Megújulásunk támogatója:  

Határok, hódítók, menekülők

Európa a népvándorlások földje, egyúttal birodalmak határainak metszőpontja is volt, amelyek igyekeztek lezárni, megvédeni határaikat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Európa a népvándorlások földje, egyúttal birodalmak határainak metszőpontja is volt, amelyek igyekeztek lezárni, megvédeni határaikat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150701hatarokarch/2.jpgA neolitikum idején a közel-keleti földművelő kultúrák a Balkánon át érkezve a Kárpát-medencén át hódították meg az akkor még jobbára gyéren lakott, őserdőkkel borított Európát. A bronzkor nagy technikai vívmányai szintén ezen az útvonalon terjedtek el a kontinensen. A vaskor vándorai: a hallstatti kultúra népei, majd a kelták már nyugatról, a szkíták pedig keletről érkeztek erre a tájra. Végül a Római Birodalom légiói délről nyomultak be és hódították meg a Kárpát-medence jó részét. 

Ha Európa határainak a lezárása szóba kerül, elsőként a Római Birodalom juthat eszünkbe. Szinte jelképszerű a római limes, ami többnyire nem csak erődítések, erődök, őrtornyok sorát jelentette, de természetes akadályokét is. A birodalom területét így sok esetben hegyláncok, folyamok, sivatagok is óvták az általuk barbárnak tekintett területektől. De ahol ilyen nem állt rendelkezésre, ott nem riadtak vissza a hatalmas falak építésétől sem, mint amilyenek a Britannia északi határát védő Hadrianus-, illetve az Antoninus-falak. Természetesen ez a határ nem zárta el hermetikusan Rómát, nem is ez volt a célja, hiszen a határ menti területek gazdaságának egyik (korszakonként változó jelentőségű) motorja éppen a barbarikum közelsége volt. Ugyanígy prosperáltak békeidőben a barbarikum határos területei, amelyeket Róma egyfajta ütközőzónaként is igyekezett szövetségesi rendszerben működtetni. Békében – amelybe beletartozhattak kisebb határvillongások, betörések, fegyveres összetűzések is – ez a kellőképpen rugalmas rendszer viszonylag jól működött, képtelen volt azonban ellenállni a nyomásnak akkor, ha  a limes szomszédságában élőket más népcsoportok a határ felé szorították. A birodalom európai határainál szinte szüntelen volt ez a folyamat, hiszen a birodalom virágkora egybeesett a germánok minden irányban történő kirajzásával észak-európai őshazájukból és a délkelet-európai sztyeppén sem állt meg a jobbára iráni eredetű népek – ebben az időszakban a szarmaták – nyugatra vándorlása.

Az 1. században meghódított Pannonia provinciát a Duna természetes vonala határolta. A limes itt ripa, azaz folyami határ volt. Róma 107-ben csatolta a birodalomhoz Dacia provinciát. Az újonnan szervezett tartomány földrajzi kialakítása azonban nem követte, nem követhette a Pannioniánál is viszonylag jól működő mintát. A kis népsűrűségű Észak- és Nyugat Erdélyből, Olténiából és a keleti Bánságból szervezett provinciát nem folyók, hanem magas és széles hegységek övezték. Ezeket azonban a rómaiak a folyóhoz hasonlóan kezelték: a határvédelmi rendszert a hegyek belső oldalán húzódó, már járható, lankás dombvidéken építették ki. Dacia kiszögelésként ékelődött bele az elsősorban szarmaták lakta síkságok közé (bár azok lovas népként valószínűleg nem tartottak igényt a hegyekre). Róma egyértelműen a gazdag só- és aranylelőhelyek kiaknázása céljából szervezte a provinciát, azonban a többszöri betelepítési akciók és az odaköltözőknek juttatott rendkívüli kedvezmények (polgárjog) ellenére sosem számított népszerű célpontnak, romanizálása sem sikerült. 

