Az abaújvári templom hatszáz éves, Szent Bertalant ábrázoló freskója menekül meg az enyészettől a Balsorsú Műemlékek Bálja közönségszavazatai alapján.
![]()
Nagy többséggel nyerte el a bálozók szavazatai alapján a győzelmet az abaújvári freskó - a helyi református közösség lelkésze, Tóth István éppen a műemlékem.hu-ról értesült még tavaly decemberben a bálról, s annak tétjéről. Az Abaújvárról érkező csapat mindent meg is tett a sikerért, maga a lelkész is középkori jelmezben sürgött-forgott a bálozók között, érvekkel, no meg otthon sütött süteménnyel és házipálinkával agitálva a falkép megmentése mellett.
"Egy 15. századi freskó, ami 98 éve várja a restaurálást, ráadásul mindez egy 13 éve felásott templomban. Ha ez nem balsors, akkor nem tudom, mi az" - mondta még a szavazás végeredményének kihírdetése előtt portálunknak Tóth István.
A báli bevétel körülbelül egymillió forint. A pontos összegről és a freskó restaurálásának tervezett menetéről - miután a bál szombaton éjjel volt - egy későbbi cikkben fogunk beszámolni.
A közönségszavazatok alapján a második helyet a kőszegi kápolna, a harmadikat a miskolci Sajó Cipőbolt faportálja érdemelte ki.
![]()
Kapcsolódó cikkeink:
Balsorsú jelöltek Miskolcról és Pinnyéről
Balsorsú jelöltek Kőszegről és Dobriból
Balsorsú freskó a kísértettemplomból
![]()
Március 11-én, csütörtökön adják át Székesfehérváron a megújult Árpád-fürdőt. A szecessziós műemlék épület egyre romló állapota miatt sokáig a belváros egyik szégyenfoltja volt.
» tovább
Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be.
» tovább
Március 12-én nyílik meg a komáromi Klapka György Múzeumban a Klapka-légió tisztjeiről készült fotók tárlata. Az 1866-os katonai felvonulás a Szabadságharc utolsó "hadjárata" volt.
» tovább
Műemléki Világnap 2010: „Rejtett kincseink” jegyében Turisztikai akciónap hazánk műemlékeinek népszerűsítésére a Fesztiválok Évében. Időpontja: 2010. április 17-18.
» tovább
Nem csak Sopron középkorát ismerik meg jobban a szakemberek a bencés (más néven Kecske-) templom felújítást megelőző régészeti feltárásán: az épület a hajdani Borostyánkő-út mellett áll.
» tovább












