Megújulásunk támogatója:  

Ahol megfojtották a magyar királynét

Egy dalmáciai vár, az ugyancsak gyakori nevű Novigrad őrzi a középkori magyar történelem egyik shakespeare-i ívű és drámaiságú eseménysorának az emlékét. Bár Zárától alig fél órás autóútra van, kevesen szánnak rá időt nyaralásuk során.

Ugyan az uralkodó ellen elkövetett merényletből akadt néhány a magyar történelemben, az egyetlen kettős „királygyilkosságra” került sor 1386-ban és 1387-ben – még ha az utóbbi nem is király, hanem a korábbi uralkodó özvegye, pozíciója szerint régens, a kormányzásban tevékenyen részt vevő anyakirályné volt.

De mielőtt a dráma végső beteljesedésének helyszínére, az Adriához indulnánk, kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, I. (Nagy) Lajos király uralkodásának végéhez, amikor már biztos volt, hogy nem hagy maga után fiú utódot. Ettől függetlenül viszonylag nyugodtan hunyhatta le a szemét 1382-ben Nagyszombatban, hiszen a lehetőségekhez képest mindent jól elrendezett: bár eredeti tervét, miszerint az évekkel korábban még élő három lányát az 1370-es évek geopolitikai helyzetnek megfelelően házasítsa ki, Katalin halála miatt fel kellett adnia, így elveszett a francia kapcsolat (amely a korábbi elképzelések szerint a nápolyi trón kulcsát is jelentette volna), Mária és Hedvig frigye biztosítani látszott a magyar és a lengyel trón megtartását. Hedviget eredetileg Habsburg Vilmos osztrák herceggel jegyezték el, míg Mária jegyese Luxemburgi Zsigmond, IV. Károly német-római császár fia, Vencel német és cseh király testvére lett.

Lajos halála után azonban hamarosan megváltozott a helyzet, nem kis rész özvegyének, Kotromanics Erzsébetnek köszönhetően (bár sok köszönet nem volt benne). A kiskorú lányok mellé régensnek kinevezett anyakirályné egészen 1380-ig a hozzá hasonlóan erős akaratú Lokietek Erzsébet, I. Lajos anyja árnyékában élt (már ami a döntésekben való önállóságát illette), így anyósa, majd férje halála után felszabadultan és nagy önbizalommal vetette bele magát az államügyekbe. Az idősebb Máriát fiúsítva magyar királlyá koronázták, Hedvig pedig 1384-ben a lengyel trónt kapta, hiszen az ottani rendek ragaszkodtak hozzá, hogy helyben legyen az uralkodójuk (feltehetően elegük volt Lajos ingázásából). A Habsburg jövendőbeliből sem kértek, így Hedvig kezét a litván fejedelem, Jagelló Ulászló nyerte el. Ezzel a perszonálunió felbomlott, az igazi baj azonban az volt, hogy Erzsébet – aki saját kancelláriát is szervezett, így még kevésbé átláthatóvá téve a bürokráciát – teret engedett annak a főúri csoportnak, amely bírálta elhunyt férjének Mária házasságável kapcsolatos döntését is, mondván, Zsigmond a német érdekeket képviselné a magyar trónon. Felelevenítették a francia kapcsolatot, VI. Károly király öccsét, Lajost (az elhunyt Katalin hercegnő korábbi vőlegényét) szánva férjnek. Amikor ez 1384-ben közismertté vált, az udvari nemesség három részre szakadt: Luxemburgi Zsigmondnak és Lajos orléans-i hercegnek egyaránt voltak harcos támogatói, s bejelentkezett a magyar trónra a hazai, többnyire horvát és délvidéki nemesek körében kifejezetten népszerű Durazzói Károly nápolyi király is, akinek korábban I. Lajossal is remek kapcsolata volt. A magyar királyság külpolitikai helyzete sokat romlott a francia szövetség terve miatt, hiszen így mind a Szentszékkel, mind a német császársággal szembekerültek.

927_20180923_09581696.jpg

927_20180923_09584622.jpg

Károly hamar cselekedett, elfogadta a hivatalos felkérést a trónra – a jogalapját erősítette, hogy a dédanyja Árpád-házi Mária magyar hercegnő, nápolyi királyné volt – és 1385 végén bevonult az országba, majd december 31-én királlyá koronázták. Fehérvárról Budára ment, itt azonban már február 7-én merényletet követtek el ellene, s alig több mint két hét múlva Visegrádon meghalt. A budavári merénylő Forgách Balázs pohárnokmester volt, s a történelmi emlékezet (meg persze az azt tápláló Thuróczy-krónika, illetve annak ezen eseményeknél a forrása, Andrea de Gataris padovai történetíró) szerint maga Erzsébet állt a királygyilkosság hátterében, aki így ismét magához tudta ragadni a hatalmat. 

