Miért éppen Pozsony?

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/ciml.jpgTíz érv egy pozsonyi kirándulás mellett – és tíz kihagyhatatlan látványosság a Határeset adatbázisából.

2015.09.26
Fotó: Kovács Olivér

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/01.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/allo1.jpgPozsonyi vár

Jelenlegi formájában többször jelentősen átépített épületegyüttes, kora középkori és jelentősebb, látványosabb középkori részletekkel. Leglátványosabb eleme az együttes délnyugati részén emelkedő, kissé szabálytalan négyzet alaprajzú, négyszintes, a sarkain tornyokkal erődített belső udvaros várpalota, déli, Duna felé nyíló bejáratánál a Dísz térrel. Ettől délre a Lipót udvar található, amelyet keletről a Zsigmond-kapu, az együttes egyik leglátványosabb középkori eleme zár le.

A Duna fölé északon magasodó várhegyen az első megtelepedés nyomai a leletek alapján mintegy 4500 évesek. Ezután a terület szinte folyamatosan lakott maradt. A római birodalom bukása után (amelynek jelenléte szintén kimutatható), a 9. század közepén a magaslaton 5,5 hektárnyi, 200x300 méteres, szabálytalan ovális alaprajzú szláv földvárat emeltek. A korszak leglátványosabb eleme a mai palotától keletre lévő bazilika, amely elsősorban a római kori kövek másodlagos felhasználásával épült. 

Pozsony első írásos említése 907-ből, a Fuldai évkönyvből való. A terület 10. századi történetéről nincsenek adatok, ám a 11. század elején már királyi vár (fa-föld-szerkezetű sáncok, védelmükben épületek) állt itt, amely vármegyeközpont lett. Szintén ekkor épült, részben a már elpusztult morva templom elemeinek felhasználásával a vár új, Legszentebb Megváltónak szentelt temploma. A vár megerősítésére Salamon uralkodása idején került sor 1073-74, ben, a 12. század második felében pedig a fennsík nyugati szélén kéttermes, földszintes palotaépület épült. 1245-ben már 22x22 méter alapterületű, legalább húsz méter magas tornyot emeltek a korábbi palota helyén Leka és Péter várjobbágyok. A lakótoronytól délnyugatra Roland ispán építtetett annál magasabb őrtornyot. 

A vár jelentősége a 15. század elején növekedett meg ismét, részben a huszita fenyegetés miatt. Zsigmond kezdte el a vár uralkodói központtá kiépítését. Új várfalat, ágyútornyokat, kapukat kapott (a korszak legszebb emléke az együttes déli részén ma is álló gótikus Zsigmond-kapu). A várpalotát 1431-ben kezdték építeni. Szabálytalan trapéz alakú, négyzet alaprajzú, belső udvaros épületet emeltek, déli szárnyán loggiával, keleti szárnyában lovagteremmel. Délnyugati sarkába beépítették a 13. századi őrtornyot, későbbi nevén Koronatornyot. Alaprajzilag ez a gótikus palota már nagyjából megegyezik a ma látható várpalotával. 

Az építkezések Zsigmond halálakor még nem voltak készen, az elkövetkező évtizedekben pedig a vár elvesztette jelentőségét, talán pusztulásnak is indult. Mohács után azonban ide költöztették a kincstár jelentős részét, majd fokozatosan a városba költöztek át a királyság állami és egyházi intézményei. 1536-ban hivatalosan is fő- és koronázóvárosává vált. Buda elvesztése után, 1552-től kezdődött el a palota immár reneszánsz átépítése (1562-ig) Pietro Ferrabosco irányításával. Ekkortól lett a palota a királyi korona őrzésének a helye is.

A várpalota következő átépítésére 1635-től került sor (Bethlen Gábor rendi felkelése során a fejedelmi csapatok 1619-ben elfoglalták és csaknem két évig megszállva tartották). Az új átépítést Pálffy Pál ispán irányította, a terveket Giovanni Batista Carleone készítette. A várpalota újabb emeletet, valamit két új saroktornyot kapott (a délkeleti és északnyugati sarokban) ezzel elérte mai tömegét. A század közepe után modernizálták a védműveket is. 

