Megújulásunk támogatója:  

Hír nélkül pusztulnak ezerszám a sírok

Bár a határon túli magyar temetőknek Házsongárd szinte a jelképe, máshol sem jobb a helyzet, sőt! Legfeljebb nem tudunk róla.
Bár a határon túli magyar temetőknek Házsongárd szinte a jelképe, máshol sem jobb a helyzet, sőt! Legfeljebb nem tudunk róla.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20111109temetok1-2/02.jpgCsak azért nem tudjuk pontosan, mennyire kétségbeejtő a helyzet, mert nem készült olyan értékleltár, amely mondjuk a huszadik század első felében számba vette volna a határon túli magyar temetők, illetve magyar síremlékek értékeit. Tehát nem tudjuk, pontosan, hol is vannak és melyek azok az értékek, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Csak egy látszik biztosnak: ezek jelentős része egyre gyorsuló ütemben pusztul és néhány helyen a nagy része már biztosan meg is semmisült” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Határeset-programunk Felvidék-szakértője, Paszternák István.

A műemlékvédő szakember hozzátette: igen sok határon túli magyar temetőben mutatkoznak a sírpusztulás-sírpusztítás jelei, legfeljebb a folyamat üteme különböző. Pedig ezek a temetők rejtik a magyar történelem legfontosabb családjainak földi maradványait éppúgy, mint politikusok, művészek, katonák porhüvelyeit. Nem szabad elfelejtkeznünk e temetőkben rejlő síremlékek, kripták műemléki értékeiről, számos kiváló építész, szobrász, festő e temetőkben fellelhető alkotásairól sem.

Sok temetőkert kitűnik egykori kertépítészeti alkotásaival is, egy-egy nagyváros legfontosabb zöldfelületét alkotva. Boldogabb országokban ezen értékekről színes albumok jelennek meg, a szépen parkosított sírkerteket pedig vezetett túrákon ismerheti meg a nagyközönség. Nálunk sajnos gyakran e temetők fizikai fennmaradása is kétséges.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20111109temetok1-2/03.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20111109temetok1-2/04.jpgA határon túli magyar temetők helyzetére a kolozsvári Házsongárdi temető sorsa és a síremlékeinek megmentéséért az elmúlt évtizedekben vívott folyamatos harc hívta fel a figyelmet. Ennek egyik legutóbbi fejezeteként, az elmúlt évben ismét elmérgesedett a helyzet, amikor a temetőt védeni igyekvő alapítvány külön-külön leírást készített az egyes síremlékekről, kriptákról, hogy egyedi védelemmel lássák el azokat. A konfliktus rávilágított a magyar temetők pusztításának általános tendenciájára is: hol itt, hol ott számolnak fel egyes sírokat, így a temető lassan, évek, vagy évtizedek alatt alakul át és veszti el történelmi, korábbi kegyeleti értékeit.

Hasonló folyamat zajlik több helyen a Felvidéken. Például Losoncon, a református temetőben, melynek sorsáról a közelmúltban remek kis könyv jelent meg a Puntigám házaspár tollából. Eszerint a kétszáz éves temetőt fenntartó, helyi református egyházat a második világháború utáni Csehszlovákiában „fasisztának” kiáltották ki és államosították mind a templomát, mind temetőjét. Utóbbit a régi gondnok igyekezett védeni és karbantartani, míg el nem adták a feje fölül a szolgálati lakást. Ekkor elkezdődött a sírkert rohamos pusztulása. Ennek egy része oktalan vandál pusztítás volt: a rendes kerítés nélküli temetőn éjjel nappal keresztüljártak az emberek, több obeliszket „szórakozásból” ledöntöttek, összetörtek. Bár a református egyház az 1989-es fordulat után visszakapta elrabolt temetőjét, de mivel annak fenntartását – pláne rendbetételét, a több száz kidöntött sírjel újraállítását – anyagi okokból nem tudta vállalni, átadta azt a városnak. Ma a temető megsemmisülésének újabb formáját éljük meg. Azért számolnak fel tömegesen sírokat, mert a református temető mára összenő a szomszédos városi sírkerttel: amaz lassan bekebelezi ennek legértékesebb, legrégebben betelepített parcelláit. Szükség van a helyre - mondják, pedig távolabb jócskán találni olyan parcellarészeket is, ahol nem kellene történeti értékű síremlékeket beáldozva új sírsorokat nyitni” - jelentette ki Paszternák István.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20111109temetok1-2/09.jpgA losonci temető nyugati, református része első pillantásra rendezett képet mutat, ám rövid séta is elég ahhoz, hogy látható legyen: valószínűleg megállíthatatlan a pusztulás. Akad sor, ahol az aljnövényzet már teljesen elborította a sírhalmokat, létükre csak a hullámzó felszín hívja fel a figyelmet. A sírkövek kidöntve fekszenek a kúszónövények alatt. A kripták szinte mindegyike fel van törve, a koporsókat, emberi maradványokat rég kiszórták, eltüntették. Különösen a domboldal aljában lévő kripták környezete szemetes és már rég túl van a gazosodáson, lassan erdő borítja.

Az út túloldalán a városi temetőben nem ennyire elborzasztó a látvány, ám az ott lévő magyar családi kripták nagy része szintén romosodik. Láthatóan a többségüket nem látogatják, ami rávilágít a sírpusztulások egyik fontos okára is: ha kihal a korábbi népesség, aligha van olyan erő, ami megállíthatja a síremlékek állapotának romlását.

 

Képeink a losonci református temetőben készültek

 

A cikk folytatása: Közbelép az állam Házsongárd ügyében

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nemzeti összefogás kell a Házsongárdi temetőért

Állóháború a Házsongárdi temetőben

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2011.11.01


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)