Megújulásunk támogatója:  

Borsi várkastély: egy és negyed milliárd az újabb ütemre

Befejeződött az első és megkezdődik a borsi Rákóczi-kastély felújításának második üteme. A magyar kormány az első ütem után újabb 1 és negyed milliárd forintot ad a további rekonstrukciós munkálatokra.
Befejeződött az első és megkezdődik a borsi Rákóczi-kastély felújításának második üteme. A magyar kormány az első ütem után újabb 1 és negyed milliárd forintot ad a további rekonstrukciós munkálatokra.

A szlovákiai Borsiban befejeződött a Rákóczi-kastély felújítási munkálatainak első üteme. A tavaly szeptemberben kezdett restaurálás a szlovák és a magyar kormány együttműködésében zajlik. A magyar kormány első körben 805 millió forinttal támogatta a munkálatokat, egy idén februárban hozott kormányhatározatban pedig kevés híján újabb egy és negyed milliárd (1250000) forintot juttatott a projekt folytatására. Május elején megkezdődött a felújítás második üteme, amelyről kedden sajtóbejáráson tájékoztatták a média képviselőit. 

Borsi Sátoraljaújhelytől alig három, Kassától mintegy hatvan kilométerre fekszik. A Tokaj-vidéki régióhoz tartozó, 1200 lakosú település fő nevezetessége a Rákóczi-kastély, amelyet a XVI. században Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György építtetett ki pompás reneszánsz épületté. Az épület jelentőségét egyfelől az adja, hogy 1676 márciusában itt született II. Rákóczi Ferenc, örökségvédelmi szempontból pedig ez a felvidéki reneszánsz építészetünk egyik legszebb és legjelentősebb emléke. 

927_20190508_00223275.jpg

A kastély az 1563-1638 közötti időszakban épült. Az épület története jellegzetes Kárpát-medencei kastélysors: a Rákóczi-szabadságharc bukása, 1711 után többször is gazdát cserélt, Felvidék visszacsatolása után a magyar fél jelentős felújítást végzett rajta Lux Kálmán műépítész vezetésével. 1945-ben újra szlovák tulajdonban került, és államosították. Ezután működött benne iskola, munkásszállás és raktár, állapota romlott, értékei folyamatosan pusztultak. 1990-ben a borsi önkormányzat tulajdonába került. Megkezdték felújítását, ám az hamar félbemaradt; 2000-ben újra megindult a rekonstrukció, de 2006-ban ismét leálltak a munkálatok. 

A kastély története 2013-ban szerencsés fordulatot vett: Áder János magyar és Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök találkozóján úgy döntöttek, a két ország együttműködik az épület felújításában. A Miniszterelnökség felkérésére a Teleki László Alapítvány és Borsi önkormányzata létrehozta a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezetet, hogy ezen keresztül bonyolítsa le a várkastély felújítási programját. 

927_20190508_00223543.jpg

Mint a Földváry Gábor örökségvédelemért felelős miniszteri biztos és Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója által tartott sajtótájékoztatón, illetve a felújítás egyik tervezője, Wittinger Zoltán által vezetett bejáráson kiderült, a felújítás a tervezett ütemben halad. 2019 áprilisára tető alá került az épület, és megtörtént a kastély teljes körű szerkezeti helyreállítása, valamint a restaurátori munkálatok elvégzése. Az udvar felől visszaépültek az egykori kémények, visszaadva a tető egykori ritmusát. Megkezdődött a nyugati és északi homlokzatokon lévő történeti vakolatok restaurálása. Az egyes 16-17. századi vakolatfoltokat konzerválták, szilárdították, a még fellelhető festésnyomokat rögzítették. A homlokzaton ezekhez a meglévő, eredeti vakolt felületekhez csatlakozva aprólékos kézi munkával kezdődött meg a homlokzat alapvakolatának felhordása. A főépületben az emeletig elkészültek a mozgássérültek közlekedésének akadálymentesítésére szolgáló lift, valamint az ámbitusra felvezető lépcső szerkezetépítési munkái is. 

927_20190508_00224275.jpg

Földváry Gábor hangsúlyozta: a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektjének számító kastélyfelújítás továbbra is prioritást élvez és a magyar kormány fontosnak tartja, hogy a kastély Rákóczi emlékéhez méltó zarándokhellyé váljon. A kastély a helyreállítást követően várhatóan 2020első felében nyílik újra a nagyközönség előtt, és egy II. Rákóczi Ferencet és korát bemutató állandó kiállításnak ad majd otthont, amelynek létrehozásában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szakemberei is részt vésznek. Az épület ezenkívül rendezvény- és konferencia-központként hasznosul, valamint, immár méltó köntösben, továbbra is a Rákóczi-tisztelet egyik fő helyszíne lesz.

 

Forrás: Teleki László Alapítvány

2019.05.07

Képgaléria a cikkhez

7

Kapcsolódó határon túli objektum a Határeset adatbázisából



Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (2) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (24) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (6) királytemetkezés (7) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (1) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)


Kapcsolódó cikkek

A határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektjének első ütemére a magyar állam 805 millió forint támogatást biztosít. A kastélyban született II. Rákóczi Ferenc, s egyébként is a felvidéki reneszánsz építészet jelentős emléke.