A 18. század eleji építkezések elsősorban a várpalota környezetét érintették. Felépítették a várat északon záró kaszárnyasort. Mária Terézia uralkodásának kezdetén modernizálták a belső tereket, majd ismét átépítették a várpalotát 1761 és 1766 között Franz Anton Hillebrandt vezetésével. Az átfogó átépítésen túl díszlépcsőt építettek, felépült a háromszárnyas nyugati épület, kialakították a Dísz teret, majd a keleti fal mellett egy 1766 után egy háromemeletes kastélyt építettek. 

Buda jelentőségének növekedésével, bár a diéta továbbra is Pozsonyban ülésezett, a város és így a vár jelentősége is csökkenni kezdett Mária Terézia halála és az 1766-tól itt élő Albert herceg távozása után. II. József főszemináriumot rendeztetett be a falai között. Az együttes néhány év múlva, a 19. század elején kaszárnyává alakították át. 1811. május 28-án leégett. Bár némileg helyreállították, s továbbra is a katonaság használta, állapota rohamosan hanyatlott – épületei egy részét, köztük Mária Terézia újpalotáját is lebontották. 

Az együttes megmentésének gondolata először a 19. század végén merült fel, amikor elsősorban a legjobb állapotú Koronatornyot akarták megőrizni. A kezdeményezések nem jártak sikerrel, a Trianon után le akarták bontani az egész együttest. Végül a második világháború után (a katonaság csak ekkor vonult ki a falai közül) látogathatóvá tették, majd a helyreállítása mellett döntöttek.

 

Szent Márton-dóm

A templom kiemelkedő történelmi jelentősége abban áll, hogy az ország középső részének, így a korábbi koronázóvárosnak, Székesfehérvárnak török kézre kerülése nyomán e templom vált a magyar királykoronázások helyszínévé. 1563 és 1830 között 11 magyar királyt és 8 királynét koronáztak meg itt. E kiemelkedő szerepre utal a Pozsonyban legmagasabbnak számító, 85 méter magas templomtorony sisakjának csúcsán látható, mintegy 150 kg súlyú és 164 cm magas, aranyozott, magyar Szent Korona, a templom egyik jelképe.

Pozsony legkorábbi temploma, amely egyben prépostság és káptalan székhelye is volt, a Várhegyen állt, de e helyszín védelmi szempontból kedvezőtlennek bizonyult. 1204-1221. között a templom és a prépostság is a Várhegytől keletre-délkeletre elhelyezkedő Váralja településrészre, mai helyére költözött. Ekkor épült a mai dóm helyén korábban álló, Legszentebb Megváltónak szentelt, román stílusú templom. Mivel a templomot a 14. sz elejétől a város lakossága plébániatemplomként is használatba vette - így ez ma Pozsony legrégibb plébániája -, az épület hamar kicsinek bizonyult. Ezért 1311-1314. között a korábbi templom köré új falakat építve megnagyobbították azt, korai gótikus stílusban. A gótikus stílusú építkezés, bővítés évszázadokon át folyamatosan zajlott. Az addig elkészült részeket 1452-ben már a Legszentebb Megváltó és Szent Márton nevére szentelte fel az esztergomi érsek. Ezen építési periódusban a templom szentélye csak kb. a mainak 1/3-áig terjedt ki. Mátyás király uralkodása alatt, 1467-1487. között jelentősen, a mai méretére bővítették az épületet, késő gótikus stílusban. Az 1467-1878 közötti időszakban számos további javítás, bővítés is zajlott a templomban. Így 1510 körül Bakócz Tamás esztergomi érsek is építkezett a templomon. A hajó déli bejárata előtt álló előcsarnok külső ajtajának reneszánsz keretét Anton Pilgram faragta 1525-ben. 

