Megújulásunk támogatója:  

Erdélyi bástya: megmutatják a kincseket

A budavári Erdélyi bástya feltárása során két kincsleletet, azaz elrejtett pénzeket találtak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Januárban megnézhetjük őket a Vármúzeumban.
A budavári Erdélyi bástya feltárása során két kincsleletet, azaz elrejtett pénzeket találtak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Januárban megnézhetjük őket a Vármúzeumban.

Október első felében, egy hét eltéréssel találtak rá a szakemberek két éremkincs-leletre a budai várban a Táncsics Mihály utca 9. számú ház telkén, az Erdélyi bástya maradványainak feltárásán. Az első a bástya belső oldalán, a faltól nem messze, egykoron valószínűleg egy szütyőben elhelyezett éremkincslelet volt, a második pedig nem messze tőle a fal egy kis üregében hét darab egymásra helyezett török aranypénz. Az ilyen leletek egyébként is ritkák, az pedig egyedülálló, hogy egymáshoz ilyen közel két, nem összefüggő elrejtésre bukkanjanak a régészek.

927_20190110_00275635.jpg

Bár a leletek restaurálása még nem fejeződött be – az első tárgycsoport esetében több száz török és európai ezüstpénz is előkerült a négy török arany mellett –, a nagyközönség azonban már láthatja őket a BTM Vármúzeumában, az 1 hónap – 1 tárgy – 1 régész című sorozat keretében. A múzeumlátogatással azonban nem árt sietni, hiszen a két kincslelet csak januárban lesz látható, ezután visszakerül a restaurátorokhoz, illetve folytatódik a tudományos feldolgozása. Legközelebb 2019 őszén az előző év legjobb leleteit felvonultató Középpontban a Középkor című kiállításon láthatjuk őket, s ekkor már részleteket is megtudhatunk az egyes pénzérmékről.

927_20190110_00273253.jpg

Az Erdélyi bástya feltárásán nyár végétől dolgozott a Budapesti Történeti Múzeum. A Régészet Budapesten honlap korábban megjelent, Éremkincsek, kincset érő falak című cikke szerint a Terei György (induló képünkön) vezette feltáráson az utóbbi jó néhány év tömegükben legnagyobb budavári közép- és kora újkori falmaradványai kerületek elő, többségük nagyon jó állapotban, legalább 4-6 méter feltöltés alatt.

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

2019.01.09


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (2) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (24) felújítás (18) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (6) királytemetkezés (7) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (2) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (3) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (1) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)


Kapcsolódó cikkek

A Régészet Napja rendezvénysorozat keretében megnyitják a budai vár tavaly feltárt Erdélyi bástyáját a látogatók előtt. Az elmúlt évek egyik legjelentősebb budavári feltárásának tárgyi emlékeit pedig két helyszínen rendezett kiállítás mutatja be.
A budai vár Erdélyi bástyájának feltárásáról, a Balaton-felvidék ismeretlen kolostorairól és a negyvenöt évvel ezelőtti Aquincumi nagy betörésről hangzottak el riportok a Közkincs-kereső október 3-i adásában. Ezt hallgatták 2018-ban a legtöbben a műsorarchívumban.