Megújulásunk támogatója:  

Füzérradvány: megújulás, felkészülés

Befejeződött a füzérradványi kastélypark rekonstrukciója. Az épület még megújulásra vár, ám hamarosan a pusztuló részek is látogathatók lesznek.
Befejeződött a füzérradványi kastélypark rekonstrukciója. Az épület még megújulásra vár, ám hamarosan a pusztuló részek is látogathatók lesznek.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150527fuzerradvany/02.jpgA tavaly tavasszal kezdett kertrekonstrukciós munkálatok hivatalosan is véget értek, miután átadták a csaknem negyedmilliárd forintos uniós forrásból megvalósított fejlesztést Füzérradványban. A munka célja a kastélypark egykori út- és vízrendszerének helyreállítása volt, melynek során a környezet hozzávetőlegesen visszanyerte történeti megjelenését. Azért csak hozzávetőlegesen, mert a kastélypark kialakításának is több korszaka volt, így például az egykori strandot nem építették vissza, a korábbi medence most kis tavacska (ahogy a standot megelőzően is az volt, hiszen az 1930-as évekig, amikor rövid időre luxusszállót alakítottak ki a kastélyból, hosszú időn át halastóként használták). Ennek megfelelően a korábbi standépület is megújulásra vár – ezt a rekonstrukció után a parkban tartott rendezvények kiszolgáló-épületeként szeretnék használni.

Megújult viszont a kert út- és vízrendszere, valamint kitisztították a hajdani nyiladékokat, amelyek rálátást adtak az erdőséggel tagolt tájra, illetve távolabbról a kastély épületére. A két tó mellett ismét kialakították a hidakat: köztük az Ybl Miklós alkotásaként számon tartottat is, amely szinte teljesen elpusztult az elmúlt évtizedekben, s maradék kövei már az eliszaposodott mederben hevertek.

A most lezárult rekonstrukció a kastélyépületet nem érintette, így annak java része továbbra is felújításra vár. A déli szárny ugyan látogatható, itt rendezték be a kastélymúzeumot, ám a jóval nagyobb területű középső és északi szárny ijesztő állapotban van. Korábban ugyanis könnyező házigomba pusztított az épületben, ezért a másfél évtizeddel ezelőtti kiirtásakor megsemmisítették a fertőzött, fából készült részeket. Így több helyütt eltűntek a födémek, a padló, a parketták és a belső nyílászárók is.

A cikk a képek alatt folytatódik!

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150527fuzerradvany/allo.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150527fuzerradvany/03.jpgA műemléket működtető Forster Központ ugyanakkor úgy határozott, hogy egy biztonságos látogatói útvonal kialakítása után megnyitják a ma még lezárt szárnyakat is. Nem valamiféle katasztrófaturizmus megteremtése a cél, hanem inkább az, hogy a látogatók szemtanúi legyenek annak, honnan indul az épület rehabilitációja. A füzérradványi kastély ugyanis egyike a Nemzeti Kastélyprogramba bekerült műemlékeknek, így zömében uniós forrásból újulhat meg a sikeres pályázat után. Hogy mekkora összeget sikerül előteremteni rá, még nem tudni, így a helyreállítási tervek is több változatban készülnek el. 

_________________

Zay Adorján, a területet kezelő Északerő Zrt. vezérigazgatója az átadó ünnepségen azt mondta: Füzérradvány, a Hegyköz és egész Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legfontosabb kulturális emléke a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a hozzá tartozó, országos természetvédelmi oltalom alatt álló park - áll az MTI jelentésében.

Hangsúlyozta, hogy a múlt örökségeinek megőrzésén túl turisztikai létesítményekre van szükség ahhoz, hogy a természetjárókat, túrázókat, kirándulókat egy vidékre vagy egy településre csalogassák, ráadásul olyan attrakciók kellenek, amelyek ott is tartják őket. Egy-egy kistérségnek komoly kitörési lehetőséget jelenthet egy ilyen beruházás - tette hozzá.

A füzérradványi Károlyi-kastély park térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciója című uniós pályázaton az Északerdő Zrt. 250 millió forintot nyert. A beruházást több éves előkészítő munka előzte meg, amely egyebek mellett tartalmazta a park teljes geodéziai és növénykataszteri felmérését, történeti kutatását, régészeti feltárását is.

A kivitelezést a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte. A munkálatokat fakivágással és bozótirtással kezdték meg; a tájidegen, agresszív, nem védett növények ritkításával és irtásával újra biztosított a védett és őshonos fajok élettere. A vadkárok megakadályozása és a vagyonvédelem érdekében új kerítésszakaszok határolják a teljes területet, megszépült kapuzatok fogadják a látogatókat. Újból kiépítették a parkot átszövő, kiterjedt sétány-hálózatot, és felújították a park hat hídját, miként a terület bevezető útját szegélyező Fenyves-allét is. A park vízrendszerének újbóli felélesztése magába foglalta a zsiliprendszer és támfalak felújítását, a csatornák kotrását, és a források revitalizációját is.  

Az országos természetvédelmi oltalom alatt álló park őshonos és telepített növényfajoknak egyaránt otthont ad, az Északerdő a terület nagyobb részének, a mintegy 65,8 hektáros úgynevezett külső parknak a vagyonkezelője.

A szerdai rendezvényen Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Nemzeti Kastélyprogram keretében hazai és uniós forrásból hamarosan megkezdődik a kastély felújítása is, mintegy hárommilliárd forintból, miként másfélmilliárd forintból megújul a füzéri vár is.

Mindezen beruházások azt jelentik, hogy nő Zemplén és a Hegyköz turisztikai-idegenforgalmi vonzereje - tette hozzá.

 

Rádióriport a Közkincs-keresőben az átadás előtt a kastély létesítményfelelősével, Paszernák Istvánnal

 

A füzérradványi kastély a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Fotó: Paszternák István, Kovács Olivér
2015.05.27


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)