A templom kápolnái közül legszebb és műemléki értékekben leggazdagabb a szentély északi oldalához simuló, barokk Alamizsnás Szent János kápolna. Ezt Esterházy Imre esztergomi érsek megrendelésére Georg Rafael Donner alkotta 1732-ben. Donner készítette el a templom látványos, barokk főoltárát is. Ezt később ugyan szétbontották, de egyes elemei, kevésbé kiemelt helyen, máig megtalálhatóak a templomban. A leghíresebb, egykor az oltáron szerepelt elem a templom védőszentjének a savariai születésű Szent Mártonnak fél-életnagyságú, ólomból öntött szobra, amely ma a déli mellékhajóban áll. 

A 1863-1878 között Heiller János kanonok újíttatta föl a templomot Lippert József tervei szerint, purista, neogót elemeket alkalmazva. 

A 20. század közepén több, nem túl szerencsés beavatkozás is történt az épületen. Az új Duna-híd és az ehhez kapcsolódó gyorsforgalmi út tragikus következményekkel járó megépítése pedig városnegyednyi területet tarolt le a templom közvetlen közelében a régi Pozsony belvárosából és elvágta a dómot a Várhegytől. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/02.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/allo2.jpgVárosfalak

Pozsony városfalának végső középkori kiépítésére Zsigmond uralkodása idején, a 15. század első évtizedeiben került sor (Zsigmond egyébként is sok figyelmet fordított Pozsonyra: a város pénzverési és címerhasználati jogot is kapott tőle). A teljes körülkerített terület csaknem 22 hektár volt, ami a későbbiekben rendkívül szűkösnek bizonyult, a folyamatosan kiépülő külvárosokkal együtt csaknem 100 hektáron a 17. század elején újabb fallal vették körül. 

A török veszély elmúltával a városfalak gátjai lettek a város fejlődésének. Mária Terézia végül 1775-ben rendelte el a lebontásukat. 

A Zsigmond-kori erődítésnek csupán a nyugati szakasza maradt fenn, nem véletlenül, hiszen ez a várhegy keleti szélén áll, vagyis errefelé nem terjeszkedhetett a város. A fal kettős rendszerű, egy alacsonyabb külső és egy magasabb (körülbelül 8 méter) belső kőfalból áll, a kettő közt árokkal (természetesen volt külső árokrendszer is, aminek nem maradt nyoma). A falat félkör alaprajzú, változatos bástyák tagolják: a külső falon, a belsőn, illetve összezárva a két kőfalat. A Szent Márton székesegyháztól északra megmaradt (és természetesen részben rekonstruált, azaz visszaépített) észak-déli irányú városfal belső falán rekonstruálták az egykori külső fa gyilokjáró egy részletét is.

 

Mihály-kapu

A Mihály-kapu az egykori négy, a Pozsonyt védő középkori kapu egyike. Nevét a közelében egykor állt, rég lerombolt szent Mihály-templomról és a kapu előtt lévő település nevéről kapta. A „külváros” felől a kapuhoz a a barokk Szent Mihály hídon juthatunk el az egykori vizesárok felett. A város középkori erődrendszerének egyetlen épségben megmaradt kapuja. Első ütemben – a 14. század végén, a 15. század elején, tehát Luxemburgi Zsigmond uralkodásához köthetően – rakták le alapjait és építettek egy emeleti szintes tornyot. 1511 és 1513 között megmagasították, majd 1753 és 1758 újra átépítették. Ekkor nyerte el mai formáját; azaz ekkor került rá a legfelső nyolcszög alaprajzú ráépítés és az azt koronázó, nagy méretű és rendkívüli minőségű, részben áttört vörösrézzel fedett barokk toronysisak. 51 méter magasságban, a sisak tetején áll a sárkány felett diadalmaskodó Szent Mihály arkangyal szobra. Jelenleg a toronyban régi fegyverkiállítás és a városi erődrendszer történetéről szóló kiállítás tekinthető meg. 

A toronyból szép kilátás nyílik az óvárosra, Pozsony nevezetes emlékeire. 

