Fotópályázat: megduplázta a NÖRI a díjakat

http://muemlekem.hu/images/magazin/20160525norieredmeny/ciml.jpgMárciusban hirdetett fotópályázatot a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja kapcsán. A hatalmas érdeklődés és a számtalan jó kép miatt kettő helyett öt díjat oszt ki a NÖRI.

2016.05.25

http://muemlekem.hu/images/magazin/20160525norieredmeny/01.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20160525norieredmeny/02.jpgTöbb mint háromszáz alkotás érkezett a fotópályázatra, amelynek a célja a nemzeti- és történelmi emlékhelyek népszerűsítése volt az első ízben megrendezett Emlékhelyek Napja népszerűsítése céljából. A pályamunkákat zsűri értékelte, amelynek hivatalos tagjai Radnainé dr. Fogarasi Katalin főigazgató, Nemzeti Örökség Intézete, Zsigmond Attila ipari formatervező művész, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja, valamint Kovács Olivér, a műemlékem.hu szerkesztője voltak. Mivel már a képek első átnézése során nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok remek alkotás született, amelyek fotóesztétikai szempontból csaknem azonos súlyúak, ezért a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja szervezésében partner Magyar Turisztikai Ügynökséggel egyetértésben az igazságosabb döntés érdekében megnövelte, lényegében megduplázta a díjak számát.

 

A zsűri által kiosztott helyezések a következők:

 

1. helyezett

Muhi 1., alkotó Tóth László

 

2. helyezett

Csak egy putto pillanat, alkotó Kontár Csaba Attila

 

3. helyezett

Vitéz úr, alkotó Dr. Tóth-Piusz István

 

 

A zsűri két különdíj kiadásáról is döntött:

 

Járkálj csak, halálraítélt, alkotó Szőnyi István

 

Hősök temploma és Hősök sírkertje, alkotó Szappanos Veronika

 

A győztes képek készítőinek, s a pályázatra képeikkel jelentkező fotósoknak gratulálunk! A díjakról a készítők levélben kapnak tájékoztatást. 

 

A pályázatra beérkezett fotók

 

A fotópályázat kiírása

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Fülek: megnyitják a vár alatti járatokat

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180518fulekjaratok/ciml.jpgSzombaton késő délután, immár kiállítással nyitják meg a füleki vár alatt nyíló légoltalmi folyosókat, amelyeket januárban már nagy sikerrel mutattak meg.

» tovább

Víz alatti régészet: áttörés előtt

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180514vizalattiregeszet/ciml.jpgA víz alatti régészet nagy éve lehet az idei – az átfogó kutatást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Legalább huszonöt helyen kutathatnak, gyűjthetnek és elemezhetnek adatokat.

» tovább

Életveszély miatt bezárhatják a Salamon-tornyot

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180511salamontorony/ciml.jpgMagyarország legépebben megmaradt középkori lakótornyának pusztul a vasbeton kiegészítése, ökölnyi darabok hullanak a kövezetre.

» tovább

Év múzeuma: két évtized után dupláztak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180509evmuzeuma/ciml.jpgKihirdette a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület az Év Múzeuma, illetve az Év Kiállítása pályázat győzteseit.

» tovább

Gombaszög: így mentik meg a pálos kolostort

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180505gombaszogpalos/ciml.jpgKét hetes, roppant intenzív ásatási idény zárult Gombaszögön: bár imponálóak a feltárt falak, a kolostor és az erőd nagyja még föld alatt van.

» tovább