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150701hatarokarch/5.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150701hatarokarch/4.jpgA 2. század második felében, Marcus Aurelius idején meginduló germán vándorlás, és azt ezáltal kialakult Markomann háborúk nem csak Pannoniát sújtották, de Daciának is veszélyes szomszédságot teremtettek. A Fekete-tenger mellékére vándorló gótok állandó veszélyt jelentettek a provincia számára. Végül 270-ben, a gótok egy újabb támadása után kiürítették Daciát, a lakosságot az Al-Duna déli partjára telepítették át.

A germánok célja persze elsősorban nem a birodalom kiszorítása lett volna, hanem a birodalomba való betelepedés. Csábító volt számunkra az a jólét és béke, amit Róma biztosított a határain belül élőknek, ám nem kívántak lemondani saját törzsi szervezetükről, sajátos "szabadságukról", ami alatt persze a saját királyaiknak és törzsfőiknek való alávetettséget értették. Róma az egyéni beköltözők elé úgy tűnik, nem gördített akadályt, mert szüksége volt adófizetőkre, akik elfogadták a birodalom rendjét, és katonákra, akik megvédték az állam határait. Ám amikor számos sikeres egyéni betelepedési kísérlet után egész népek próbáltak meg bebocsáttatást nyerni a limes mögé, Róma jól megfontoltan ezt már nem engedhette. Bár a bevándorlókra szüksége volt, de önálló királyságokat nem tűrt meg határai között, mert ezekre nem tudta volna kiterjeszteni közigazgatási rendszerét, amely a birodalom békéjének legfőbb letéteményese volt. Róma e konfliktust alapvetően úgy oldotta meg, hogy a szomszédos barbár népek királyainak ajándékok révén megteremtette a római előkelők életmódjának feltételeit, a népek számára pedig a kereskedelem segítségével biztosította a birodalom javaihoz való hozzáférést. Sőt, ha szükséges volt, még a védelmet is megadták a szomszédoknak, így az alföldi szarmaták földjét a 4. század elején hatalmas sáncrendszerrel – a több mint 1200 kilométer hosszú Csörsz-árokkal – védték a veszedelmes germán szomszédaiktól. A hatalmas anyagi áldozatokat, az évszázados bölcs kapcsolatépítést azonban könnyen semmivé tehette egy-egy alkalmatlan és erőszakos tisztviselő, akinek meggondolatlan cselekedete borzalmas következményekkel járt Pannónia lakosaira. A 370-es évek elején Valentinianus császár modernizálta a pannoniai határ erődítményeit. E munkák során, 373-ban, a Duna túlpartján, a kvádok földjén is egy új erőd építésébe kezdtek. A kvádok kérték e jogtalan építkezés leállítását, amit Aequitus parancsnok azonnal meg is tett. E lépését azonban egy ellenfele arra használta ki, hogy megbuktassa őt, és helyére fiát ültesse, aki nem csak, hogy folytatta a nemzetközi konfliktust kiváltó erődépítést, de még a tárgyalásra érkező kvád királyt orvul meg is ölette. A joggal felháborodott kvádok gyilkolva, gyújtogatva törtek ezután Pannoniára, és csatlakoztak hozzájuk azok a szarmaták is, akiknek elvileg a biztonságát szolgálta volna a konfliktust kiváltó erődépítkezés. (Ennek a végül soha fel nem épülő erődnek a maradványai néhány esztendeje kerültek elő Göd határában.)

A római Pannonia már soha sem tudott talpra állni a megsértett önérzetű szomszédok pusztító támadása után: mire összeszedhette volna magát a római kormányzat, sokkal nagyobb veszedelem tűnt fel a láthatáron: a hunok Belső-Ázsiai népe, akik az Európában eddig ismeretlen terror-hadviselésükkel hihetetlen pánikot váltottak ki az általuk megtámadott keleti germánokban. A hunok elől menekülő germánokat és a hozzájuk csatlakozó szarmatákat nem tudta megállítani a római limes. A támadókat az is segítette, hogy sokan a birodalom lakói közül, akik áldozatai voltak a birodalmi közigazgatás visszaéléseinek – a korrupciónak, a nepotizmusnak, a hatalmasok önzésének és erőszakosságának – felszabadítóként üdvözölték a "szabad" barbárokat. A határ átszakadását már nem lehetett megállítani, de a birodalom fennmaradása érdekében Róma először hunokkal szövetkezett a germánok ellen, majd a germánokkal a hunok ellen. Róma így végül túlélte az 5. század első felének viharos invázióit, de a birodalom rendje és szerkezete olyan súlyosan károsodott, hogy – legalábbis nyugaton – soha többé nem lehetett újjáépíteni. Új korszak kezdődött Európában, amelyben már nem rendellenes működés és visszaélés volt a korrupció, a nepotizmus és az erőszak, hanem a rendszer lényege. Ezzel véget ért Róma békéje és a helyét az erőszak uralma, a folyamatos háborúk kaotikus kora váltotta fel: beköszöntött a középkor.

