Megújulásunk támogatója:  

Fertődért az elnök bármit megtenne

Barokk jelmezben indult a tájékoztató, ám kiderült: az Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat igazán sokszínű zenei csemege lesz.
Barokk jelmezben indult a tájékoztató, ám kiderült: az Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat igazán sokszínű zenei csemege lesz.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/forsterfertodnyit2.jpgStílszerűnek éreztük, hogy a kastély leghíresebb lakója, Haydn szelleméhez igazodva barokk jelmezbe bújjunk Rácz Mártonnal, a kastély és a rendezvénysorozat művészeti vezetőjével együtt és úgy tájékoztassuk az újságírókat a Forster központ kertjében tartott rendezvényen” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Cselovszki Zoltán, a fertődi Esterházy-kastélyt kezelő Forster központ elnöke. Hozzátette: miután a május 31-én kezdődő Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat 15 héten át tart majd, havonta beszámolnak az eredményeiről, igaz, akkor már kötetlenebb keretek közt, jelmez nélkül. „Nem mintha ez a mostani kedvem ellenére lett volna, hiszen Fertődért bármit megtennék, az a zászlóshajónk” - fűzte hozzá az elnök.

A 15 hét során 61 hangversenyen összesen 150 fellépővel találkozhatnak majd az év leghosszabb zenei fesztiválsorozatának vendégei a Marionettszínházban, a kastélyban és első alkalommal szabadtéren, a kastély parkjában. Ugyan Fertődön az alfa (ha az omega nem is) Joseph Haydn munkássága, aki „Fényes” Miklós herceg idején vezette itt a zenekart, a produkciók nem csupán a barokk zenei örökségét mutatják be, hiszen a közönségét az opera, a klasszikus zene és a jazz világsztárjai várják, és hallhatnak népzenét és világzenét is.

A fesztiválsorozat megrendezését az állam 200 millió forinttal támogatja és a belépőjegyekből befolyt összeget is a rendezvényekre lehet fordítani. Miután ez az első ilyen nagyszabású koncertsorozat a kastélyban, még nincsenek tapasztalatok a várható sikerről az azonban az érdeklődést jelzi, hogy az első koncertekre már elkelt a jegyek többsége elővételben.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/forsterfertodnyit4.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/forsterfertodnyit6.jpgÚgy vélem, lehetőség nyílik a fesztiválsorozattal arra, hogy a Forster központ ismét katalizátor szerepet töltsön be” - mondta Cselovszki Zoltán. „Mi igyekszünk látogatókat vonzani a kastélyba, s ezután elsősorban a helyi önkormányzatokon, vállalkozókon múlik, hogy milyen háttérszolgáltatásokat szerveznek mögé, hogyan alakul ki egy komplex turisztikai csomag. Az örökségvédelmi beruházások így valóban roppant hatékonyak lehetnek, amelyek további befektetéseket generálnak.

 



Színházavatás – fesztiválnyitás
(a Forster központ tájékoztatója)

Az utóbbi esztendőkben nemcsak a kastély homlokzata, díszudvara újult meg, de régi pompájukban ragyognak a belső terek, folyik a parkrekonstrukció, befejeződött a Marionettszínház – Narancsház – Víztorony épületegyüttesének rekonstrukciója. S a munka nem áll meg, a fejlesztés második ütemével párhuzamosan a kastély elnyerte a harmadik ütemre szóló EU-támogatást. A fejlesztés nem tisztán műemléki helyreállításban, műkincsek bemutatásában gondolkodik – a cél az, hogy az Esterházy-kastély európai rangú kulturális központtá váljék, hasonlóan azokhoz a „Fényes” Miklós-kori időkhöz, amikor az Esterházy-kastély szellemi és művészeti kisugárzása vetekedett a nagy királyi udvarokéval Európa-szerte.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/02.jpgEnnek a gondolkodásnak a jegyében szerveződött az Eszterházi Vigasságok tizenöt héten át tartó programsorozata, amelynek színhelye a rekonstruált Marionettszínház, valamint a kastélypark. Az egykori főúri ünnepeken és mulatságokon a vendégeket szívesen örvendeztették meg marionettdarabokkal, amelyeket többségükben életnagyságú bábokkal adtak elő. A források szerint a látványos belső díszítésű, különleges akusztikájú, kivételes színpadi gépezetű Marionettszínházat a déli nagy park keleti oldalán emelték. 1773-ban, éppen 240 esztendeje, Mária Terézia látogatása idején nyitották meg Haydn egyetlen báboperájával, a Philemon és Baucis-szal, amelyet a zeneművész maga dirigált. A XIX. században a Marionettszínházat a Narancsházzal együtt többszintes magtárrá alakították, belső díszítményei elpusztultak.