927_20180923_09573753.jpg

Ha ez volt a cél, nem járt sikerrel, hiszen Károly halála csak olaj volt a tűzre, mert az Anjou-pártiak a délvidéken felkelést szerveztek és Károly fiának, Lászlónak szerették volna felajánlani a koronát. Erzsébet és Mária személyesen akarták elrendezni az ügyet, ezért a helyszínre utaztak, hogy a zendülőkkel találkozzanak. Horváti János macsói bán emberei azonban rajtuk ütöttek, Garai Miklós nádort és Forgách Balázst megölték (a fejüket elküldték Nápolyba, Károly özvegynek), a két nőt pedig több köztes állomás után Dalmáciába, a Zárához közeli Novigrad várába vitték. Valószínűleg Nápolyba akarták tovább szállítani őket túsznak, azonban a velenceiek blokádja miatt nem lehetett elhagyni a várat. Itt fojtották meg végül 1387 januárjában a Velencével titokban levelező Erzsébet királynét (a forrás szerint a még akkor is mindössze tizenhat éves lánya szeme láttára), földi maradványait pedig a zárai Szent Krševan templomban temették el. Mária királynőt június 4-én szabadították ki Novigrádból a velencei flotta segítségével, ám ekkorra már magyar királlyá koronázták mellé Zsigmondot.

927_20180923_09594442.jpg

927_20180923_09571968.jpg

A Nápolyi Lászlót támogató főurak még évekig ellenálltak, utolsó boszniai bázisukat csak 1394-ben sikerült felszámolni. A nápolyi Anjoukat döntően a horvátországi nemesek támogatták, hiszen Velence folyamatos veszélyt jelentett hatalmi törekvéseivel a gazdag kikötővárosokra. A nápolyi és a magyar trón egyesítése (amit már I. Lajos is igyekezett elérni) két tűz közé szorította volna a kalmárköztársaságot. A sors fintora, hogy Nápolyi László, aki ezután Zsigmond ellenlábasaként lépett fel, végül 1410-ben eladta Dalmáciát Velencének 100 ezer aranyért, majd 1435-ben a magyar királyság a nagyszombati szerződésben lemondott a területi igényéről, s a dalmát tengerpart végleg elveszett Magyarország számára.

927_20180923_09592818.jpg

Novigrad története természetesen nem ért véget Erzsébet meggyilkolásával és Mária kiszabadításával. Komoly szerepet kapott a törökellenes harcok idején is, utolsó megerősítésére és újjáépítésére már a 18. század elején került sor. Jelenleg csodás panorámájú romvár, megtisztított alsóvárral és egy részén járhatóvá tett felsővárral, ahol még a teljes régészeti kutatás is várat magára (legalábbis a törmelékhalmok erről tanúskodnak). Láthatóan nem akarnak nagy üzletet csinálni a várból, a felfelé vezető lépcső, majd ösvény bejáratánál mindössze egy tájékoztató táblát találunk, nagyobb részt az is egy 16. századi toronyról szól. A várról mindössze néhány sor olvasható horvátul és angolul, ahol Erzsébet megöléséről és Mária kiszabadításáról emlékeznek meg. An extremely important period in Croatia's history, szól az utolsó mondat, vagyis hogy ez rendkívül fontos időszak a horvát történelemben.

Hozzátenném, hogy a magyarban is.

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

2018.09.22

Képgaléria a cikkhez

11


Fontosabb kulcsszavak

adókedvezmény (1) állapotjelentés (2) alsóvár (1) apátsági templom (1) Aquincumi Múzeum (3) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (1) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (3) avarok (1) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (1) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (4) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (1) ciszterna (1) civilek (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) dombóvári vár (1) együttműködés (1) életveszély (1) első világháború (1) emlékmű (1) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) feltárás (9) felújítás (11) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) földvár (1) Ford (1) Forster Központ (1) freskók (1) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (6) határon túl (1) határon túl (6) Helikon (1) helyreállítás (2) honfoglalók (1) Horvátország (2) I. Géza (1) ICOMOS (2) indóház (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) kastély (1) kastélypark (1) katolikus templom (1) kegyhely (1) kiállítás (6) királyi palota (1) királysír (3) királytemetkezés (4) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (1) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (2) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (1) Mátyás Király Múzeum (3) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (1) műemlékvédelem (9) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagyváradi vár (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (2) népi műemlék (3) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) őskor (1) pálos (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (12) rekonstrukció (2) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (4) Rezi Kató Gábor (1) római kor (2) Rómer Flóris Terv (2) Salamon-torony (2) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (1) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) szkíták (2) tanösvény (2) Teleki László Alapítvány (3) település (1) temetkezés (3) temető (1) templom (2) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (3) Varga Mariann (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) vármúzeum (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)