Megújulásunk támogatója:  

Mátyás-templom-kiállítás: az utolsó napok

Január 3-ig láthatja a nagyközönség a BTM Vármúzeumában a Mátyás-templomról szóló, grandiózus kiállítást.
Január 3-ig láthatja a nagyközönség a BTM Vármúzeumában a Mátyás-templomról szóló, grandiózus kiállítást.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20151223btmmtempl/02.jpgA Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának eddigi legnagyobb szabású kiállítása a budavári Nagyboldogasszony templom és plébánia történetét ismerteti a kezdetektől napjainkig, azaz a templom építéstörténete mellett a plébánia intézményének és közösségének, a templom ének-zenekarának, a kincstárnak, felszereléseknek és berendezéseknek történetébe igyekszik betekintést nyújtani. A történetet mégsem a 13. századdal, az alapítástól kezdik el mesélni, hanem Ferenc József 1867-es koronázásával. Innen csöppenünk vissza a középkorba, azaz többnyire olyan tárgyi emlékek közé, amelyek az épület Schulek Frigyes általi megújításával kapcsolatosak. A korának egyik legjelentősebb műemléki építésze ugyan újraértelmezte a középkori templomot, de tiszteletben tartotta a megmaradt gótikus elemeket. A barokk berendezést ugyan kicserélte, ám a plébánia, illetve közgyűjtemények megőrizték több darabját is, mint az a következő termekben látható.

A kiállítás egyik legnépszerűbb tárgya a Schulek-féle átépítéshez készített makett, amely túl magasnak bizonyult a földszinti nagy kiállítótérhez, így a barokk csarnokban kellett felépítenünk, ahol a templom legutóbbi felújításáról szóló tablókat is megtekinthetik a látogatók” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. „A kiállítás nagyon sikeres volt, hiszen úgy tűnik, el fogja érni a 75 ezres nézőszámot. Karácsony és Szilveszter közt is nyitva leszünk, tulajdonképpen ezek az utolsó napok, amikor látható lesz így egyben ez a tárlat, amelynek egy részét a későbbiekben a Mátyás-templomban fogják bemutatni, amely egyébként a jelenlegi kiállításnak is az egyik helyszíne volt.

A plébániatemplom épülete, berendezései és felszerelései mellett a kiállítás mintegy 410 műtárgyból álló anyagát elsősorban a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményeiben a Mátyás-templomra vonatkozó műtárgyakból történő válogatás és a Budapest-Vári Nagyboldogasszony Főplébánia műtárgyai adják, valamint az alábbi intézmények műtárgyai vannak kiállítva: Magyar Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Nemzeti Levéltár, Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, MTA Könyvtára, MTA BI Történettudományi Intézet, Lendület II. Korona kutatócsoport, MTA Zenetudományi Kutatóintézet, Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, ELTE Egyetemi Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

A cikket a képek alatt folytatjuk!

http://muemlekem.hu/images/magazin/20151223btmmtempl/allo.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20151223btmmtempl/03.jpgA kiállításhoz több, mint 700 oldalas katalógus is készült. A szerkesztői: Farbaky Péter művészettörténész, a BTM Főigazgatója, Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet), Mátéffy Balázs gyűjteményvezető (Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye), Róka Enikő művészettörténész (BTM, Fővárosi Képtár), Végh András régész (BTM Középkori Osztály)

A kiállítás kurátorai: Farbaky Péter művészettörténész, a BTM Főigazgatója, Végh András régész (BTM Középkori Osztály), Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet), Rákossy Anna művészettörténész (Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye).

 

Korábbi cikkeink:

Mátyás-templom: térjünk a tárgyra

BTM: megmutatják az elfeledett makettet

 

A Mátyás-templom a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Fotó, szöveg: Kovács Olivér
2015.12.23


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (3) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (25) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (2) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (6) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)