.hu információja szerint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hamarosan némi hatáskört és forrást kaphat a kolozsvári Házsongárdi temető ügyében. Kérdés, hogy idővel más nagy határon túli magyar vonatkozású emlékeket is őrző temetőkre is ki lehet-e terjeszteni valamiféle jogosultságokat és sikerül-e megteremteni egyfajta kármentő alapot. És persze ha ez meg is valósulna, vajon a védelem, a helyreállítás üteme fel tudná-e venni a versenyt a hanyatlás, a pusztulás sebességével.
Képeink a losonci református temetőben és a süvétei rotunda melletti temetőben készültek
A cikk első része: Hír nélkül pusztulnak ezerszám a sírok