Megújulásunk támogatója:  

Nem lesz majd szükség a turizmus mázára?

A Forster központ a tervek szerint átveszi a Nemzeti Örökségvédelmi Központ műemlékvédelmi feladatkörét. Ez is elhangzott az egri konferencián.
A Forster központ a tervek szerint átveszi a Nemzeti Örökségvédelmi Központ műemlékvédelmi feladatkörét. Ez is elhangzott az egri konferencián.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130306egerforster/02.jpgMint arról már beszámoltunk, a Central Europe program HERMAN projektje keretében megrendezett konferencia elsődleges témája a kulturális örökség menedzsment volt. A Forster központ a projektben egyik fő szakmai közreműködőként vesz részt, feladata a kulturális örökség gazdasági és társadalmi hasznosításával, az örökségi elemek új funkciókkal és szolgáltatásokkal való megtöltésével foglalkozó munkacsomag szakmai koordinálása. Ezen kívül két pilot-projektet is megvalósít a HERMAN projekten belül.

A konferencián bemutatták az egri belváros megújulási programját (amelyre egy későbbi cikkünkben visszatérünk majd), a többi között szó esett az örökségi értékek megőrzésének új útjairól, a helyi szintű menedzsment szerepéről, valamint a nemzetközi tapasztalatokról, így a holland Monumentenwacht-ról is.

Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ elnöke már a nyitóelőadásában megerősítette azt a szakmái berkekben már keringő értesülést, miszerint a Forster központ átveszi a Nemzeti Örökségvédelmi Központ műemlékvédelmi feladatkörét. A későbbiekben kifejtette, hogy reményei szerint a 2014-2020 közötti uniós költségvetésből megvalósuló örökségvédelmi projektek esetében már nem lesz szükség arra, hogy az egyébként értékes történelmi épületek felújítását turisztikai pályázatba csomagolják, hiszen azoknak éppen fontosságuk miatt meg kell állniuk a saját lábukon is. Hozzátette: ennek részletein dolgoznak, amint konkrét eredmények lesznek, azokat rögtön megosztja a nyilvánossággal.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130306egerforster/03.jpgA műemlékem.hu magazin kérdésére, miszerint jól érzékeljük-e, hogy növekedésnek indult a Forster központ (párhuzamokat keresni korábbi, már megszűnt Hivatalokkal rossz ómen volna), elmondta: valóban érzékelhető ez a tendencia, de ennek az az oka, hogy mind több feladatot kapnak, amihez bővíteni kell magát a Központot is. A NÖK-től a volt ÁMRK-s (a 2007-ben megszüntetett Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ) feladatkört és munkatársakat veszik át. Erre azért van szükség, mert a Forster központ mind több projektnél kap tennivalót, így tervezői kapacitásra is szükség van. Az átvétel jogi kérdésein még dolgoznak.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

Holland példát követne az örökségvédelem

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2013.03.06


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)