 

Klarisszák temploma

A templom gótikus, karcsú, keletelt épület poligonális (sokszögzáródású) szentéllyel. A 14. század első felében építették a korábbi ciszterci templom helyén (vitatott, hogy a korábbi templom mennyire pusztult el, netán részben átépítés volt). Délnyugati sarkán álló, támpillérekre épült ötszög alaprajzú, kősisakos tornya a 15. században készült el. Az egykori kolostor keleten csatlakozik a szentély északi részéhez. A kolostort a 17. században átépítették, erről tanúskodik reneszánsz kapuzatán az 1640-es évszám Pázmány Péter és Lósy Imre esztergomi püspökök nevével. 

Bár a templom és a rendház a klarisszák (a ferences rend „női ága”, alapította Assisi Szent Klára, kezdetben damjanitáknak nevezték magukat, csak alapítójuk halála után vették fel a nevét) birtokában volt, Mohács után itt találtak menedéket a margitszigeti domonkos kolostor apácái, akik magukkal hozták Árpád-házi (csak 1943-ban szentté, de már 1276-ban boldoggá avatott) Margit földi maradványait. A hagyomány szerint az ereklyéket a rend 1782-es feloszlatása után befalazták a templom kriptájában, így azok ma is az épületben vannak. 

1700-ban a tornyot földrengés rongálta meg, helyreállítására (neogótikus átépítésére) Schulek Frigyes irányításával került sor 1888-1889-ben. A 18. században a templom berendezését késő barokkra cserélték. A 19. században a kolostor a katolikus főgimnázium tulajdonába került. 1913 óta a templom és a rendház is városi tulajdon, hitéleti tevékenység nem folyik benne. A kolostor a Komensky egyetem könyvtára egyik részlegének ad helyet. A templom képtár és hangversenyterem, teljes felújításukra néhány éve került sor. 

 

Kék templom

A magyar szecessziós stílusú Árpád-házi Szent Erzsébet-templom alapkőletételére 1909. augusztus 23-án került sor Szent Erzsébet halálának 900. évfordulója alkalmából. Lechner Ödön egyik legszebb munkája. Felszentelésére 1913. október 11-én került sor, nem sokkal az építész halála előtt. 

A templom 30,94 méter hosszú, 10,90 méter széles, egyhajós épület. Tornya hengeres, 36,80 méter magas. Fő- és oldalbejárata egy-egy rozettával díszített karéjos kapuív. Az egész külső megjelenésen a népies építészet elemei uralkodnak. A homlokzati felületek gazdagon díszítettek finom felületi plasztikákkal, illetve rátétekkel, a Zsolnay gyár mozaikjaival. A tető héjazata kékes színű mázas cserép, szintén a Zsolnay gyárból (erről kapta Kék templom nevét). A templomot a Pittel és Brausewetter cég építette, mely során új anyagokat-vasbetont és műkövet használtak. 

A templomot Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelték, de Erzsébet királyné szimbolikus mauzóleumaként építették („Sisit” 1899-ben ölték meg Genfben). A benne található Erzsébet királyné fehérmárvány domborművet 1921-ben a csehek eltávolíttatták és a szomszédos plébánián helyezték el. A templom 1934-ig gimnáziumi templom volt. 1934. július 1-jén önálló plébániává alakították. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/03.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150926pozsony/allo3.jpgFöld alatti zsidó temető

A hajdan itt lévő temetőt 1670 és 1847 között használta a város zsidó lakossága. Az egykor sokkal nagyobb kiterjedésű sírkertet a 2. világháború idején számolták fel, amikor villamosalagutat építettek a várhegy alá. Ekkor 6000 sírból exhumálták a földi maradványokat. Csak a temető egy kis részlete maradt meg Chatam Sofer (Chátám Szófér) rabbi sírja körül. Az épen maradt sírokat a háború után betonlappal fedték le. A ma látható mauzóleum kiépítésére az 1990-es évek végétől került sor, 2002-ben adták át. 

A föld alatti temetőben 23 sír és 41 különálló sírkő található. 

