Megújulásunk támogatója:  

Elhunyt Patikus

Patikus, azaz dr. Bihary Gyula sok más érdeme mellett a Műemlékem.hu emblematikus alakja is volt. Nyolcvannyolc éves korában hunyt el.
Patikus, azaz dr. Bihary Gyula sok más érdeme mellett a Műemlékem.hu emblematikus alakja is volt. Nyolcvannyolc éves korában hunyt el.

2008. június 19-e, 15  óra 26 perc. Még 48 óra sem telt el a portál műemlékkereső versenyének indulása után, amikor dr. Bihary Gyula, azaz a mi közösségünk számára Patikus elkészítette az első jelentését, majd feltöltötte a honlapra. Ebben szűkebb környezetéből, a Balaton déli partjáról, Siófokról tudósított egy védett épület állapotáról. Aztán teltek-múltak a napok, és hat év alatt összesen 5531 állapotjelentést készített el. Ez sok száz oldalra rúgó leírt szöveget, legalább 25-30 ezer fényképet jelent. Amit ma tudhatunk sok-sok település történelmi épületeinek az állapotáról, azt tőle tudjuk.

Elképesztő tempóban és alapossággal járta végig a műemlékeket, a Geocaching mellett igazán aktív nyugdíjas elfoglaltságot találva magának. Nickneve, a „Patikus” esetében természetes volt, hiszen gyógyszerészként dolgozta végig az életét, s vált Kiliti meghatározó, mindenki által becsült alakjává. 1962-ben, harminc évesen kezdett a település patikájában és egészen 2001-ig, hatvankilenc éves koráig szolgálta az itt élőket. Ekkor nyugdíjba vonult, de a passzív pihenés helyett a többi közt beírta magát a magyar műemlékvédelem történetébe is.

A Műemlékem.hu emblematikus alakja volt – azaz örökre az marad.

 

2020.07.26


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (1) apátsági templom (6) Aquincum (1) Aquincumi Múzeum (7) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (8) Ausztria (1) avarok (3) Bálint Marianna (1) barokk (1) Bebek (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (4) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (12) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (8) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (1) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (1) falkép (6) falkutatás (2) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (34) feltárás (1) felújítás (24) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (4) FUGA (1) füleki vár (3) Galamb József (1) gepidák (1) Gödöllői Királyi Kastély (1) gótika (1) Gótikus út (2) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (17) határon túl (15) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (8) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (7) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) járvány (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (10) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (2) királysír (9) királytemetkezés (11) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (4) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (2) Közkincs-kereső (2) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (2) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (6) kútház (1) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (6) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (3) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (7) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (3) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (2) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (6) Népi Építészeti Program (3) népi műemlék (9) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (4) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (4) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (16) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (7) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (6) Rezi Kató Gábor (1) római kor (4) Rómer Flóris Terv (2) romkert (1) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (9) település (2) temetkezés (3) temető (4) templom (3) templom (4) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (1) Zrínyiújvár (1)