Megújulásunk támogatója:  

Fertőd: elkezdődött a kastélypark helyreállítása

Az Esterházy-kastélypark legnagyobb kiterjedésű részének, az úgynevezett Lés-erdőnek a helyreállításával kezdődött meg a kertrekonstrukció Fertődön. 
Az Esterházy-kastélypark legnagyobb kiterjedésű részének, az úgynevezett Lés-erdőnek a helyreállításával kezdődött meg a kertrekonstrukció Fertődön. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20140625fertodkert/02.jpgA 250 millió forintos fejlesztés révén tovább erősödik a térség kulturális-turisztikai vonzereje - mondta el L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára sajtótájékozatón Fertődön. L. Simon László kiemelte, hogy szeretnék, ha a jövőben egyesülne a fertőrákosi Püspöki palota, a nagycenki Széchenyi-kastély, a soproni Esterházy-palota és a fertődi Esterházy-kastély, amitől a térség természeti-kulturális vonzerejének erősödését várják.

Az államtitkár bejelentette: a Miniszterelnökség keretein belül két helyettes államtitkárság jön létre, ezek közül az egyik örökségvédelemmel és jogszabály-előkészítő feladatokkal foglalkozik majd, a másik a kiemelt kormányzati kulturális fejlesztésekert lesz felelős. Mint fogalmazott: ez nagyobb politikai mozgásteret és nagyobb fejlesztési forrásokat jelent a jövőben.

Orbán Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG Zrt.) vezérigazgatója elmondta: 176 hektáron kezdődik a rekonstrukció, amely keretében 1884 darab fát hoznak helyre, kétezer fát ültetnek, 150 hektáron eltávolítják a kúszónövényeket és mintegy négy kilométeren rendbe hozzák a sétautakat. 

A 17. században kialakított erdő az évszázadokban sok funciót töltött be, többek között vadász- és mulató erdőként is működött, fénykorát pedig Mária Terézia és Esterházy Miklós idején élte. A helyreállítással ezeket a funkciókat mutatnák be - tette hozzá.

A rekonstrukció 250 millió forinból valósul meg, amelyet 100 százalékban az Európai Unió finanszíroz. A munkálatokat 2015 májusában fejezik be.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ICOMOS-díjat kapott a Marionett-színház

Eszterháza: kulturális és turisztikai feladatok

Eszterháza Központ márciustól

 

A kastély és parkja a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Szöveg: MTI, fotó: műemlékem.hu
2014.06.25


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)