A sírok közül a legjelentősebb Chatam Sofer (Chátám Szófér) pozsonyi főrabbié. Sofer 1762-ben Frankfurtban született Moshe Schreiber néven. Több állomás után 1806-ban lett Pozsony főrabbija. Bár munkássága Magyarországon kevéssé ismert, a 19. század egyik legjelentősebb zsidó gondolkodója volt, aki megalapította a neo-ortodox irányzatot. Tóra-értelmezéssel kapcsolatos munkássága is Európa-hírű. Harminchárom éven keresztül, 1839-ben bekövetkezett haláláig vezette a pozsonyi gyülekezetet. Az általa alapított rabbiképzőnek teljes működése alatt több ezer magyarországi és külföldi hallgatója volt. Iskolája a tudósok nevelésén kívül a széles tömegek számára is lehetővé tette a vallási ismeretek elsajátítását. A földalatti temető és mauzóleum a nemzetközi zsidóság egyik zarándokhelye.

 

Grassalkovich-palota

A nagy méretű, két szintes, késő barokk stílusú palotát Pozsony fallal körülvett belvárosától északra építtette fel 1760-ban gróf Grassalkovich Antal, a Magyar Királyi Kamara akkori vezetője. A nyári palotának szánt kastélyt Andreas Mayerhofer tervezte. A szimmetrikusan szerkesztett, 25 tengelyes déli főhomlokzat leglátványosabb eleme a timpanonnal koronázott középrizalit. Ennek boltozott, nyitott földszintjén nyílik a palota főbejárata. Az emeleti rész hatalmas ablakai mögött az épület reprezentatív díszterme rejtőzik. De ezen kívül is számos látványos szoba, lépcsőház, szobor és egyéb képzőművészeti alkotást tartalmaz az épület. 

A művelt és pompakedvelő építtető, Grassalkovich Antal idején az épület a társasági élet, a kultúra, de különösen a zene egyik pozsonyi fellegvárává vált. Többször megfordult és vezényelt itt az Esterházyak szolgálatában álló Joseph Haydn is. 

A Grassalkovich grófi család a 19. sz. közepére eladósodott, majd 1841-ben ki is halt. A palota több, rövid ideig birtokló tulajdonos után végül a Habsburg királyi családhoz került. Utolsó tulajdonosa Habsburg Frigyes főherceg volt, aki személyesen 1905-ig lakta a kastélyt. 

Az 1919-es államfordulat után a területi katonai parancsnokság vette használatba. Csehszlovákia szétesése után, 1939-ben az önálló szlovák állam első elnöke, - a később a népbíróság által halálra ítélt és kivégzett - szélsőséges politikus, Jozef Tiso rezidenciája lett. 1945-től a helyreállított Csehszlovákiában - névlegesen legalábbis - autonóm Szlovákia kormányzata használta a kastélyt. Végül a szlovák kommunista diktátor, Klement Gottwald nevét felvéve, "ifjúsági és úttörőházként" hasznosították egészen az 1989-es Bársonyos Forradalomig. 

Az 1990-es évek elején restaurálták a gyerekintézmény által erősen lelakott palotát. Szlovákia 1993-as, újbóli önállósulását követően, 1996-tól a kastély a szlovák köztársasági elnökök székhelye. Ennek megfelelően nem látogatható.

 

Szent András-temető

A Szent András-temető Pozsony egyik legfontosabb, legrégebbi és legnagyobb történeti korú sírkertje. 1784 körül keletkezett, az Újváros városrész keleti peremén. A 20. századra alaposan megnőtt területű sírkertet ekkorra "körbenőtte" a város, megállítva addigi terjeszkedését. Az 1970-es években a temetőt keletről határoló városi főút szélesítésekor sajnos egy kb. 5 m széles csíkot leválasztottak területéből. E barbár pusztításnak a temető kerítéséhez igazítva felépült legnívósabb, legértékesebb sírkápolna és kriptasor (pl. a Palugyay és Csáky családok sírjai) estek áldozatul, de ekkor mozdították el a Pozsony monográfusának számító Ortvay Tivadar családjának sírjai is. Míg 1966-ban még 15.000 síremléket tartottak itt nyilván, 1976-ra már csak 4500 maradt... 