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150701hatarokarch/8.jpg

http://muemlekem.hu/images/magazin/20150701hatarokarch/7.jpgBár a koraközépkorban is voltak királyok, akik római mintára falakkal, sáncokkal igyekeztek megvédeni országukat a hódító, vagy csak rabló szomszédaiktól (például a Gudfred dán király a jütlandi félszigetet leválasztó Danevirke sáncaival a terjeszkedő frankoktól, vagy az angolszász Offa, Mercia király Offa falával a walesi keltáktól), valójában a koraközépkor királyságai és birodalmai – a továbbélő Kelet-Római-Birodalom kivételével – egészen más szisztémán épültek fel mint az ókori Róma. Az uralkodóik nem helyhez kötött hivatalrendszerek segítségével kormányoztak, hanem az egyes országrészeket irányító családtagjaik: a hercegek, és az uralkodóhoz hűséges, és ezért kincsekkel és földbirtokokkal megjutalmazott harcos alattvalóik, a grófok segítségével. Alapvetően így volt ez a keleti típusú államok, például az avar birodalom esetében is, de ott a hatalom valószínűleg még kevésbé kötődött területekhez, és még inkább személyes jellegű hálózatokat jelentett. A hatalom megváltozott jellegének megfelelően megváltoztak a határok is: végképp elvesztették egzakt, vonalszerű jellegüket, és bizonytalan befolyási övezetekké váltak. Ezek a rómaiaknál sokkalta rugalmasabb határok nem álltak útjában a nagyobb népmozgásoknak sem. 

 

A cikk folytatása az Arceologia - Altum Castrum Online portálon

 

Kapcsolódó cikkeink:

Gödnél bukott el a római birodalom?

Tyúkólak őrzik a császár emlékét

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

Forrás: Archeologia
2015.07.01


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (2) alsóvár (2) apátsági templom (4) Aquincumi Múzeum (6) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (6) avarok (2) barokk (1) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) BTM (3) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (9) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (7) ciszterci (1) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (3) Dobó István (1) dombóvári vár (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (1) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (1) Év Kiállítása (1) Év Múzeuma (1) falkép (4) falkutatás (1) famaradvány (1) fellegvár (1) feltárás (26) felújítás (21) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (3) FUGA (1) füleki vár (2) Galamb József (1) gepidák (1) gőzmozdony (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (1) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (11) határon túl (12) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (7) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglalók (2) Horvátország (2) Hunyadi János (1) I. Géza (1) ICOMOS (6) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (1) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (2) kastélypark (2) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (8) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (1) királysír (7) királytemetkezés (8) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (3) Komor Marcell (1) KÖN (1) Konok Tamás (1) könyvbemutató (1) korona (2) középkor (2) Közkincs-kereső (1) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (1) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kutatás (3) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (4) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (2) műemlékvédelem (13) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (6) Múzeumok Éjszakája (2) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (1) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (3) Népi Építészeti Program (1) népi műemlék (5) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (2) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (2) Pulszky Társaság (1) Rákóczi (1) református templom (2) régészet (14) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (4) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (5) Rezi Kató Gábor (1) római kor (3) Rómer Flóris Terv (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) tájház (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (5) település (1) temetkezés (3) temető (3) templom (1) templom (3) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Mariann (1) Várkapitányság (1) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (2) vármúzeum (1) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (2) víz alatti régészet (1) vonat (1) Wilhelm Gábor (2) Ybl Miklós (1)