Megújulásunk támogatója:  

Doni katasztrófa: vannak ismeretlen fejezetek

Még mindig kerülnek elő magyar katonák földi maradványai a Don-kanyarnál: a katonai és nemzeti katasztrófa évfordulójára a napokban emlékeznek országszerte.
Még mindig kerülnek elő magyar katonák földi maradványai a Don-kanyarnál: a katonai és nemzeti katasztrófa évfordulójára a napokban emlékeznek országszerte.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100106don1/001.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100106don1/004.jpgA 2. Magyar Hadsereget 1942-ben német követelésre állították hadrendbe, létszáma – a munkaszolgálatosokon kívül – 205 ezer fő volt. A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló hadsereget 1942. április 17. és június 27. között szállították ki a keleti frontra, a felvonulás teljes befejezésére augusztus végén került sor. A sereg feladata a Sztálingrádnál harcoló német csapatok szárnyának biztosítása, így a Don melletti védelem volt mintegy 200 kilométeres szakaszon. Az eredetileg sem túl jól felszerelt (különösen nehéztüzérség, páncéltörő tüzérség terén hiányos fegyverzetű) hadsereg már az 1942-es hídfőcsatákban komoly veszteségeket szenvedett, azonban az igazi katasztrófa 1943. január 12-én vette kezdetét. Ekkor a szovjet páncélosok az arcvonal északi részén, az urivi hídfőnél áttörtek a nyáron egyébként viszonylag jól védhető, de a – 42 fokos hidegben autóút keménységűre fagyott mocsaras területen.

A szovjetek csak tesztelni akarták a magyar védelmet. Ám amikor azt tapasztalták, hogy úgy hatolnak előre, mint kés a vajban, megindult a mindent megsemmisítő gőzhenger” – mondta Holló tábornok.

Január 14-én a scucsjei hídfőnél is áttörtek a szovjetek és az arcvonal több részre szakadt. Az egymástól elszigetelődött magyar csapattestek minden igyekezetükkel ellenálltak, tartva magukat a német parancshoz, miszerint a Donnál az utolsó emberig ki kell tartani. Segítséget csak a német Cramer-csoport (egy jól felszerelt tartalék) bevetése jelentett volna, erre azonban csupán január 16-án került sor, amikorra összeroppant az arcvonal.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100106don1/002.jpgVolt alkalmam télen a helyszínen járni. Még csak – 42 fok sem volt, mint 1943. januárjában, de a harminc fokos hidegben és hófúvásban is gyötrelem volt minden kint töltött perc. Csoda, hogy az orosz telet nem ismerő, rossz ruházatú, minden tekintetben sokszoros hátrányban lévő magyar katonák néhány napig is ki tudtak tartani” – jelentette ki a főigazgató.

Január 17-ére elveszett a 2. Magyar Hadsereg. Megkezdődött a rendezetlen visszavonulás, ám a hidegben katonák ezrei fagytak halálra.

Összesen 125 ezer magyar vesztette életét, vagy esett fogságba a Donnál.

 

Képgaléria - harctéri felvételek

 

A cikk folytatása:

Doni katasztrófa: háborús bűnös harceszközök

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

2010.01.06


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)