A Marionettszínház – Víztorony – Narancsház épületegyüttes rekonstrukciója Molnár Csaba Ybl-díjas építész munkája. A felújítás lényege az épületek homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvényközpont és koncertterem kialakítása volt. A funkcionális kialakítások során a tervező figyelembe vette a meglévő épületrészek adottságait, a rekonstruálhatóság lehetőségét, illetve a térrészek flexibilis használhatóságát. Ebből következőleg az építészeti tömeg és homlokzatformálás a XVIII. századi „Fényes” Miklós-kori állapot visszaidézését célozta meg, melyet tudományos kutatások is alátámasztottak. Az egykori térkontúrokat bemutató, eredeti barokk megjelenésében rekonstruált épület ettől az évtől kezdve az Eszterházi Vigasságok koncertjeinek, előadásainak ad otthont.

Az újjáépült Marionettszínházat köszöntő, háromnapos zenei fesztivállal kezdődik az Eszterházi Vigasságok programja május 31-én. A nyitóest első darabja, felidézve az egykori épületavatást is, Haydn Philemon és Baucis nyitánya. Gordonkán játszik Perényi Miklós, a Győri Filharmonikus Zenekart Rácz Márton vezényli. Másnap Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes, kétzongorás estjén Liszt, Ravel, Debussy, Couperin művek hangzanak fel. A harmadik estén Haydn Teremtés szimfóniája csendül fel az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/03.jpgJúnius utolsó hete a 29. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatának ideje. Júliusban a Budapesti Vonósok Fesztiválja A zsenik egymás közt… címet viseli, s Haydn mellett a két évszázada született Verdire, illetve Wagnerre és születésének centenáriumán Benjamin Brittenre emlékezik. S a nagyságok előtti tisztelgés ezzel nem ér véget, a Musica Globus a 300 éve elhunyt Esterházy Pált, a Harmonia Caelestis összeállítóját idézi fel.

Különleges hangulatú estéken hangzik fel XVII-XVIII. századi muzsika. Az Orfeo Zenekar idén is korhű hangszereken szólaltatja meg a Marionettszínházban Haydn Eszterházán írott szimfóniáit.

A Verdi-operagála szólistái közt lesz Elena Mosuc, Elena Maximova, Ivan Magri, Vladimir Stoyanov. A Győri Filharmonius Zenakart Kovács János vezényli. Az ütőhangszerek királynője, Evely Glennie ad hangversenyt az Óbudai Danubia Zenekarral, a karmester Rácz Márton.

A Haydn Fesztiválon olyan művészek lépnek föl többek között, mint Enrico Onofri, Andreas Staier, Nicholas McGegan, Monica Groop. A Haydn Vonósnégyes-fesztivál hagyományosan a fiatal zenésznemzedék világversenyeken is díjazott kvartettjeinek találkozóhelye. Az angol, francia, dán, cseh, román és magyar vonósnégyesek közt jelen lesz a tavalyi, londoni nemzetközi fesztivál díjnyertese, az Arcadia String Quartet is.

A jazz kedvelői se kerüljék el Eszterházát! Augusztusban a 10 Grammy-díjas Take 6 mellett Jan Garbarek lesz hallható majd az indiai Trilok Gurtuval a kastélyparkban a szabadtéri színpadon. Billy Cobham a Stúdió11 együttessel lép fel. Jean Luc Ponty és William Lecomte különleges szimfonikus esten vendégszerepel a Vigasságokon.

Az Eszterházi Vigasságok művészeti vezetője Rácz Márton.

 

A Forster központ honlapja

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

2013.05.22


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)