Tető alatt Mithrász szentélye

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180411mithraszteto/ciml.jpgÁprilisban végeznek az épület kivitelezésével, utána következik a kiállítás berendezése, a megnyitásra pedig a tervek szerint egy júniusi estén kerül sor.

2018.04.11
Fotó, szöveg: Kovács Olivér

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180411mithraszteto/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180411mithraszteto/02.jpgA tervek szerint halad a Symphorus-mithreum részleges rekonstrukciójának az építése, a kivitelező heteken belül át fogja adni. Ezek után következik a kiállítás berendezése, hiszen a több ütemben folytatott ásatások során szerencsés módon komoly tárgyi anyag gyűlt össze. Így lehetőségünk lesz bemutatni magát a szentélyt, ám az egykor ezekben folytatott szertartások részleteit természetesen a kultusz titkos volta miatt pontosan nem ismerjük" – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Láng Orsolya régész, az Aquincumi Múzeum igazgatója.

A Mithrász-kultusz már a római időszakban is ismeretlen volt a nem beavatottak előtt. A közösségek húsz-ötven főből álltak, csak férfiak lehettek a tagjaik. A beavatásnak hét egymást követő fokozata volt: a holló, a nymphus (jegyes), a katona, az oroszlán, a perzsa, a heliodromus (napfutár) és az Atya. Sajnos a „liturgia” szövegesen nem maradt fenn, így csupán néhány képi ábrázolás adhat támpontot, hogyan zajlottak a szertartások. 

A Mithrász-kultusz szinte egyszerre bukkant fel a birodalomban Rómában, a Rajna- és a Duna mentén, többnyire olyan területeken, ahol katonák éltek. Aquincumban is népszerű lehetett, hiszen öt szentély maradványait is sikerült feltárni. Ezek jelentős része domboldalba mélyített, barlangszerűen kialakított épület  volt  – szemben a keresztényekkel, akik a korai időszakban magánházakban találkoztak, a mithraikus közösségek csak az egységes séma szerint épített és berendezett szentélyeket használták.

A kultusz mind a civil lakosság, mind pedig a katonaság körében nagyon népszerű volt. „Egy legionárius húsz-huszonöt évet szolgált le a hadseregben. Ilyen hosszú békés időszakot tulajdonképpen nem ismerünk a birodalom történetében. Vagyis minden katonának számolnia kellett vele, hogy szolgálata során legalább egyszer harci cselekmények részese lesz és veszélybe kerül az élete. Ez is közrejátszhatott talán abban, hogy körükben népszerűek a misztériumvallások” - tette hozzá Láng Orsolya.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180411mithraszteto/03.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180411mithraszteto/04.jpgA kiállítás berendezése és a rekonstrukció környezetének rendezése után a tervek szerint júniusban, még a Múzeumok Éjszakája előtt megnyitják majd a Symphorus-mithreumot. Erre a tervek szerint stílszerűen, az egykori kultuszhoz illően egy esti időpontban kerül majd sor.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Épül Mithrász szentélye

Menetrend szerinti újjászületés

Festőház után szentély épülhet Aquincumban

Aquincum: a nyertes pályamű

 

 

A római polgárváros maradványai a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Műemléki világnap: elmaradtak a citromok

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180418vilagnap/ciml.jpgKözös örökség - közös felelősség címmel tartottak konferenciát a műemléki világnapon a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban.

» tovább

Szerdán nyílik a Szívmelengető középkor

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180409btmkalyhakiall/ciml.jpgÁprilis 11-én nyitják meg a Budapest Történeti Múzeum Vármúzeumában a középkori kályhacsempék világába betekintést nyújtó tárlatot.

» tovább

Műemléksorsok: lehetőségek, lehetetlenségek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180328bekesikonf/ciml.jpgIdén is megrendezték a Műemléksorsok nyomában – Kisnemesi Otthonok Országos Találkozóját Békéscsabán, Célja a tájékozódás, a helyzetek, lehetőségek és lehetetlenségek számbavétele.

» tovább

Búcsú három és fél évre a Szent Mihály-templomtól

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180322kolozsvarszentmihaly/ciml.jpgKolozsvár emblematikus műemlékét húsvét után kezdik felújítani, s 2021 őszéig jobbára zárva lesz a látogatók előtt. Lássuk, mit nem láthatunk több mint negyven hónapig.

» tovább

Ismét múltjukat őrző házakat keresnek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20180316icomospalyazat/ciml.jpgAz ICOMOS-pályázat célja a hiteles népi építészeti értékek továbbélésének segítése a példák ismertté tételével, ahol a jelenkori használat és az értékek megőrzése kiemelkedő színvonalon valósult meg.

» tovább