A ma gyakorlatilag lezárt, történeti kertként műemlékké nyilvánított temető síremlékei sajnos egy "műemléki" szelekción is átestek: csak a szakértő ítész bizottság által értékesnek, megtartandónak ítélt síremlékek "maradhattak", a többit nyilván elbontották, még hantjait is elterítették. Így jöhetett létre a temető mai, kissé bizarr képe, meg-megszakadó sírsoraival, melyek között fű zöldell. Ugyanekkor készülhetett a temetőt ma körülvevő, nyers beton kerítés, melybe pár síremléket is "beledolgoztak"... Persze, a "maradék", a ma látható több száz, igen szép, 18-20. századi síremlék meglátogatása még így is megkapó élmény. Közülük több jegyzett művészeti alkotás, így pl. a - szintén itt nyugvó - neves pozsonyi szobrász, Rigele Alajos által alkotott síremlékek. 

A temető hűen tükrözi az új korban döntően német-magyar lakosságú Pozsony képét. Számos kiemelkedő egyénisége, politikusok, értelmiségiek, tisztviselők, katonatisztek, művészek, egyházi személyiségek, iparosok, vállalkozók nyugszanak itt, zömében katolikusok. 

Közülük is említésre érdemes néhány személy. Például Jetting Károly (1730-1790), "a magyar Robinson" 1844-ben felállított, neogót síremléke, aki kalandos élete során többször esett afrikai fogságba és hosszú időt töltött lakatlan szigeten is, míg végül sikerült hazatérnie Pozsonyba. Már csak egy kis tábla jelzi Könyöki József rajztanár, a Városi Múzeum megalapítója egykori sírját. 

 

A ferences templom toronysisakja

A ma a pozsonyligetfalui oldalon található városi parkban pavilonként álló, gótikus torzó eredetileg a pozsonyi Óvárosban található ferences templom déli tornyának korábbi sisakja volt. Alaprajza hatszögletű, kupolát formáz, nagyfokú hasonlóságot mutat a bécsi parti Mária-templommal, amely a 15. század elején nyerte el gótikus formáját. 

A pozsonyi ferences templom tornya, különösen pedig annak felső része a 19. század második felére kritikus műszaki állapotba került. Már az 1860-as években felmerült megerősítésének, vagy cseréjének gondolata, de erre végül több évtizedet várni kellett. 1895-ben végül lebontották a torony legfelső, leginkább veszélyeztetett állagú részét. Ennek kópiáját újra faragták és 1896-ra elkészült az új toronysisak. Ezt végül 1897-ben, I. Ferenc József császár és király jelenlétében avatták fel. 

A toronysisak bontott, eredeti kőfaragványait a Pozsonyi Első Takarékpénztár megvásárolta és Gyalus László építész tervei alapján Millenniumi Emlékművet emeltetett belőlük a városi parkban. 

 

Pozsony épített emlékei a Határeset adatbázisában

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Aquincum: épül Mithrász szentélye

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171212aquincummithrasz/ciml.jpgSymphorus mithreumának már állnak a falai, néhány hónap múlva léphetnek majd be a látogatók a múzeum új kiállítóterébe.

» tovább

Félmilliárdot szánnak Ybl fóti templomára

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171210fotitemplom/ciml.jpgA kormány összesen 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését.

» tovább

Nyolcszázmilliót kap a borsi várkastély

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171208borsikastely/ciml.jpgA magyar kormány 800 millió forintos támogatást nyújt II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi Rákóczi-várkastély felújítására.

» tovább

Örökség és Európa

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171201europaorokseg/ciml.jpgElérhető A kulturális örökség számít Európának - Összefoglaló és stratégiai ajánlások magyar fordítása.

» tovább

Visszavesszük Zalavárt a szlávoktól?

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171126zalavar/ciml.jpg2018-ban új lendületet kap a régészeti kutatás Zalaváron. Szükség is van rá, hisz a következő esztendőben már ünnepelni kellene.

» tovább